A világ 20 legjobb világzenei kiadója között a negyedik helyre került a Fonó Budai Zeneház több száz versenyző közül.

MTI

A Fonó a világzenei expo, a Womex szeptember 21-én közzétett aktuális listáján került a negyedik helyre. Több száz kiadó közül egyetlen kelet-közép európaiként került ebbe a pozícióba. A Womex Top Label elismeréseket minden évben a világzenei toplista eredményei alapján állítják össze és jelentik be a világzenei vásár előtt.

A Fonó negyedik éve szerepel a legjobb kiadók között és idén érte el a legjobb helyezést. Horváth László, a Fonó Budai Zeneház igazgatója elmondta: először váratlan volt négy éve, hogy a 20-as listára kerültek, majd tudatosan elkezdtek dolgozni az eredményért, így már jobb helyezéseket is elértek, míg az idén szinte a dobogóra kerültek. Kiemelte: a Fonó elsősorban magyar zenékkel foglalkozik, az elismerés szépsége, hogy a világ világzenei szakemberei felfigyelnek a magyar zenére.

Mint mondta, német és angliai kiadókkal kell felvenniük a versenyt. A kiadók, akik a listát vezetik, sokkal nagyobb merítéssel dolgoznak, afrikai, európai előadóik vannak, ők pedig csak a magyar zenére fókuszálnak. Hozzátette: egyelőre nem tervezik, hogy a környező országok felé is nyitnának, de Közép-Európában nincs más kiadó, amelyik ilyen aktívan dolgozna ezen a piacon, úgyhogy ez további lehetőség a Fonónak.

A szakmai elismerés odaítéléséről elmondta: 25 ország mintegy 50 szakembere vesz részt a döntésben, az egy-egy ciklusban – augusztustól augusztusig – megjelenő CD-k közül választottak. A Fonó Lajkó Félix Most jöttem, a Buda Folk Band Saját gyűjtés és a Cimbaliband Moldva című lemeze, valamint Herczku Ágnes Live at Womex című és a Zűrös Banda első albumának köszönhetően került a rangos helyre. “Jó zene nélkül a kiadó se érne semmit” – fogalmazott, hozzátéve azt is, hogy a kiadó munkája is csapatmunka.

Elmondta: a nagy nevek mellett ismerik az utánpótlást is, hogy kik azok a fiatal alkotók, akiknek lehetőséget kell adniuk. “Ők azok, akik az elkövetkező tíz évben hozhatják majd a hasonló díjakat” – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy talán nyitniuk kellene a Balkán felé, néhány balkáni előadót behozni a portfólióba, és akkor dobogós helyet is elérhetnének. De nem ez fog bennünket motiválni, továbbra is az értékek mentén szeretnénk dolgozni – fogalmazott.

A World Music Charts Europe világzenei toplistáját 25 ország 48 világzenei rádiós szakemberének szavazatai alapján teszik közzé minden hónapban, ezek alapján a Womex minden évben a világzenei vásár előtt választja ki a 20 legjelentősebb kiadót. Az első helyezettnek a Womexen díjat adnak át, idén – akárcsak tavaly – a német Glitterbeat Records veheti át a listaelsőnek járó elismerést. A második helyen a brit Real World Records, a harmadikon a szintén brit ARC Music végzett.