Több mint 10 millió fővel minden látogatottsági rekordot megdöntött 2018-ban a párizsi Louvre.

MTI

Jean-Luc Martinez elnök-vezérigazgató szerint első ízben esett meg a Louvre – és valószínűleg a világ múzeumainak – történetében, hogy egy évben a látogatók száma meghaladta a 10 millió főt.

Ez példátlan egy szépművészeti és régészeti múzeum történetében – mondta.

A csütörtökön közzétett adatok szerint tavaly 10,2 millió látogató kereste fel a világ legnépszerűbb múzeumát, 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban (8,1 millió). A korábbi rekordot 9,7 millió látogatóval 2012-ben állította fel a párizsi Louvre.

2017-ben a Louvre után a pekingi, Tienanmen téri Kínai Nemzeti Múzeum vonzotta a legtöbb (8 millió) látogatót, a harmadik helyen a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum állt 7,3 millió látogatóval.

Az elnök-vezérigazgató szerint az új rekord az elmúlt két évben végrehajtott bővítési munkáknak köszönhető, és annak, hogy újra talpra állt Párizsban a nemzetközi turizmus, amelyben 30 százalékos csökkenést eredményeztek a korábbi évek terrortámadásai.

Az online jegyárusítás bevezetése csökkentette a várakozási időt, és ez is több látogatót vonzott a Louvre-ba – mondta az igazgató.