Dupla budapesti koncerttel zárta európai lemezbemutató turnéját az Ignite. A zenekar tíz év után készített új albumot A War Against You címmel. Téglás Zoli, a csapat frontembere saját bevallása szerint a mai napig sokkal jobban izgul akkor, ha magyar közönség előtt lép fel. A korábban a Motörhead-dal és Slash csapatával is zenélő Téglás már Los Angelesben született, de a szíve mai napig visszahúzza Magyarországra, a nagyapai házba, Veresegyházra. Sokat jelent neki a falu, szereti a magyar flegmaságot és ha minden jól megy, nemsokára üzletemberként is bemutatkozik majd Magyarországon.
LEIRER TÍMEA – 061.hu
Most lett vége az európai turnénak, több helyen elmondtad, hogy milyen jól sikerült. Ezek szerint tetszett a rajongóknak az új album, ami most jóval kevésbé zúzós, mint a korábbiak.
Ez most így sikerült, ilyen korszakomat élem. A végeredmény tényleg sokkal rockosabb lett, mint a korábbi Ignite albumok, de ez nem előre eltervezett dolog. Tudod, amikor ír az ember egy lemezt, nem lehet eldönteni előre, hogy milyen lesz. Nem úgy ülöj le dalokat írni, hogy „most ez egy kemény szám lesz”, vagy „most jöjjön valami kevésbé zúzós”. Ahogy jönnek belőlem a hangok és a gondolatok, olyan lesz. A rock világából jöttem, szeretem is ezt, és úgy tűnik nagyon jól fogadta a közönség is.
Van egy magyar nyelvű dal az albumon, a Falu. Ennek a magyar vagy az angol nyelvű verzióját énekled más országokban?
Ha tudom, hogy sok magyar van a közönség soraiban, például így volt ez Londonban, vagy Münchenben, akkor eléneklem magyarul is. Egyébként az angol verziót választom, ami ugyanarról szól: a hazámról, a családomról, a gyökereimről. A közönség mindig megérti, amit érzek, ezek a fogalmak ugyanazt jelentik a lengyel, a cseh, vagy a német közönségnek is, mint nekem, az tengeren túlon élő magyarnak.
Fotó: Horváth Péter Gyula
A Falu nagyapád szülőfaluja előtt tiszteleg. Mit jelent neked Veresegyház?
Nagyon szeretem Veresegyházat, ami ma már város, de én igazából abban az időben szerettem a legjobban amikor még falu volt, amikor gyerekkoromban hazajöhettünk a nagyapámhoz. Én – bár nem itt születtem – úgy érzem, ebből a faluból származom, ahol mindenki ismert mindenkit, és mindig megállítottak egy-egy szóra az utcán. Amikor visszarepülök Dél-Kaliforniába, büszke vagyok rá, hogy honnan jövök. Ma már nem ez nem ugyanaz a Veresegyház, mint ami régen volt, de most is nagyon boldog vagyok, amikor találkozom a régi veresiekkel.
Azt mondtad az egyik interjúban, hogy attól érzed magad itthon, akkor érzed igazán, hogy Magyarországon vagy, hogy flegmák veled az emberek. Én nem örülnék ennek annyira…
Mert ebben élsz. Nekem, aki Amerikában élek, egy kicsit ez a viselkedés jelenti az otthont, bármilyen furcsán hangzik is. Unokatestvérem azt mondta egyszer, amikor néhány hétig nálam lakott Kaliforniában, hogy olyan furcsa, hogy nem vágnak elé az autópályán, hogy mindenki kedvesen fogadja, ha belép egy üzletbe vagy a benzinkúthoz. Azt mondta: „Te Zoli, esküszöm, hiányzik nekem az a flegma, egymással jól kiszúrós hozzáállás.” Na, körülbelül ezt érzem én is. Egyébként nagyon jól szórakozom, minél inkább flegmák velem valahol, annál kedvesebb vagyok, annál többet kérdezgetek és szélesebben mosolygok. Kill them with kindess – én ehhez tartom magam.
