Napokban jelent meg Fabricius Gábor író, filmrendező és reklámszakember Más bolygó című regénye. 2000-ben Cannes-ban elnyerte a reklámszakma legofntosabb nemzetközi díját, a Golden Media Liont, a MOME külsős óradója, media designer, szóval téma volt bőven a beszélgetéshez, de megpróbáltunk elsősorban az irodalomra szorítkozni. Nézzük meg, sikerült-e!
PZL – 061.hu
Tervezel-e valami extrát a könyv promóciójához, ami egy kreatív ügynökség vezetőjétől elvárható, vagy az ilyesmi kontraproduktívvá válhat?
Ez az Európa Könyvkiadó feladata. Én az elmúlt öt évben a szövegre, a karakterekre, a regényre koncentráltam. Az előző könyvemet, a Puha neon fejlövést sokan félreértették. Az egy könyvtárgy volt és afféle performance. A Más bolygóban nekem a szöveg volt a fontos, az, hogy ne vigyük ki a könyvet az irodalmi térből, hogy a kötetben csak a szöveg hasson és ne zavarja meg a kapcsolatot kép vagy egyéb látvány. Minél kevesebb vizuális vezetőt adok az olvasó kezébe, hogy minden olvasó maga építhesse fel a könyv világát.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Fontos, hogy egy kreatív vezető medializálja magát, hogy legyen a külvilág felé is karakteres profilja? Te a Nagy Britmánia reklámarca voltál, ami egy erős cool branding volt…
Ez pont tíz éve volt, sok utat kell végigjárnia a férfinak hogy férfi legyen, vannak akik bejárják, valakik nem. Volt, hogy az egyik tévés tehetségkutatóba kértek fel, hogy legyek zsűritag, de nem vállaltam, mert akármilyen furcsán hangzik: nem szeretek szerepelni. Magányosan dolgozom, képzőművésznek készültem, inkább molyolok a műteremben, ritkán járok fogadásokra, megnyitókra.
Fura lehet, hogy te, aki sokáig termékek identitásán dolgoztál, egyszer csak magad válsz termékké…
Egy termék identitása tervezhető, az egyén számára viszont a legfontosabb kérdés az, hogy képes-e rálátni újra és újra önmagára, önértékelést végezni és újra reflektálni. Az emberi identitás organikus. A XX. század itthon mindenkit bedarált, mindenkiről leradírozták a múltját, nem lehetett senki az aki. Sem szerb, sem zsidó, sem arisztokrata, sem polgár, sem sváb, sem vallásos, sem konzervatív, sem liberális. Nincsenek identitásmintáink, ennek az a vége, hogy jórészt csak vágyakozunk arra, hogy valamilyenek legyünk. Semmilyenek vagyunk és azt tesznek velünk, olyanná fomálnak amilyennek akarnak. A Más bolygó megírása öt évig tartott, és ez utazás sokkal örömtelibb volt, mint bármi, amit érzékeltem korábban. Számomra ez a könyv nem termék.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Tudod, hogy a Nagy Britmániának köszönhetően belekerültél Térey János Legkisebb jégkorszak című verses regényébe, hogy a Patricius és Fabricia közül te vagy az egyik szereplő?
Nem tudtam. Megtisztelő.
Tíz éve még afféle cool professzor voltál. Változott-e Budapest azóta, ha igen, milyen irányban?
Ezt azért túlzásnak érzem. Budapest kinyílt, látjuk, mi vesz körül bennünket, ha itthon vagyunk, akár ha Londonban, vagy máshol a világban dolgozunk. Sokan azt választották, hogy Nyugatra mennek és nem várják meg, amíg a Nyugat ideér.
Mit gondolsz, miért született kevés „itt és most” kortárs regény, amelyek reflektálnak a versenyszférára és a trendekre?
Kánont építeni értékrenddel lehet. A magyar irodalomba nagyon kevés alkotó érkezik ebből a világból, ezért a közvetlen tapasztalás is ritka, talán ez lehet az oka. Jó kérdés, hogy mennyire nyitott a magyar társadalom, mennyire enged be külföldi hatásokat. Úgy tűnik, nem azzal akar foglalkozni, hogy mi van a világban, egyfajta zsigeri viszolygást érzek. Mondhatjuk, hogy egy nyelvi szigeten élünk, és hogy nincsenek átjárások. Visszamehetünk oda, hogy Kelet-Európának nem voltak gyarmatai, kikötővárosai, tengerei, ezért bennünk erős a másoktól való félelem, nincs igazi kozmopolita nagyvárosunk sem. Nálunk mindenki fél a másiktól. Nálunk minden kelet-európai, a szélsőjobbunk és a liberális oldalunk is. Az irodalmunk is kelet-európai, aminek megvannak az értékei, a sajátosságai, ettől csodálatos. Szembe kell néznünk azzal, hogy Kelet-Európában maradtunk, és hát 1990-ben nem erről volt szó, mindenki azt mondta „nyugatra megyünk”. Hasonló identitásválság van Kínában is, ahol mindenki meg van győződve arról, hogy országuk az új Egyesült Államok. Tudatában vagyunk-e annak, hogy kik vagyunk? Nem tud önazonos lenni Kelet-Európa, mert nem tudja elfogadni, azt, hogy nem tudott Nyugat lenni.
Fotó: Horváth Péter Gyula
„Feltettem az ultrazöld Wayfarert, húztam tornacipőt, de közötte maradt az öltöny; nadrág és zakó meg világoskék ing, hideg izzadságfoltokkal a hóna alatt. Mindez szokatlanul fiatallá tett.” Kellett küzdened Ellis és Houellebecq szellemével?
Nem olvastam Bret Easton Ellist, hozzám nem áll közel az a típusú próza, nekem az műanyag. Nekirugaszkodtam, de letettem és ottmaradt a könyv. Akkor már inkább Kerouac, vagy Carver… azok a pontos és kiábrándult mondatok, az a Cassavettes-féle realitás.
Gondoltál – akár szakmai ártalomból is – úgy a könyvedre, hogy ez a 35+-osok bédekkere is lehet, és akkor mi lesz egy húsz évessel, érteni fogja-e?
Szerintem ez a könyv nem panoptikum, vagy múzeumi séta. A karaktereimnek általános emberi konfliktusai vannak, szerelmi háromszögben, komplexusokban, csalódásokban és a történelemben vergődnek.
Világos, hogy a főhős nem azonos a szerzővel, de a könyved szereplőinek is erős nosztalgiája van a fiatalságuk iránt… Mennyire játszott bele a szövegbe a reklámipar fiatalság fétise?
Létező probléma a fiatalság fétis. Igen, én is sajnálom, hogy gyorsan telik az élet. Vannak terveim. Regények, forgatókönyvek, filmek. Azt a pörgést, amit a kreatív iparban megszoktam, azt az alkotó munkában is ki tudom élni. Nem beszélek mellé, alázatosan megcsinálom a munkát, amit egy szöveg, vagy egy film megkíván.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula