A mára háromgyermekes családapa, Lombos Marci 16 éves korától ír dalszövegeket. Közel 300 dalra írt sorokat, és ebből néhányat saját produkcióként, saját előadásában jegyez, de írt szöveget többek között Takács Nikolasnak, Gáspár Lacinak, Tóth Verának és a Hooligansnek is. 2010-ben szerzőtársával, Juhász Attilával megnyerte a 90.9 Jazzy Dalversenyt és megkapta a legjobb szöveg díját is. Ekkor kezdett el dolgozni saját lemezén. Azóta ugyanezen a versenyen még két díjat bezsebelt, és nagy lendülettel dolgozik színházi produkciók zenei anyagán is. De hogy lehet ennyiféle érzést és gondolatot ilyen sokféleképpen kifejezni? Lombos Marci dalszövegíróval, előadóval beszélgettünk.

LEIRER TÍMEA – 061.hu

Nagyon sok különböző stílusban éneklő, eltérő személyiségű előadónak írsz dalt. Minden esetben magukévá tudják tenni az előadók Lombos Marci érzéseit?
Igen, úgy tűnik, hogy ez mindig sikerül. Legtöbbször felkérésre írom a dalszövegeket, de igyekszem a saját tapasztalataimat, a saját élményeimet megjeleníteni a dalokban. Olyan érzésekről, élethelyzetekről és eseményekről írok, amelyeket az előadó és én is megtapasztaltunk már, vagy meg fog tapasztalni. Hiszem, hogy szükség van arra, hogy beleéljem magam az előadók helyzetébe, és megpróbálom úgy megoldani a feladatot, hogy nekik ne kelljen az én fejemmel gondolkodni. 

Akkor is igaz ez, ha teljesen más egyéniség az adott előadó, mint te?
Igen, ez nagyon érdekes, mert például sem Gáspár Laci, sem Takács Nikolasz nem olyan típusú ember, mint én. De mindig van egy kapcsolódási pont. Nikolas például imádja az édesanyját, nagyon harmonikus a kapcsolatuk, ezzel én is ugyanúgy vagyok. Így amikor Nikolas átküldte az Édesanyám című dal zenei alapját – cím nélkül -, szinte egyértelmű volt, miről fog szólni. Amikor az Apróság készült, Gáspár Laciék már várták Lacikát… jött az ötlet, hogy a babavárásról írom a szöveget. A pocakban élő csoda élményéről saját feleségem és a mi közös babavárásunk jutott az eszembe, ez alapján írtam meg a dalt, de mint kiderült, Laci szívében is hasonló érzelmek keringtek akkoriban.

Mindent át kell élni, meg kell érezni és észre kell venni és akkor az ember jó dalszövegeket ír?
Talán igen. Tanítok az „Öröm a zene” zeneiskolában, hetente tartok itt alkotói kurzusokat. Az egyik foglalkozás végén azt kérdezte tőlem egy fiatal lány, hogy hogyan lehet, hogy mindenkire oda tudok figyelni. Azt válaszoltam neki, hogy nyitva vagyok, igyekszem használni az érzékszerveimet. A hétköznapokon sem pörgöm túl magam, van időm megfigyelni, ami körülöttem történik, átélem a körülöttem zajló eseményeket és hagyom, hogy hassanak rám.  Ahhoz, hogy jó dalszövegeket tudjak írni, olyanokat, amelyeket nemcsak az adott előadó, de a közönség is átérez, észre kell venni a részleteket. Ezektől az apróságoktól lesz képekkel teli, plasztikus a világunk. Mindig elmondom a kurzuson, hogy előbb meg kell élni, aztán pedig meg kell írni ezeket a részleteket, amelyekből mindenki magára ismer, amelyek megjelennek az emberek fejében.

Ez dalszövegírói kurzus?
Inkább alkotói, zenéről és szövegről is beszélünk. Egyelőre nem tartunk még ott, hogy elővegyük a hangszereket és dalokat írjunk. Az a cél, hogy beszéljünk a zene nyelvén. A dallamok segítségével minden lehetséges, olyan érzések és nüanszok is értelmet nyernek, amelyek korábban nem.  A dalok formai segédeszközök arra, hogy a zene nyelvén beszélgessünk.

Hogyan lehet a zene nyelvén beszélgetni?
Szívből, őszintén és gátlások nélkül. Volt egy időszak, amikor romák között éltem, akkoriban sokszor előfordult, hogy leültünk együtt, zenéltünk, énekeltünk, gitároztunk, de nem arra használtuk a zenét, hogy dalokat írjunk, hogy pénzt keressünk, hogy lemezt adjunk ki, hanem hogy kommunikáljunk. Csak együtt voltunk, jól éreztük magunkat és elénekeltük vagy elrapeltük, hogy például aznap vettünk egy kiló kenyeret. A kurzuson is hasonló történik, elfelejtjük, hogy ki mit tanult eddig a zenéről, hogy kinek milyen elképzelései vannak a jövőről, hanem csak megpróbáljuk kifejezni magunkat, elmondani az élet legegyszerűbb dolgait a zene nyelvén.  Néha rácsodálkozhatunk arra, hogy ezerszer kimondott szavak vagy mondatok mennyivel másképp hangoznak, ha énekelve mondjuk ki őket.

Bárkit meg lehet tanítani dalt írni?
Mindenkit meg lehet tanítani a zene nyelvén kommunikálni, érzéseket átadni a zene nyelvén.  A zene mindenkié, nem kell hozzá zeneiskola, nem kell hozzá a legdrágább hangszer. Néha elég egy dal és üres lábos, amin dobolunk hozzá.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A Jazzy Rádió dalversenyén való győzelem óta állsz énekesként is színpadra a Juhász Attila Jazz Quartettel. Miért kellett erre ennyi ideig várni? Azt nehezen tudom elképzelni rólad, hogy a gátlások tartottak vissza.
Pedig tényleg ez a helyzet. Amikor elkezdtem célirányosan dalszövegeket írni, és megjelent körülöttem egy csomó kiváló muzsikus, rájöttem, hogy mennyire amatőr vagyok a zenei világban. Nekem semmiféle zenei képzettségem nincs, de ahogy a Juhász Attila Jazz Quartettel elkezdtem dolgozni, magam is tanulásra adtam a fejem. Ők óriási zenészek, imádok velük dolgozni, lehetőség szerint a dalaimat a quartett közreműködésével veszem fel.

Amikor írsz egy dalt, átadod másnak és nagyon nagy sláger lesz, sosem merül fel benned, hogy „a kutya fáját, ezt nekem kellett volna elénekelnem”?
Nem, soha. Egy-kétszer előfordult, hogy utólag úgy gondoltam, hogy én jobban át tudtam volna adni a dal mondanivalóját. De sosem azért éreztem ezt, mert irigyeltem a dal sikerét. 

Milyen dalok jutnak neked? Születik egy csomó dalszöveg, melyik lesz a Lombos Marcié?
Általában azokat a dalokat énekelem el én, amelyekről úgy gondolom, hogy mások szájából esetleg nem lennének hitelesek, vagy annyira áttételes a szövegük, hogy ha nem az adja elő, akinek a fejéből kipattant, lehet, hogy értelmetlenné válik. Például a „nem vágtat a popipari paripa” vagy „gyere, paci menjünk el a körúti zaciba” sorról első pillanattól kezdve éreztem, hogy ezt csak én énekelhetem el és senki más. Talán néhányan ismerik, ez a dal a Popipari Paripa, amely elsőre vicces, másodszorra pedig elgondolkodtató, a zenei piac hanyatlását énekli meg.

 

Te írtad a dalokat az Anyád kínja című darabhoz, amely egy tipikus csaj darab, a nők gondolatairól érzéseiről vall. Honnan tudsz ennyit a nőkről?
Nagymamám, keresztanyám, anyukám, a felségem és a három lányom nagyon sokat adnak nekem, nagyon sokat segítenek. Ha jól belegondolok, mindent, amit elértem, nőknek köszönhetek: a családomban, a munkámban, a tanulmányaim során. Van bennem egy nagy adag női lélek, nagyon jól kijövök a nőkkel. Ezzel együtt rengeteg férfi barátom is van, vannak rendszeres „csak férfiaknak” programjaink is, amikor szivarozni járunk, és teljesítmény túrákra indulunk. De talán épp ettől a sokszínűségtől vagyok képes rá, hogy olyan sokféle dalszöveget írjak.

A színházi munkának lesz folytatása?
Most lesz egy premier a Játékszínben. Fantasztikus szereposztás, nagyon jó és szórakoztató szövegkönyv, a címe Kölcsönlakás. Ehhez írtunk egy dalt Havas Lajos barátommal, amivel promotálják az előadást.

Polihisztor vagy? Tanítasz, énekelsz, zenekart vezetsz, dalokat írsz magadnak, másoknak, színpadi produkcióhoz? Egyébként pszichológiát, grafológiát tanultál.
Polihisztor akkor lennék, ha a zene mellett szobrászkodnék vagy festenék is. Én egyetlen dologhoz értek – azt hiszem – az a zene nyelve. Meg tudom formálni a gondolataimat, meg tudom énekelni az érzéseket, sőt talán elő is tudom adni.  Van egy kicsi mag: A zene és a gondolatok a zenében. Mindent, ami ehhez kapcsolódik abból próbálok valamit kihozni.

Akkor honnan jött ez a rengeteg feladat, azért valamihez biztosan értesz?
Azt hiszem, sokat számít, hogy egy „megbízható csávó” vagyok.  El tudom mondani a gondolataimat, el tudom mondani, amit gondolok a világról. Fix elképzeléseim vannak arról, amit magam körül látok és érzek és el is tudom mondani másoknak, hogy ezt hogy csinálom. Én ebből élek, e köré gyűlik az összes feladat,amivel megbíznak.

 

Ma már szépen összejöttek a dolgok, de sokan emlékszünk még az Áfatartozás című dalra, amely Lombos úr adósságát énekelte meg. Már kifizetted?
Valójában járuléktartozás volt, de igen. (nevet) Az elején valóban nagyon nehezen indult el a karrierem. Volt munkám, de rosszul éltünk belőle. Ekkor született az Áfatartozás című dal, amely sajnos az összes többi számomhoz hasonlóan saját élményen alapult. Gondokkal teli évek voltak, de ma már azt gondolom, hogy mindenkinek át kell esni egy nehezebb időszakon ahhoz, hogy megtanulja értékelni, amit elért, amije van.

Mit hoz a jövő, Lombos úr?
Elindítunk egy olyan koncertsorozatot, amelyben azok énekelnek, akiknek dalszöveget írtam, és az én szuper zenekarom fogja kísérni őket. Nemrég arculatot váltottunk, egy több hónapja zajló közös munka keretén belül szeretném, az elmúlt évtizedek alatt a különböző művészeti ágakban az asztalra tett dolgaimat egy új név alatt összegezni, megmutatni a közönségnek, hogy ki is az a Lombos úr.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula