Bill Clinton volt amerikai elnök szombaton a Srebrenica mellett Potocari emlékhelyen élete legfontosabb tettének nevezte azt, hogy a srebrenicai mészárlás után amerikai közvetítéssel véget lehetett vetni a boszniai háborúnak.

MTI

srebrenica1Mint fogalmazott: sajnálja, hogy sokat kellett várni arra az egyetértésre, amelynek végén az Egyesült Államok és a NATO nagyobb erővel lépett fel, hogy megállítsa az erőszakot Bosznia-Hercegovinában.

(1995. november 21-én az amerikai Daytonban Jugoszlávia, Horvátország és Bosznia vezetői keretmegállapodást kötöttek, amely lezárta a boszniai háborút.) Clinton örömét fejezte ki, hogy azóta meg lehetett tartani a békét, hozzátette azonban: „tartozunk az áldozatoknak”. Kijelentette: nem szeretne még egyszer a srebrenicaihoz hasonló vesztőhelyet látni, de „a világban azonban még mindig a nemzeti hovatartozáson, a fajon és a hiten alapuló háború uralkodik”.

Arra kérte a jelenlevőket, hogy ne engedjék meg, hogy az emlékhely csak egy tragédiára emlékeztessen, hanem váljon olyan hellyé, ahová mindenki elmehet, és váljon az egység és a demokrácia helyszínévé. Emellett köszönetet mondott Aleksandar Vucic szerb miniszterelnöknek, amiért megjelent a megemlékezésen, és fejet hajtott az áldozatok emléke előtt. Korábban csak Boris Tadic szerb elnök járt a srebrenicai megemlékezésen 2010-ben. A srebrenicai mészárlás Bill Clinton elnöksége idején történt, és ő avatta fel 2003-ban a potocari emlékközpontot.