Nemrég jelent meg a Marillion talán legjobb albumának, az 1985-ös keltezésű Misplaced Childhood-nak az ünnepi kiadása, ami így a Csodaországban kalandozó Alice-szólva egy boldog nem születésnap, hiszen az album 32 éve jelent meg. Ennek ellenére impozáns lett a kiadvány, oly’ annyira hogy valójában egy emlékkönyvvel van dolgunk.

PZL – 061.hu

Nemcsak a mérete emlékeztet gyerekkorunk emlékkönyveire, de a huszáros mentében feszítő, szivárvánnyal és madárral pózoló kisfiú is inkább olyan, mint valami mese illusztrációja.  Oké, mondhatjuk azt is, hogy giccs, amire azonnal ugranak a prog-rock vallásban hívők, de semmi gond, a dolog működik. Nemcsak azért, mert a Misplaced Childhood a nyolcvanas évek közepi brit rockzene egyik legmeghatározóbb és egyben legigényesebb vállalkozása a Dire Straits Brothers In Arms című mesterműve mellett, hanem azért is, mert nagyon ritkán sikerül az a konstelláció a popban, hogy valami mérnöki módon kiszámított, mégis ihletett, és miközben sorra jönnek az albumon a korfestő, emblematikus slágerek (köztük a Kayleigh), az LSD-ben tocsogó lemez nemcsak atmoszférikus, de egyben szerethetően sötét tónusú is.

Marrilion koncert Mannheimben, 1986-ban

A Blind Curve rendesen beidézi a Pink Floyd Wish You Were Here című lemezének a hangképét, ahogy más dalok a Genesist, mégis az 1979-ben Aylesburyben alakult formáció új minőség a prog-rock történetében. A Misplaced Childhood nélkül nehezen írható le mindaz, ami a nyolcvanas évek közepén jellemezte az újhullámból kiutat kereső angolszász popzenét. Az albumlista csúcsát is megjárt lemez persze sokat köszönhet a Kayleigh kislemezváltozatának, de a Misplaced Childhood titka mégiscsak az, hogy sikerült a melodikus hangvételt közös nevezőre hozni a mesteri, a kor részint powerpopos hangszerelésével, illetve a titok maga a professzionális muzsikusokból álló zenekar, és Fish (Derek William Dick) karakteres hangja és színpadi jelenléte.

Az öt lemezből álló ajándékcsomag valójában befogadhatatlan, mégis érdemes kísérleteznünk, mert csak nyerhetünk. Tehát az emlékkönyvünk tartalmaz egy kétlemez Utrechtben rögzített 1985-ös show-t, egy B-oldalakból és kislemezekből álló válogatást, egy az albumhoz kötődő demóösszeállítást és egy remixeket tartalmazó blue ray gyűjteményt. Az album legjellegzetesebb motívuma azonban nem a Kayleigh harmóniái, hanem a Pseudo Silk Kimono című nyitány orgonatémája, ami a nyolcvanas évek olyan emblematikus motívuma, mint egy BBC rádiószignál. Ennek a selyemkimonónak a finom szövete takarta el a nyolcvanas évek közepét, és így könnyebb volt elviselni mindazt, ami ehhez a korszakhoz kötődött, a Modern Talkingtól a CC Catch-ig.

Marillion
Misplaced Childhood
Warner
Eredeti album: 10 dal 42 perc + extra tartalmak