Régen a balatoni nyár kertmoziról, vándorcirkuszról, koncertekről is szólt. Ebből a színházi-koncertes világból csempész vissza a déli partra a Kultkikötő csapata egy egész nyári fesztivált. Nagy Viktorral, az ötletgazda-ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.

CSETE BORBÁLA – 061.hu

Ha ajánlani kéne a Kultkikötőt, mit mondanál?
Idén a balatoni Kultkikötő, az egész nyarat átfogó fesztiválunk immár a 11. évadával jelentkezik. Minden eddiginél színesebb, gazdagabb programmal várjuk a bel- és külföldi nézőket, a meghívott produkciók mellett saját bemutatóink teszik igazán izgalmassá az előadások sorát.

Hol találkozhatunk veletek?
Négy helyszínünk van idén: Balatonföldvár, Balatonboglár, Siófok, Balatonfenyves. Az eredeti vállalásunk szerint minden helyszínen egy előadást csak egyszer játszunk el egy nyáron. A bemutatóink sem futnak még minisorozatként sem: ettől lehetünk egyediek és különlegesek. Jövőre esetleg visszatérhet egy-egy sikeres produkció. Mint a Boomerang Baby Fullajtár Andreával és három nagyszerű dzsessz-zenésszel; saját bemutató, a szabadtéri premiert is a Kultkikötőben láthatják először.

Nagy Viktor szinész 2016.07.06. Fotó: Horvath Péter Gyula

Fotó: Horvath Péter Gyula

A helyszínen túl mitől lesz a Kultkikötőnek saját karaktere?
Színházi emberek lévén úgy álltunk neki a munkának, hogy a  Balaton egyben kulturális teret is jelentsen. Egyes külföldi turisták már ehhez igazítják a nyaralásukat – abszolút rendelkezik tehát turisztikai vonzerővel, sokan a szállásfoglaláskor kérdezik, mi lesz az adott hétvégi program. Aki sosem tud eljutni Kecskemétre, vagy épp Budapestre, előadásaink közül valódi kulturális javakhoz juthat, kőszínházak és függetlenek egyaránt szerepelnek a kínálatunkban. Balatonon az a szokás, hogy az emberek aznap este felnézek az égre, eszerint döntenek az esti programról. Idén jelentős kedvezményeket vezettünk be előzetes jegyvásárlás esetén, hogy a nézőinket arra ösztönözzük, tudatosan szervezzék meg a hétvégi programjukat.

Mik a nyári program csúcspontjai?
Kedvenceink a saját produkciók: a Helka és Kelén gyerekelőadás, vagy a tavalyi bemutatónk, melyet most Bogláron játszunk: Janikovszky Éva, A lemez két újabb oldala – Kocsis Gergővel én adom elő: ezek szívügyek. Büszkék vagyunk a nagyszabású Experidance szabadtéri bemutatóra: a Grand voyage-ra.

Nagy Viktor szinész 2016.07.06. Fotó: Horvath Péter Gyula

Fotó: Horvath Péter Gyula

Bemutatnád a játszóhelyeket?
Balatonföldváron 980 fős nézőtérrel egy hatalmas park közepén vagyunk, itt találkoztak anno a kelet- és nyugatnémet turisták. Itt arra törekszünk, hogy minél nagyobb közönségsikerre számító előadásokat hívjunk meg. Ezek jól megférnek a kisebb szabású, intimebb estékkel, mint Grecsó Krisztiánék zenés irodalmi estje, ahol a színpadra ültetve a nézőket, 80-100 emberhez szólunk majd július 28-án este. Balatonboglár komoly színházi múlttal rendelkező hely, Kaposvárról jártunk oda játszani, kisebb helyszín, mint a földvári. Fenyves és Siófok esetében főként a gyerekekre koncentrálunk.

Mi a te személyes szereped, és hogyan változott esetleg az elmúlt tíz évben?
Már nem tudok személyesen mindenütt ott lenni, mint a kezdetekkor. Egész éven át profi szakemberekkel dolgozunk, szeptembertől szervezzük a következő nyarat, és akár határon túli előadásokat is meghívunk a Balatonhoz.

Nagy Viktor szinész 2016.07.06. Fotó: Horvath Péter Gyula

 Fotó: Horvath Péter Gyula

Mitől különleges az általatok kínált programválaszték?
Számtalan, egyre több program van a Balaton partján, a főszezonon kívül is. Mi mindent elkövetünk azért, hogy a hozzánk ellátogató produkciók, ha szükséges, kőszínházi körülmények között próbálhassanak. A felettünk levő csillagos égtől, a szabadtéri színpad varázsától mindig picit több lesz az előadás: többen az évad vége felé eső bemutatókat Budapest helyett inkább már nálunk nézik meg.

Hogy álltok az időjárással való együttműködésben, esőnapokkal számoltok?
Ha rossz idő van, a kisebb produkciók bevihetők a közeli fedett részre, nagyobb előadások esetében esőnapot tartunk. Pár hete a  veszprémi Petőfi Színház Love letters című előadásakor az előrejelzések szerint éjfélre vártuk a vihart. Már este 11-kor megjött a zápor, a színészek az utolsó pár mondatot esőben mondták el. Gyors, heves taps után el is kezdtük bontani a színpadot, magam is fúrtam szét a díszletet. Lehetséges, hogy én vagyok túl szentimentális, de az utolsó mondatoknál, amikor Kéry Kitti a fájdalmáról mesélt, és beledörgött az ég, a környezet számomra sokat hozzáadott az estéhez. Kellenek ehhez jó színészek is, ez számunkra szintén adott. Máskor Kern András az ott fészkelő, kuvikoló bagolyfiókákhoz beszélt. Körözött már helikopter is, de sokszor kellemes beleszőni az ott történt spontán eseményeket.

Hogyan találtatok a kezdetekkor a balatonföldvári szabadtéri színpadra?
Aki egyszer látta a balatonföldvári helyszínt, bizton beleszeret. Gyerekkoromban a kerítésvasakba kapaszkodva kívülről vágyakoztam ide: nem engedtek be a rock-koncertekre. Akkoriban a Zimmer Frei fénykorban még a fürdőkádakban is aludtak az itt nyaralóknál. A gyerekkori sóvárgás után felnőtt szerelem lett – és mint minden kapcsolat, rengeteg munkával jár. Aztán felnőttként a színházi táborunkhoz, helyszínkereséskor találtam újfent rá. Akkor már tíz éve nem használták, és mi tíz évre megkaphattuk. Aztán a bérleti lehetőséget 2030-ig meghosszabbítottak. A városvezetés orra előtt történt, hogy élővé, vonzóvá varázsoltuk az elhagyatott szabadtéri színpadot, megtisztelő a bizalom. Valaki a POSZT-hoz hasonlította a jelenlegi struktúrát: a színészek sokszor maradni szeretnének, és noha nehéz a szállásfoglalás, igyekszünk valódi találkozásokat teremteni a művészek között, és eleget tenni ennek a kérésnek.

Nagy Viktor szinész 2016.07.06. Fotó: Horvath Péter Gyula

Fotó: Horvath Péter Gyula

Kiből áll a közönség?
Sok nyelvfüggetlen előadásunk van: Tóth Vera vagy a  Quimby koncertjén látjuk a külföldiek érdeklődését az online jegyvételben, emellett vannak képzőművészeti programjaink, borkóstolók, melyek szintén a külföldi turistákat is vonzzák.

Hogyan tervezitek a programokat, mik a szempontok?
Demokratikusan zajlik a program kialakítása. Szeretem is, ha vitatkoznak velem, a produkciós vezetőnk szava sokat nyom a latba a csapatban. Ugyan van vétójogom, de igen ritkán élek vele. Gyötrelmesek a vitáink néha, de mivel hasonló ízlésű emberekkel dolgozom, hamar sikeresen meggyőzzük egymást.