Nagyon népszerűek vagytok Európában, de nagyon sokan szeretnek Titeket Kanadában és az Államokban is. Játszottál együtt a Motörhead-del, a Guns And Roses-szal, Slash-el. Ezzel együtt már mondtad korábban is, hogy nem akartál soha sztár lenni. Miért?
Volt és van nagyon sok barátom, akik igazi sztárok, folyamatosan ott vannak a médiában, de közben tragédia az életük. Vagy ott van Madonna, aki fénykorában a bevételeinek 30 százalékát biztonsági intézkedésekre költötte és minden perce a nyilvánosság előtt zajlott. Én ezt sosem akartam. Én azért készítek lemezeket, azért írok dalokat, mert bennem van a zene, amit meg szeretnék mutatni. Mellette viszont szeretném nyugodtan élni az életem a családommal, a barátaimmal. Sokkal jobban szeretnék üzletember lenni, normális életet élni, mint sztár lenni. Ráadásul a sztár fogalma is mindenkinek mást jelent.
Neked például ki a sztár?
Nekem nem az az igazi rock sztár, aki szétdrogozza az agyát,a színpadon ugrabugrál és fényezi magát. Nekem az az igazi rocksztár, aki túl tud lépni önös céljain, akinek valódi, a közösség, az emberiség javát szolgáló álmai vannak, és tesz is azokért valamit. Az én igazi sztárjaim Teréz anya, vagy a Sea Sheppard megalapítója, Paul Watson, vagy Bono, aki valóban arra használja a népszerűségét, hogy segítsen a rászorulókon. Nekem ők az igazi rock and roll sztárok.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Te is aktívan dolgozol a közösségért, hiszen részese vagy a White Rabbit Partnersnek Los Angelesben. Egészségügyi intézményeket működtettek és támogattok, valamint fiatal művészeket segítetek a pályán. Ha jól tudom, hamarosan Magyarországon is jelen lesztek.
Igen, egyrészt az a tervünk, hogy létrehozunk egy drog és alkohol rehabilitációs központot Magyarországon. Ezért is maradok még néhány napig Budapesten, mert folynak az ezzel kapcsolatos tárgyalások és egyeztetések, sőt a White Rabbit Partners média vonala is nemsokára beindulhat Magyarországon. Most, hogy vége a koncertsorozatnak, már csak ezzel szeretnék foglalkozni.
Szerinted lehet esélye egy magyar zenekarnak Amerikában?
Nagyon jó zenekarok vannak itt, imádom például a Tankcsapdát, a Blind Myselfet, az Eddát, Omegát, Idorut, de még sorolhatnám tovább. Nagyon tehetségesek, ugyanolyan jó zenét csinálnak, mint a nemzetközi színtér résztvevői. Azért nehéz bejutni egy magyar zenekarnak Amerikába, mert nagyon nehéz a magyar akcentust a zenében jól alkalmazni. Mindig azt mondom, ha megkérdezik, hogy ez az első, amit fejleszteni kell. Nagyon szívesen segítek is ebben.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Nemcsak az Ignite-tal zenélsz, hanem ott a Pennywise és a Zoli Band is. Mind a három más stílusban, másféle zenét játszik. Mást jelent neked ez a három zenekar? Másként mégy ki a színpadra mondjuk az Ignite-tal, mint a Zoli Band-del?
Az Ignite-nál pólót húzok, a Zoli Band-nél inget. Csupán ennyi a különbség. Egyébként ugyanúgy trenírozom magam, rendesen alszom a koncert előtt, gyakorolok és ugyanúgy izgulok, hogy jó legyen a buli. Az emberek, akik ott állnak a színpad előtt, megtisztelnek engem azzal, hogy eljönnek a koncertre. Én pedig nem győzök eléggé hálás lenni nekik ezért.