Köztéri plakátokon, online és a print hirdetési felületeken egységes arculatú, művészi anyagokkal jelentkezik október 1-jétől a Nemzeti Színház, amely színművészeit és idei bemutatóit népszerűsíti a kampánnyal.

MTI

Októberben Ács Eszter, Csurka László, Berettyán Sándor és Fehér Tibor – Az ember tragédiájának szereplői -, továbbá az Álomgyár (Dreamworks) című produkcióban játszó Szűcs Nelli, Katona Kinga, Rácz József és Tóth László portréfotói láthatók az utcán, a villamosmegállókban, az újságokban és az interneten. Az Álomgyár (Dreamworks) című előadás bemutatója október 3-án lesz; Ivan Viripajev darabját Viktor Rizsakov állítja színpadra. Az ember tragédiája, Vidnyánszky Attila rendezése október 19-én látható először.

A plakátokhoz a fotókat Rózsa Erika fotóművész készítette. A színészek ruhája, kellékei, a fotók hangulata illeszkedik az előadásokhoz. Egy-egy fotó elkészítéséhez átlagosan három órára volt szükség, az utómunkálatok újabb órákat vettek igénybe. A plakátfotózáshoz a Nemzeti Színház társulatának mind a 35 színésze modellt állt, és a következő hónapokban mindannyiuk arcával és az új bemutatók címeivel is találkozhatnak a nézők a közterületen és az egyéb felületeken.

Az elkészült plakátok a Nemzeti Színház honlapjáról tölthetők le, és háttérképként is használhatók, valamint a közönségtalálkozókon dedikálják őket a művészek. A fotózás műhelytitkairól videóklip is készült.