Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Kilencedik alkalommal ad koncertet Magyarországon a Stereo MC’s, a hiphop/elektronikus tánczene történetének egyik kiemelkedő brit csapata. A május 30-i Akvárium klubbeli koncert előtt a frontember Rob Birch adott interjút.

MTI

stereomcsMindig igyekszünk fejleszteni a hangzásunkat, ezért a legismertebb számaink is másmilyenek manapság, mint mondjuk a kilencvenes években. A klubhangzást erősítjük, és a tavalyi best of műsor után most lesznek más dance-számok a közelmúltból is” – fogalmazott Rob Birch. Az éppen harminc évvel ezelőtt, 1985-ben alakult Stereo MC’s, Rob Birch, Nick Hallam és Owen If vállalkozása leginkább a Madchester tradíció Happy Mondays által megteremtett acides-rave-es house-át vitte tovább a nyolcvanas évek végétől. Az 1992-es Connected valósággal letarolta az akkori sláger- és rádiós listákat. A tagok már ötven év felett járnak, de a Stereo MC’s produkciója még mindig energikus.
“Szerencsések vagyunk, mert számos remek helyen jártunk és koncerteztünk az elmúlt három évtizedben. Próbálunk mindig előrenézni, nem pedig visszafelé, de azért az élmények ma is bennünk vannak” – szögezte le Birch, aki a magyarországi koncertekre is emlékszik. Mint visszaidézte, 2002-ben a Sziget fesztiválon elképesztő hőség volt, óriási tömeg és nagyszerű hangulat.
Úgy rémlik, amikor 2001 decemberében először léptünk fel Budapesten, nagyon hideg tél volt, de a folyó mellett sétálva gyönyörűen festett a táj. Legutóbb tavaly novemberben fantasztikus érzés volt az A38 hajón játszani, jól megizzadtunk” – fejtette ki az énekes. Arra a felvetésre, milyen érzés századszorra is eljátszani a régi slágereket, az Elevate My Mind-ot, a Step It Up-ot, a Connected-et, a Deep Down & Dirty-t, Rob Birch azt válaszolta, nyilván ma már nem olyan, mint régen, de mindig meg lehet tölteni energiával ezeket a számokat, ez a kulcs. “A dolog megőrzi eredetiségét, ha átéljük. Ha már unalmasak leszünk, és nem tudjuk kifejezni, amit szeretnénk, akkor vége“.

A Stereo MC’s stílusában egyesítette az amerikai hiphopot és a londoni dance-t. “Sly Stone, Marley Marl, Public Enemy, Eric B & Rakim, a house zene Amerikából, a Kraftwerk, a Cabaret Voltaire, a Yello Európából – ők voltak a legnagyobb hatással ránk“. A csapat 1989-ben jelentette meg első albumát (ez volt a 33-45-78), legutóbb négy évvel ezelőtt jöttek ki új anyaggal, az Emperor’s Nightingale volt a hetedik stúdiólemez. “Most indítunk egy új kiadót Connected néven, és készülünk egy nagylemezre. A CD-piac gyakorlatilag mindenütt meghalt, magam sem veszek már ilyen korongokat, helyette a vinylt vagy a letöltést választom. Amúgy a CD-k engem mindig is idegesítettek, a borítók viszont érdekeltek” – magyarázta Rob Birch. Birch és Hallam dj-szettekkel is fellép. A frontember ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy akárcsak régen, manapság is a techno, az underground dance zene izgatja. A Stereo MC’s május 30-án az Akvárium Klubban Rob Birch (ének), Nick Hallam (elektronika), Owen If (dob), Cath Coffey (ének) és Aina Westyle (ének) felállásban játszik.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •