Adott Tenessee Williams sztorija, a Vágy villamosa, amelynek fő vonalát mindannyian jól ismerjük és adott egy zeneszerző, Dés László, akinek keze alól korábban olyan sikeres színpadi produkciók kerültek ki, mint a Valahol Európában, a Dzsungel könyve, vagy a jelenleg is óriási sikerrel futó Pál utcai fiúk. Máris adná magát egy zenés színdarab ötlete, de itt jön a csavar a történetben, ezúttal ugyanis balett előadás született! A vágy villamosa a táncos, koreográfus Venekei Marianna első egészestés produkciója, az évek óta dédelgetett terv megvalósításához Dés László írt zenét. A június 17-i, Erkel Színházbeli ősbemutató kapcsán beszélgettünk Dés Lászlóval.
LEIRER TÍMEA – 061.hu
Azt, hogy rajong a színházért és az irodalomért, eddig is tudtuk. De mióta rajong a balettért?
Nagyon régóta szeretem a balettet és a kortárs táncot. A tánc valójában a zene mozgással történő megjelenítése a színpadon. Amikor megismerkedtem Pina Bausch művészetével, nagyon hamar nagyon nagy rajongója lettem a műfajnak. Azóta rendszeresen járok balett előadásra, sőt, ha nagy, nemzetközi hírű társulatok érkeznek hozzánk, az ő produkciójukat sem hagyom ki soha. A tánc nagyon izgalmas és gondolatébresztő műfaj. Ez egy különleges műfaj, ahol nincsenek szavak, csak zene és mozdulatok, amelyek minden esetben megmozgatják agytekervényeinket. Akár történetet látunk a színpadon, akár valamilyen táncos fantáziát, az ember azonnal gondolkodni kezd és próbálja megfejteni az előadást. Egy-egy balett előadás az első perctől az utolsóig leköti a figyelmet és annyira lefoglalja az agyunkat, hogy semmi másra nem gondolunk közben.
Korábban is írt már zenét baletthez vagy kortárs tánchoz?
Rövidebb darabokat korábban is írtam, de egész estés saját művet még nem. Venekei Mariann számára korábban is írtam rövidebb etűdöket, a Győri Balett is átvette néhány művemet és írtam egy rövid táncjátékot is. Teljes estét betöltő, több felvonásos táncelőadásra vagy balettre korábban nem is mertem gondolni. Nagyon nagy álomnak tűnt, amely most mégis megvalósulni látszik. Csodálatos.
Munkában Venekai Marianna balettmester- fotó Magyar Állami Operaház
Miért pont a Vágy villamosa lett a kiválasztott?
Venekei Marianna vágya volt, hogy ebből a darabból egyszer balett készüljön. Sok évvel ezelőtt beleszeretett ebbe a furcsa, titokzatos történetbe és úgy döntött, ha egyszer szabad kezet kap, akkor ő ezt szeretné színpadra állítani. Keveházi Gábor 2010-ben megadta számára ezt a lehetőséget és ő azonnal a Vágy villamosa mellett döntött. Végül Marianna és Gábor felkértek, hogy írjam meg az előadáshoz a zenét, én pedig az „örömtől repkedve” azonnal elfogadtam a feladatot.
Hogyan született a mű? Tudott valamit előre a készülő koreográfiáról? A sztori vonalát nyilván ismerjük Tenessee Williams művéből, de vajon megvolt az előadás teljes dramaturgiája is?
Egyetlen hangot sem írtam addig, amíg Venekei Mariannával együtt ki nem dolgoztuk a szüzsét, pontról pontra össze nem raktuk a táncelőadás cselekményét. A 80-100 oldalas drámából egy pár oldalas sorvezetőt írtunk, amely nagyrészt arról szólt, hogy miként alakítunk a darab szerkezetén, mit veszünk el az eredeti műből és mit teszünk hozzá. Egészen másképp kell gondolkodnunk egy történetről, ha tudjuk, hogy a tánc nyelvén kerül a nézők elé, dialógusok nélkül. Közösen kialakítottuk ezt a sorvezetőt, majd nekiláttam a zeneszerzésnek.
A Vágy villamosa próbája – fotó: Magyar Állami Operaház
Az ilyenkor megírt zenék még alakulnak a koreográfia során?
Nem, a zene ettől kezdve állandó. Nagyon pontosan megbeszéljük az előkészítés során, hogy melyik cselekménysorra milyen tempójú, milyen hangulatú és milyen hosszúságú zene kell, ehhez mindig tartom magam. Fontos volt, hogy előre lássuk az arányokat, így alkottuk meg egy másfél órás, két felvonásos balett vázlatát. Minden hangja, minden taktusa maga a történet. Ilyenkor belehelyezem magam a sztoriba, próbálom átérezni a főhősök sorsát a történetben élek hónapokon keresztül.
Ehhez a drámához nagyon mélyre kell leásnunk magunkban…
Bizony, hiszen menetelünk egy szörnyű vég, egy ember összeomlása felé. Nyomon követjük, ahogyan a főszereplő Blanche a múlt sebei, és a jelenben történő drámák miatt az előadás végére teljesen összeomlik. Folyamatosan jelennek meg a balettben Blanche víziói, emlékei, amelyekről Tenessee Williams művében ő maga mesél, itt viszont ezt is mozgással kell megjelenítenünk. Az előadáson megmutatjuk a múltat és benne élünk a jelenben. Megmutatjuk, ki ez a nő, honnan jött Blanche és vajon milyen előzmények vezettek a tragédiáig. Ahogy a színdarabban, úgy a balettben is egy ismeretlen, helyét kereső nő jelenik meg az előadás elején, aki az est végére nagyon közel kerül a nézőkhöz. A mű legerősebb jelenete, amikor Stanley megerőszakolja Blanche-ot. Ezzel a résszel mi is nagyon sokat bajlódtunk, szerettük volna visszaadni a történet drámaiságát és a szereplők érzelmeit is. Végül jön a haláltánc, amely nagyon fontos része minden balettnek, de ennek az előadásnak különösen, hiszen egy bomló elme látomási jelennek meg benne.
Dés László a Budapest Sportarénában
A Vágy villamosának balett átdolgozása tehát Velekei Marianna álma volt. Ön hogy viszonyult korábban a darabhoz?
Nagyon szerettem, különösen a belőle készült 1951-es filmet. Mai szemmel Vivien Leigh játéka, aki Blanche-ot alakítja, talán egy kicsit porosnak tűnik, de Marlon Brando és Kim Hunter alakítása (ők játsszák Stanley-t és Stellát) ma is csodálatos és friss. Mindig érdekelt ennek a darabnak a titokzatossága. Hetven éve mutatták be a Broadway-n, azóta szinte nincs olyan nap, hogy ne játszanák valahol a világban. Mindenki ismeri az alaptörténetet, de mindig megújul, újabb és újabb értelmezéseket kap. Óriási titkokat rejt, de talán éppen ezért vonz ennyi embert. Keresik a magyarázatot a miértekre, próbálják megfejteni, vajon kicsoda is Blanche DuBois, mi vezethetett az ő bukásáig és vajon hol lehetett volna még megállítani ezt a folyamatot.
A darab megadja a magyarázatot?
Részben talán igen. Azt gondolom, a balett előadáson felerősödnek az érzelmek, hiszen mind a tánc, mind a zene nagyon impulzív, lélekig ható műfaj. Nemcsak gondolkodásra készteti, de megérinti az embereket.
Milyen zene született a Vágy villamosához?
A zene hangulata és világa a történetet követi. Több műfajú zene született, hiszen úgy gondoltam, hogy ha már jazz zenész vagyok, kerüljön bele jazz kamarazenei darab, big band, de természetesen az előadáshoz íródott művek zöme azért kortárs kamara és szimfonikus zene. De a történet folyása és a helyszínek maguk is nagyon sok lehetőséget kínálnak, hiszen a házban szól a rádió, vagy elmennek táncolni, ezekhez a jelenetekhez például stilizált tánczenét írtam. De a lényeg az érzelem és a szereplők lelki tusái. Ahogy haladunk a dráma vége felé, ahogy egyre nyilvánvalóbbá válik Blanche tragikus sorsa, úgy lesz egyre elmélyültebb és tragikusabb a zene is.
Venekei Marianna a próbán – fotó: Magyar Állami Operaház
Június 17-én lesz a premier. Látott már valamit abból, hogyan meg tánclépésekben az ön zenei víziója?
