Az Enterprise tudományos tisztje, színész, rendező, író és fotós. A 83 évesen elhunyt Leonard Nimoyra, a művészre és a vulkáni köszöntés feltalálójára emlékezünk, akinek igazából nem volt hegyes a füle.

SUSÁNSZKY MÁTYÁS PÁL – Nullahategy

Nimoy azok közé a fiatalok közé tartozott, akik sötétszobának használták az otthoni fürdőszobát. Így hamar világossá vált a szülők számára, hogy nem ő fogja továbbvinni a családi fodrászatot. Bár a fotózás melletti másik szenvedélye, a színészet és később a rendezés indította el őt pályáján, a fényképezés örök szerelme maradt. Bár elsősorban a képernyőről, felhúzott szemöldökéről és különös köszönéséről ismerjük, nomeg arról a nyakszorításról, amivel bárkit el tudott intézni hangtalanul, fotói egy másik, a filmen túli, de szintén eredményes és hosszú életről tanúskodnak.

The Full Body Projekt

Nimoy a kövérség elfogadásáért indított mozgalomhoz csatlakozva 2007-ben jelentette meg provokatív, molett hölgyeket ábrázoló aktfotó-sorozatát. Egy átlagos amerikai nő 25 kg-mal több, mint a reklámokban, filmekben bemutatott nőideálok testsúlya. Nimoy képei a valóságos, az igazi nő felismeréséhez, a test szégyenérzet nélküli elfogadásához adnak egy lehetséges kulcsot. Nimoy Kaliforniában dolgozott először túlsúlyos modellel, s saját bevallása szerint neki magának is gondot okozott az addig ismeretlen testtípus megközelítése. Később San Francisco-ban ismerkedett meg a The Fat Bottom Revue hölgyeivel, és vezetőjükkel Heather MacAllisterrel. A közös fotós munkához a végső lökést az adta, mikor Nimoy az eredetileg antropológus végzettségű MacAllistert arról faggatta, hogy tart e tudományos előadásokat, szemináriumokat is. A hölgy elmosolyodott és azt válaszolta, hogy a Fat Bottom Revue előadásait annak tartja. Nimoy a fotózás alatt értette meg Mac Allister mondatának mélységét, hisz a képeken a testükkel elégedett, boldog és felszabadult hölgyek mutatják meg magukat. Talán ennek is köszönhető a Benetton cég későbbi boldog, természetes szépségű nőkkel készített kampánya.

Nincs téma kiválasztva, vagy a téma törölve lett.

Ha Isten nő…

Bár a „shekina” héber szó eredeti jelentése Isten dicsősége, Isten megnyilvánulása, a Nimoy által azonos címmel kiadott fotósorozat tágabban értelmezi ezt a fogalmat. A Shekina, akár egy női név, Nimoy számára Isten női princípiumára utal. A mindenütt jelen lévő,de folyamatosan változó Isten keresése és felismerése így egészülnek ki a nőiség, női jelleg kutatásával. Nimoy szerint ez egyfajta módszer volt a számára, hogy saját spiritualitásához és önmagához utat találhasson.

Nincs téma kiválasztva, vagy a téma törölve lett.

Párhuzamos önmagunk

A Secret Selves című sorozatában Nimoy azzal a gondolattal játszott el, hogy szereplői gyerekkorukban kik szerettek volna lenni, kivel/mivel azonosították magukat. Ezt az eltitkolt belső ént csalogatta elő Massachusetts, és North Hampton vállalkozó kedvű lakóiból, akik a fotózás erejéig fölvehették egykori vágyott önmaguk alakját. Visszabújhattak a saját bőrükbe. Készült fotó a pszichoterapeuta hölgyről, aki legbelül egy pitbull; a festőről, aki a földön az avar szeretett volna lenni; a könyvillusztrátorról, aki titokban a saját kutyája; vagy a hirdető cég vezérigazgatójáról, aki illuzionistaként más embereket szeretett volna megtéveszteni. Mint látható, a képek olykor mulattató, olykor elgondolkodtató módon mutatják be, hogy párhuzamos önmagunk egész életünk során elkísér bennünket.

Nincs téma kiválasztva, vagy a téma törölve lett.

Minden bizonnyal Spockon keresztül sosem ismerhettük meg Nimoy valódi személyiségét. Az elfogadásért küzdő, az önismerethez és Istenhez, a férfiassághoz és nőiséghez utat kereső művészt és kreatív gondolkodót. Nimoyt Spock-kal ellentétben nem az eredményesség vágya hajtja, hanem az én belső szépségének, lényegének fölfedezése, és megértése. Ahol akár Istennel, akár saját nő oldalával, akár pitbull-önmagával szembesülhet az ember…

SHK7

Pictures of you

– Leonard Nimoy

You’re surrounded by pictures of you.
Here you are so young and handsome
Here you are with a wife or two
Here you are, so happy and then some
Surrounded by pictures of you.

Your walls are covered
No more space
Too bad, you’re such a pretty face
And so adored
Do you ever get bored
Looking at pictures of you ?

You’re hit with a spotlight from above
Your fans are screaming words of love
You’re always so busy
Don’t you get  dizzy
Looking at pictures of you ?

Képek forrása: flavorwire.com