Május utolsó vasárnapja minden évben a gyerekeké. Őket várják országszerte a programok, nekik szólnak a dalok és értük forognak a filmkockák. Arra gondoltunk, miért is ne lehetne ez a nap egy kicsit a gyereklelkű felnőtteké is? Kedvenc gyerek- és ifjúsági filmjeink és sorozataink zenéi közül válogattunk és gyűjtöttünk össze néhány emlékezetes darabot. Keressünk egy-egy kedvencet, hogy néhány percre újra gyereknek érezhetjük magukat a gyereknapon!

LEIRER TÍMEA – 061.hu

Ha a hazai gyerek és ifjúsági filmek zenéi között a legismertebbet keressük, akkor az Utánam, srácok! című tévésorozattal és a Generál együttes főcímdalával azt hiszem, meg is találtuk. Az 1975-ös Utánam, srácok! legalább olyan kultikus ifjúsági sorozat, mint  Keménykalap és krumpliorr vagy a Tüskevár. A névtelen szocialista iparváros két egymással rivalizáló, lakótelepi gyerekbandájának kalandjait megfilmesítő sorozatban van minden, ami kell: foci, szökés, harc, sőt még egy lepukkant villamos is, amelyet bunkerré alakítanak a srácok. Talán ma már kicsit vicces végignézni a lakótelepi kölykök szerelésén,  az ideológia is régimódi egy kissé és az is zavaró lehet ahogy a diósgyőri vár mellől egyenesen egy  felismerhető pesti utcára kerékpároznak át a szereplők (a filmet Miskolcon és Budapesten forgatták). Az Utánam, srácok! azonban ma is egy nagyon jó dal, a nosztalgiára visszatérve pedig: ki ne szeretett volna gyerekkorában egy saját villamost?

 

A Stand By Me (Állj mellém) esetében nem beszélhetünk igazi gyerekfilmről, hiszen mégiscsak egy krimiről van szó, de a sztori főhősei és főszereplői gyerekek. A filmet a horrorkirály, Stephen King A test című novellájából készítette Rob Reiner rendező, 1986-ban. A filmben négy 10-12 éves gyerek (közöttük River Phonix és Will Wheaton) indul neki az erdőnek. Egy hozzájuk hasonló srác tűnt el pár napja kisvárosukból, azt beszélik, hogy hullája két napnyi járóföldre, egy folyó partján hever. A négy barátnak pedig látnia kell kell ezt a hullát, ha a fene fenét eszik is. Útjuk gyermekkori próbatételek sorozata, amelyek persze egy gyereknek világrengetőnek hatnak – és pontosan ezért maradnak örök emlékek. A négy barát végül rátalál a tetemre, de talán nem kellett volna. Olyan akadhat, aki még nem látta a filmet (de neki is csak ajánlani tudjuk), a mozi híresé vált dalát Ben E. Kingtől, viszont biztosan mindenki ismeri.

 

Belegondolni is félelmetes, de már több mint három és fél évtized eltelt azóta, hogy Sophie Marceau-ra rátalált az első szerelem egy párizsi házibuliban. Az 1980-ban készült Házibuli című film az egyik első és legfontosabb tinifilmek közé tartozik, így nem meglepő, hogy még olyanok is imádják, akik nem is éltek, mikor bemutatták. Sophie Marceu még 14 esztendős sem volt, mikor egy véletlen folytán főszerepet kapott a Házibuliban. Nyári munkát keresett magának, édesanyjával, és egy modellügynökségnél portfóliót készíttettek. A rendező, Claude Pinoteau éppen akkor keresett szereplőket a tinikomédiához, bár Vic szerepét akkor már másnak ígérte, amint meglátta Marceau-t, mégis neki adta a főszerepet. A film által legendássá vált Reality című Richard Sanderson szám az elmúlt néhány évtized alatt észrevétlenül ivódott bele az agytekervényeinkbe, csakúgy mint Sophie Marceu és Pierre Cosso plakátjának lenyomata a tinédzserkori tapétára.

 

A házibuli hazai verziójaként is szokták emlegetni a Szerelem első vérig című filmet és annak folytatásait. Füge és Ágota története tipikus kamasz szerelemről szól, helyes fiatalok főszereplésével, fülbemászó zenei aláfestéssel. Nem is lehet csodálkozni rajta, hogy annak idején igazi kasszasiker volt és kultusza mind a mai napig elevenen él a rajongók körében. A Fügét alakító Beri Ary (Berencsi Attila) valódi bálvány volt a 80-as években, meg is viselte őt a hirtelen jött népszerűség, sokáig nem nagyon lehetett vele kapcsolatban jó dolgokat hallani.  Ahogy a filmbeli Füge, úgy a 80-as években Beri Ary is zenei karrierjére szeretett volna összpontosítani, de a film és a folytatás sikere elterelte erről a figyelmet. A film zenéjét, Demjén Ferenc előadásában ma már rendszeresen halljuk esküvők és eljegyzések ünnepi muzsikájaként is.

 

Ki ne ismerné széles-e világban az Óz, a csodák csodája  szivárványos dalát? Tulajdonképpen mind a filmről mint az Over The Rainbow című klasszikusról indokolatlan lenne bármilyen részletet is írni,  hiszen aki egyszer látta a fiatal Judy Garland arcát, vagy hallotta a dalt, biztosan nem felejti el többé. Az 1939-ben készült, Victor Fleming rendezte film az Óz-könyv legsikeresebb filmváltozata. Két Oscar-díjjal is jutalmazták a film zenéjét, amely a 17 éves Judy Garlandot pedig szinte egyik napról a másikra világhírűvé tette.

 

A Tótágas című filmet akár film musicalként is értékelhetnénk, ha  a hetvenes években ez a fogalom divatos lett volna Magyarországon.  Rengeteg fülbemászó dallam, táncoló gyerekek és számtalan, a szocreál időszakhoz passzoló kellék. No meg a helyszín, Esztergom, amelynek 70-es évekbeli arculatát kellemes nosztalgiával nézhetjük a film kockáin.  Mindenki emlékszik az idétlen pólókra, az egymáshoz sem színben sem mintában nem passzoló szoknyákra és térdzoknikra, az „egyentornacipőkre” és szandálokra, amelyek látványával nem fukarkodott a mozi. A sztori szerint egy szép napon a szülők megunják csemetéik örökös követelődzéseit, rosszaságát, és magukra hagyják őket. Lesz is nagy felfordulás, a város tótágast áll. A korlátlan szabadság persze csak ideig-óráig teszi boldoggá a gyerekeket. A történet nem túl bonyolult, de nem is ez a lényeg.  Lendvai Kamilló zenéje és a gyerekkori nosztalgia úgyis magával ragadja az embert. A dalok közül szinte bármelyiket választhattuk volna, a Lekváros tésztától, az Ernyő dalon át a finálé érzelmes melódiájáig. De egyben a legjobb!

 

“Varázs, varázs, ősi varázs, Éget éjjel az izzó parázs,  Varázs, varázs, varázs, ősi varázs, Éget mint, az izzó parázs.”  Ismerik a dalt, vagy inkább varázsigét? A dal eredeti címe Double Trouble és a Harry Potter filmek Roxforti kórusának előadásában vált ismertté.  Nem akármilyen dalról beszélünk, ugyanaz a többszörösen Oscar-díjas John Williams írta, akinek többek között a Star Wars vagy az E.T. zenéjét is köszönhetjük. A dal a filmben a Roxfort Varázslóiskola több ünnepségén is feltűnik, és sikerét mi sem bizonyítja jobban,  minthogy egészen az utolsó epizódig elkísérte Harryt az úton.

 

A Vissza a jövőbe  trilógiáról elkészültekor talán sem a rendező, Robert Zemekis, sem forgatókönyvíró társa Bob Gale nem gondolta volna, hogy még több mint 30 évvel megjelenése után is lázba hozza a nézőket. Arra pedig, hogy világszerte tömegek várják Marty McFly „megérkezését” 2015-ben, egészen biztosan nem számítottak. A film alapötlete Bob Gale-től jött, aki elgondolkozott azon, milyen lett volna, ha a saját apjával egyszerre járt volna iskolába. A forgatókönyv eleinte egyik stúdiót sem érdekelte, később azonban a ’85-ös év legsikeresebb mozija lett, kultusza pedig máig él. A film legjellemzőbb dalát a Huey Lewis And The News-nak köszönhetjük.

 

A köztévén két éve vetített Egynyári kaland című ifjúsági mini-sorozat  első évada nem hozott ugyan osztatlan sikert, a kritikusok fanyalogtak, de a közönség szerette. A sztori hat frissen érettségizett fiatal – három lány és három fiú – balatoni kalandjait követi nyomon.  Idén – bár az Egynyári kaland cím maradt – elkészült a második évad is, jelenleg fut a Duna Televízióban. Az első évad népszerűségéhez egészen biztosan sokat hozzátett az Intim Torna Illegál slágere,  az Örökké, amely talán a rózsaszín sorozatokért kevésbé rajongó fesztivállátogatók közül is leültetett néhányat a tévé elé.

 

Utolsó ajánlatunk, az idei esztendő óriási nemzetközi sikere, a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó Oscar-díjt és megnyerő  Mindenki  című film. Deák Kristóf mozija tulajdonképpen gyerekekről, de nemcsak gyerekeknek szól. Az pedig vitathatatlan, bármennyire is kegyetlenre mintázta a kórusvezető személyét Szamosi Zsófia színésznő, a Bodzavirágból dallamát és szövegét percek alatt megtanulta az egész ország.