Nagyon sokáig rettenetesen izgultam és aggódtam azon, hogy vajon hogyan jelenik majd meg színpadon ez a mű. Amikor egy zeneszerző éveken át dolgozik valamin, gondolkodik, agyal rajta, nyilván akaratlanul is megjelenik hozzá néhány kép vagy mozdulatsor. Nem kész látvány, hiszen az nem az én dolgom, hanem csak képek és víziók. Aztán átadja a darabot a koreográfusnak és táncosoknak és rettegve várja, hogy vajon mit kap vissza mindebből az előadáson. Sokáig nem láttam semmit a színpadi megvalósulásból, mert Marianna azt mondta, hogy a részpróbákra, a gyakorlásra nincs értelme elmennem. De amikor összeállt a történet, elhívott, hogy nézzem meg. Fergeteges, semmihez sem hasonlítható érzés volt! Amikor többet kap az ember annál, mint amit valaha is elképzelt… annál csodálatosabb érzés nincs.
Egész estét balettből ez az első az ön pályafutása során, de nagyon sikeres zenés darabokat jegyez a Valahol Európábantól a Dzsungel könyvén át egészen a Vígszínházban most futó Pál utcai fiúkig, amelyre képtelenség jegyet kapni. A zenés darabok vagy zenész színpadi produkció írásának, összeállításának speciális receptje van?
Igen és az ember mindig a saját kárán tanul. Magam is tapasztalatból, a saját munkáiból és káromon tanultam meg mindent. Sokáig tartott, míg rájöttem, hogyan kell jól használnom a kapott szövegkönyveket ahhoz, hogy igazán jó zenék születhessenek. A Valahol Európában volt az első igazán nagy színházi sikerem, pedig előtte is írtam már zenés darabot. Annyi a különbség, hogy akkor még nem tudtam, hogyan kell! El kellett telnie jó néhány évnek, mire rájöttem, mennyire fontos a történettel, a szöveggel, a dramaturgiával is foglalkoznom. Bár én „csak” a zeneszerző vagyok, nem elég, ha csak a zenével foglalkozom! A Valahol Európában óta minden darabnál, amiben részt veszek, én kezdem a munkát, megírom a vázlatot, a forgatókönyv dramaturgiai ívét és mellé a zenei tükröt. E két irányvonal mellett tudunk haladni az íróval és a szövegíróval. Azt szeretem, ha a dalok nem csak afféle „betétdalok”, hanem tovább viszik a történetet. Most a balettben abszolút főszerephez is jutott.
Dés László a Budapest Sportarénában
Rendszeresen fellép a hazai írók legjobbjaival, különleges felolvasó esteket szerveznek, ahol ön, és zenésztársai improvizációval „folytatják” a történeteket. Ez mindig improvizáció? Hiszen mindig tudja, hogy aznap este milyen szöveg kerül a közönség elé.
Igen, sőt én szerkesztem meg az estét, a sorrendet, és a szöveg és zene arányát. De minden nap, minden alkalommal másképp, másfajta zenére inspirál a szöveg, amit hallunk. Az írás nyilvánvalóan ugyanaz, de nagyon sokféleképp hat az emberre, így sokféle zene is születik. Az írók felolvassák a műveiket, én hallgatom őket és alig várom, hogy hangot adjak érzéseimnek a szaxofon segítségével. A nézők nagyon hamar felveszik a ritmust, a második-harmadik zenei megszólaláskor már érezni, hogy ráéreznek az est formai felépítésére. Nagyon inspiráló és kreatív estek ezek, rengeteg élményt és motivációt kapok tőlük minden egyes alkalommal.
Honnan ez a nagyon erős érdeklődés, rajongás a színház, az irodalom, a társművészetek iránt?
Apámnak több ezer kötetes könyvtára volt, benne az egész magyar- és világirodalommal. Nagyon sokat olvastam, és zeneiskolába jártam, ott voltam az Operaház szinte minden korosztályomhoz illő előadásán. A zene és az olvasás a színház és a film műfajában találkozik, az hiszem, ezért kerültem ilyen közeli és bensőséges viszonyba ezzel a világgal. Meggyőződésem, hogy a zene nyelvén szinte mindent el lehet mondani és a művészetek csodásan kiegészítik egymást és teljessé tesznek egy-egy színpadi produkciót. A Vágy villamosában a zene és a tánc összefonódásával ez a tény minden eddiginél jobban igazolódni látszik. Alig várom a június 17-i bemutatót.
Még több előadáson is láthatjuk idén a darabot?
Igen, júniusban még több alkalommal 23-án, 24-én és 25-én is, és a 2017-18-as évad áprilisában újra szerepel majd az Erkel Színház műsorán.
Vezető kép és portrék: Dés László archív