A populárisabb produkciók mellett hogy férnek el a kisebb, különlegesebb produkciók?
Idén talán nehezebb volt válogatnunk, nehéz az egyeztethetőség. Nincsenek illúzióink, a Balaton mellett olyat keresnek, mely könnyen fogyasztható. Nekünk kell balanszírozni, a világzenei előadás-sorozatunk jó példa, Szalóki Ágival. Inkább csütörtökre koncentrálunk az intimebb, nem feltétlenül nagyszámú közönségnek szánt estekkel: ilyenek Gubás Gabi, Grecsó Krisztián-Kollár-Klemencz László estjei. Említhetem még A csemegepultos naplóját, melynek szintén nálunk volt az ősbemutatója. Ezért is kezdtünk bele, hogy megférjenek a nagyszínpad mellett rétegelőadások, és tanultuk is: rávehetjük a nézőt, hogy elhagyja a komfortzónáját, tehetünk egy kis borsot a receptbe.

Az év közben is sokat dolgozol, hogyan kivitelezhető a nyár?
A Tháliában van egy bemutatóm idén is, Kecskeméten társulati tag vagyok, évi 3-4 bemutatóval. Pintér Bélával és a Katonában is játszom. A kollégák viszik a Kultkikötőt, jelenleg kevésbé vagyok jelen. El kell mondanom, alapvetően jobban szeretek játszani, mint szervezni. Szinte minden évben előfordul, hogy a Kultkikötőben fellépek: több fejjel gondolkodom azokon az estéken. Hiába tudom, minden rendben van, praktikus apróságokon jár az agyam. Nagyon nehezen megy számomra a különválasztás. Jól érzem magam a házigazda szerepben: ha nézővel, vagy támogatóval beszélgetek, esetleg széket pakolok. Szeretek ilyen értelemben „együgyű” lenni, azaz egy dologra koncentrálni. Nehéz szembesülni ezzel a meghasonlott helyzettel, noha kőszínházban vezetőként bizonyára rutinná válna. Nem voltak szervezői ambícióim. Egyszerűen a helyet szerettem volna, és valóban pár emberrel kezdtük el. Továbbra is szívesen fúrok-faragok, ha kell molinót akasztok. Nem bánom ha megtalálnak a feladatok, de a négy helyszín persze túl sok kihívást rejteget.

Nagy Viktor szinész 2016.07.06. Fotó: Horvath Péter Gyula

Fotó: Horvath Péter Gyula

Hogyan született a Kultkikötő ötlete?
Egy 1995-ben induló táborral kezdődött, és ezt azóta is folytatjuk. A gyerekek előadásaira eljöttek a szülők, érdeklődők: ebből nőtte ki magát az Összpróba Alapítvány tábora, később pedig a Kultkikötő. Az ifjúsági tábor 18 év alattiaknak szól, és a színházra neveli a jelentkezőket, persze senkiből sem akarunk színészeket képezni. A cél az, hogy megismerjék és megszeressék a színház világát. Az egykori táborozók jórésze a civil szférában helyezkedett el, de a színházakon belül sem feltétlenül csak színészként vannak jelen az „összpróbások”. Van akiből koreográfus lett, dramaturg, vagy éppen sajtós munkatárs. A felnőtt táborban Novák Eszter lesz a vezető, általában ide jelentkeznek a színművészetire készülők, de volt egy főállású anyuka például, aki varázslatosan működött a színpadon: igaz, őszinte volt, egy képzett színésznek nagyon nehéz hasonlót mutatni. Sose szeretnénk elengedni a tábort, az a vasmacskánk. 2005-ben lelt otthon Földváron az Összpróba tábor, 2006-ban pedig megnyitottuk a Kultkikötőt. 

2030-ig milyen terveitek vannak?
Szeretnénk folytatni a tábort, a Kultkikötőben pedig állandó best ofot kínálni az évadból, és saját produkcióinkat is  vinni. Szeretnénk, ha a helyszíneink a balatoni települések valódi részévé válhatnának, nem is szeretnénk tovább szaporítani őket. Stabil működésben bízunk. hogy ne legyünk semminek kiszolgáltatva, meg tudjuk találni a támogatóinkat, civil támogatói közönségünk legyen. Állandó nehézségünk, hogy szeptemberben nem tudjuk a jövő évi keretösszeget, mindig az előző évad tapasztalataiból táplálkozunk. A célunk, hogy a Kultkikötőbe a következő évek alatt még több helyi és a Balatonhoz látogató néző szeressen bele, és hogy évről évre biztos pont legyünk.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula