Ötven évvel ezelőtt, 1966-ban, az első Táncdalfesztiválon lett mindent elsöprően népszerű  az Illés zenekar a Még fáj minden csók című dallal. Bár a magyar nyelvű Illés-dalok egy része, tehát a magyar beat születése 1965-re datálható, mégis 1966 a magyar beat nagy ünnepe, a Táncdalfesztivál erődemonstrációja után lett világos: a beat nem afféle múló divat, hanem a magyar kultúrát alapjaiban megváltoztató ügy lett. Szörényi Leventével beszélgettünk.

 PZL – 061.hu

A Balassa együttessel egy szovjet turnén is részt vettél, 1963 körül. Még a nyolcvanas évek “szovjet turnés” történetei is meghökkentőek, akkor milyen lehetett ez a hatvanas években?
Azt nem úgy kell elképzelni, ahogy egy mai koncertturnét. Az érettségi után azt mondta a fater, hogy egy kicsit tartsd el magad, fiam… Azt akarta ezzel mondani, hogy menjek dolgozni. A Visegrádi utca körút felüli részén volt egy raktár, ahová „beíratott”, hogy dolgozzak akkor ott… Abban az időben azért már egész Budapesten tudták, hogy ki vagyok. A tangóharmonikás Balassa Tamás, akinek szoros kapcsolata volt egy nevű szocialista nagyvállalattal, ami zenés divatbemutatókat szervezett a Szovjetunióba, nagyon sok szép csajjal… Szóval, elhívott a Balassa, és Zsoldos Imre is mondta, hogy menjek. Összeállítottunk a repertoárt a kifutóra, a GUM áruház dísztermében játszottunk, telt házak előtt, és volt néhány Beatles is a repertoárban. Aki a nézők között bevadult, azt hajánál fogva dobták ki. Az csak később történt,  amikor a Szegedi Szabadtéri Színpadra felvágtatott egy lovas rendőr, lóval együtt…

2016.04.04. Szörényi Levente Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző zenész Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

A Ki mondta, hogy várj rám szövege abban az időben készült, amikor éppen Nógrádverőcére utaztatok, ahol megszületnek az első magyar nyelvű beat számok. Lehet, hogy éppen a Nyugatiban a vonatra várakozás élménye ihlette a dalt?
Az első dalom a 16 éves koromban írt Utcán volt. Utána jött a Rohan az idő, aminek S. Nagy írta a szövegét, Koncz Zsuzsa kérésére. És én eljátszottam a Rohan az idő témáját, ami nagyon tetszett S. Nagynak, de a Sanzonbizottság nem fogadta el… És még az Alvajáró is megvolt már, amikor én még sehol nem vagyok az Illéssel… Aztán 1965-ben Nógrádverőcén felmentünk gitározni a lapostetőre, de hogy hogy pattant ki a következetes magyar nyelvű koncepció, már nem emlékszem…. Talán elég Unicumot írtam, vagy éppen túl keveset… Felgyulladt bennünk a becsvágy, egymás szemébe néztünk, és tudtuk: ezeket a dalokat magyarul kell megírni. Minden vasárnap hazajöttünk Verőcéről, és a Nyugatinál találkoztunk. Dúdolgattam magamban, foszlányok voltak csak a fejemben… Pábábámbábám… Ki mondta hogy várj rám… Amikor a Boschban eljátszottuk magyarul az új számokat, nem vertek meg az angyalföldiek, mert egy szót sem értettek az egészből. Akkor ugyanis ciki volt magyarul énekelni.

Az 1968-as Táncdalfesztiválon az Amikor én még kissrác voltam-mal az első helyen végeztetek, a fődíjon kívül még öt díjat kaptatok. Miért indultatok az 1968-ason, ha már szép eredménnyel szerepeltetek az 1966-oson? Akkor már megvolt a kívülálló státuszotok is… 
Akkor az egész kötéltánc volt, nemcsak a közönséggel való elfogadtatásunk, hanem a hatalommal való elfogadtatás is. Nagyon sokat jelentett nekünk a nógrádverőcei szerződés, amit Illés Lajos kötött a KISZ-szel, hiszen ott szokott össze igazán a zenekar. De kivel kötötte volna meg? Nem volt más. Ebből azért az is látszott, hogy mindenáron nem akarnak minket és a műfajt sem a föld alá nyomni. És legalább szem előtt voltunk… Szóval nemcsak egy kötéltánc volt a hatalommal, de egy kötélhúzás is. Miközben a kötélen táncolsz, közben ezt a kötelet rángatják, innen és onnan, és közben billeg az Illés szekere… Viszont abban egészen biztosak voltunk, hogy az utat be kell járnunk. Amikor meghirdették az első fesztivált, dacosak voltunk, és bár ciki volt, de odamentünk.. Tudtuk: az egész ország lát majd minket, szóval, igen is odamentünk… Erős nótánk volt… Innen lehet számítani a tényleges generációs szakadást… Nem piszkálni akartuk az idősebb korosztályokat, csak egyszerűen zenélni, ahogy mi tudtunk. A Még fáj-nak egyébként én írtam a szövegét, és az István, a királyban is vannak drámai párbeszédek, amelyeknek szintén én írtam a szövegét… Nagyon beindult a bicikli 1966-ban, és persze, úgy gondoltuk, hogy a következőre már nem adunk be, mert menjenek ezek a francba… És az az egy év elég volt ahhoz hogy rájöjjünk: lehet ezt mondani, de mégis csak ott van a televízióval az országos figyelem. 1968 januárjában megszületett a Kissrác, amit baromira erősnek éreztük, szöveget és a zenét is. Huúúú, adjuk be! És aztán lesz, ami lesz… És ez lett…. És akkor az elvtársak átestek a ló másik oldalára, mert a díjak nagy százalékát odatolták elénk. Mert népi, meg magyar, nem angolszász…Persze, délszláv dallamra épült, de mindegy, nem kellett hogy értsenek hozzá.

2016.04.04. Szörényi Levente Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző zenész Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mi lehetett az oka, hogy az Utazás lemezed hangképe a magyar popban addig nem tapasztalt érettséget mutatott? Milyen volt a csillagállás 1973-ban?
Akkor még nem voltak számítógépeim, nem tudtam kiszámítani a csillagállást. Azt éreztem, hogy hanyatlott az Illés zenekar perspektívája. A diósgyőri első magyar rockfesztiválon, amit Tolcsvay Béla és csapata szervezett – csak hogy korrektek legyünk – egyesített hadsereggel mentünk színpadra, amit Kitt Egyletnek neveztünk el. Tehát Koncz Zsuzsa, Illés, Tolcsvayék és a Trió. És bár állati jókat játszottunk, de ijedten konstatáltuk, hogy Bergendy a Rózsival és Török Ádi a Minivel mennyire jó volt… És akkor arra gondoltam, hogy mi sehol nem vagyunk… Ott volt bennünk egy megingás…. Az Utazást magamnak írtam, persze, ezt idézőjelben mondom. Volt egy valódi utazás élményem, és úgy gondoltam, hogy ezt west-coast, country jellegű nemzetközi stílusba öltöztetem fel. És ez kétségtelenül jól sikerült. De addigra már fejlődött a hangrögzítés technikája, és olyan zenészek játszanak az albumon, akik a maguk területén nagyon profik, szemben a nagyon erős amatőr bájjal, ami addig jellemezte az Illés zenekart. 

Pásztory egy perccel azelőtt vette ki aztán a munkakönyvét az Operettszínházból, amikor az Illés feloszlott…
Ő engem vádolt, hogy állás nélkül maradt… Mondtam neki, hogy Zoli, ne haragudj, nem érezted akkor, te aki mindig mondtad, hogy „ideges a légkör”, szóval, nem vetted észre azt, hogy nagy a baj? Neki végig megvolt a zenekari évek alatt a munkakönyve, és a gázsija felét odaadta egy operettszínházas zenész kollégának, aki helyettesítette őt.

2016.04.04. Szörényi Levente Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző zenész Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

A lekötött dátumok miatt azután is játszottatok, amikor Bródyt félreállították a hatóságok 1973-ban… 
Persze… Mi a fenét csinálhattunk volna? Le volt kötve a turné, meg kellett csinálni, teljesíteni kellett… Gyerekek, van szerződés? Van. Oldjátok meg! Különben vissza kellett volna fizetni a bevételt, nem a szerény gázsit, amit mi kaptunk, hanem a közönség után keletkezett bevételt. Több tízezer forintos jegybevételek voltak akkor egy-egy nagyobb koncerthelyszínen… (Mi ebből akkor száz forintokat kaptunk, persze.) No, és azzal fenyegettek, hogy a teljes ún. várt bevételt kifizettetik velünk. Bródy érzékeny ember, másképp, mint én, és persze mindketten érzékenyek vagyunk. Ő mindig a pillanatnyi hangulatának megfelelően reagál, hogy finoman fogalmazzak.

Ha Kovács Katival dolgoztál volna szívesebben mintsem Koncz Zsuzsával, akkor miért vártál erre 1978-ig?
Néha azért muszáj elővenni ezt a történetet, mert az interneten a Bródy is másképp akar erre emlékezni. Most mit csináljunk? A Kovács Kati lemez ötletét Bródy hozta be a képbe. Kovács Katival abban az időben ők jegyben jártak. Ettől még nem kell lemezt csinálni! Az megint más kérdés, hogy szakmailag vagy érzelmileg állunk a dologhoz. Bródyban mindkettő keveredett. Bennem nem, de Bródyban igen. Én mindig is szakmailag álltam ehhez a dologhoz. Katit nagyra értékelem a mai napig is. Mondtam Bródynak, hogy idefigyelj, Tinikém, persze, boldogan! Csináljuk! Aztán nyilván megfenyegette őt Erdős, nem tudom… nem voltam ott… De egy a lényeg: később visszakozott. Erre ő másképp akar emlékezni, mert egy kicsit kínos… Mármint, hogy ilyen kalandos az útja… Neki nem kellett volna ebből kiszállni… Igen ám, de megijedt. Nagyon erős volt Bors-Erdős-Koncz klán, és ezt Boldizsár Iván is megtámasztotta…. Ennek ez a politikai háttere. Nem lehet úgy művészkedni, hogy megfenyegetnek politikailag… A Halász Judit még belefért az Erdős-féle társaságnak, de az, hogy mi Kovács Katinak, Koncz Zsuzsa legnagyobb konkurenciájának készítsünk lemezt, az már nem. Adamis Anna meghallotta ezt a sztorit, megkeresett, hogy ő vállalná a szövegek megírását. Én azt mondtam neki, hogy idefigyelj, Ancsa, én szeretem a dalszövegeid, de én egy hangot nem írok le addig, amíg te nem hozod az igent a Bors Jenőéktől… Aztán elintézte, és lett belőle egy baromi jó lemez.

2016.04.04. Szörényi Levente Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző zenész Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Hogy ment át annak idején a Fonográf századfordulós monarchikus nosztalgiája az MHV-n? Mondhatni, hogy az ún. nosztalgiahullámot nem is Karády Halálos tavaszának filmmúzeumos műsorra tűzése hozta el, hanem a Fonográf, néhány évvel korábban….
A Fonográffal az volt a bajom, hogy egy állati profi zenekar voltunk, és azt játszottuk, amit akartunk. Ennek köszönhetően, hol ezt a stílust hoztuk, hol egy másikat. És ott van az utolsó lemezünk, a Jelenkor, ami a legjobb Fonográf lemez. Azzal kellett volna kezdeni… Én nem akartam, hogy az Utazás után a Fonográf country zenekar legyen, és azt sem akartam, hogy dixieland-et játszunk… Szóval, a Jelenkor lemez az, amit oda kellett volna tennünk, mert az lett volna az Illés-féle hagyomány folytatója. Igaz, hogy eltátották volna a szájukat az emberek, de akkor a Fonográf egy progresszív popzenekar pályáját járja be…

A Nem arról hajnallik amerről hajnallott című 1986-os Muzsikás albumnak te voltál a hangmérnöke. Ezt a munkát sokan a legjobb magyar folklemeznek tartják, részint a feszes dinamikája, telt hangzása miatt. Mi volt e lemez titka? Az biztos, hogy az István, a király felvétele során szerzett tapasztalataid felhasználtad…
Nyilván, hatott az István, a király is erre az albumra, hiszen az Istvánt is át és átszövi a népzene. A Muzsikást Éri Pityuval és Csoóri Sanyival az élen le is szúrta Kallós Zoli bácsi, hogy nektek nem az a dolgotok, ami a Levente dolga, ti rendesen, autentikusan játsszatok! A titok egyébként abban lehetett, hogy azt a stúdió technikát, amit két évtizede már megismertem, át tudtam tenni egy akusztikus népzenére. Két mikrofonnal vettem fel minden hangszert. A tetejükre tettem az egyiket, ahol a húrok szólnak, és az aljára is raktam, ahol a test is szól. Ez elképzelhetetlen volt korábban, amikor is a hagyomány szerint  egyetlen mikrofont raktak be, amit körbe kellett állniuk a zenészeknek. Addig így vették fel a rádióban is a népzenei anyagokat. Pityuék rávettek arra, hogy basszusgitárral nyomjak alá egy-egy alapra. Szólt az a bőgő, mint az állat, de alatta megtámasztottam basszusgitárral is! Nem hallható külön, de úgy szól, mint egy orosz tank, ami felszántja a földet. Ebben nagyon sok munka volt, de megérte. Ezek után hívtak mindenfelé, és rengeteg népzenei lemezt csináltam.

És akkor eljutottunk a rendszerváltásig. 1990-ben Kóbor János állítása szerint a Népstadionban nem egy István, a király és Illés koncert lett volna, hanem Illés, Metro és Omega, tehát a három nagy köszöntötte volna a rendszerváltást, de ezt valaki megfúrta…
Én nem emlékszem erre a verzióra! Kóbor sok hülyeséget mondott már, tévében is, nemcsak szűkebb körben, olyanokat, hogy mi gátoltuk meg őket abban, hogy világhírűek legyenek, és helyettük mentünk ki Angliába… Nem akarok rosszat mondani róla, de el van vakulva önmagától, és képes mindenféle hülyeséget összehordani. Nem emlékszem ilyen verzióra, arra viszont igen, hogy a Illés esetében világos volt, hogy bárhová is mennénk, oda tódul majd a közönség. Felmerült, hogy kockáztassuk meg a Népstadiont. Soha életben nem játszottunk ott, oly’ annyira, hogy mi léptünk fel önálló koncerttel először a Népstadionban a magyar zenekarok közül. Persze, ment a bokaremegés, hogy hátha nem sikerül… Mindig nagyon óvatosak voltunk. 1983-ban az István, a királlyal is egyébként… A próbákon kezdtem felengedni némiképp, és megbizonyosodni arról, hogy ez talán jól fog elsülni. A Népstadion-féle koncert kapcsán is volt egy belső kétkedésünk, hogy mi lesz, ha nem telik meg… És akkor valamelyikünk mondta, talán a Koltay, hogy párosítsuk hozzá az István, a királyt, mert a kettő aztán tuti… Hol van itt Illés, Metro, Omega? Aztán később megvalósult… Azon a bizonyos hármas koncerten végig, egy éven keresztül az a halálfélelme volt az Omegának, hogy esetleg nem ők játszanak utoljára. Zorán csak annyit mondott: én középen vagyok… Ebből rosszul nem jöhet ki, és különben is: igaza volt… Az utolsó pillanatig attól félt Kóbor, hogy mi hajtunk az utolsó helyre. És az utolsó előtti pillanatban azt mondtam Rosta Marinak, a szervezőnknek, hogy figyelj Mari, tudod mit: mi kezdünk. Az Omegában egymást is marhára utálták. Nem bíztak egymásban, emberileg csehül álltak, de végül mindig összeállnak… Gyakorlatilag Kóbor viszi őket, mint valami fáklya. Amikor megtudták Kóborék a hírt, nagyon elgondolkodtak rajta, és felmerült bennünk, hogy kezdhetnék ők is…Kérdeztél, válaszoltam.

A beszélgetés a Cseh Tamás Program segítségével valósult meg.