Kiállításmegnyitókkal, zenés-mesés játszóházzal, a Técsői banda műsorával és pajtaszínházi előadással szombaton kezdetét veszi az Őrség legnagyobb kulturális rendezvénye, a Hétrétország – A szerek és porták elnevezésű programsorozat.

MTI

A nyitónap központi témája Kárpátaljához kapcsolódik: Őriszentpéteren, a Malom Látogatóközpontban Pilló Ákos fotóiból nyílik kiállítás, este pedig Técső város és környékének legismertebb zenekara lép fel – közölte Sülyi Péter, a Hétrétország rendezvénysorozat alapítója. Beszámolt arról is, hogy vasárnap tartanak első alkalommal koncertet Nagyrákoson, a felújított Borromei Szent Károly-templomban.

Őriszentpéteren, a Malom Udvaron könnyűzenei programokkal várják a közönséget, a Müller Péter Sziámi AndFriends a Sziámi, az URH és a Kontroll Csoport legnépszerűbb dalait játssza. Hétfőn Lovasi András, Heidl György és Virág Tibor műsorában Lackfi János megzenésített versei és Szent Ambrus latin nyelvű himnusza hangzik el. 

A Pajtaszínházban Szalai Kriszta saját tapasztalatai alapján készült, egy hajléktalan nő sorsáról szóló előadását mutatja be. A nyolcnapos rendezvénysorozat kínálatában számos családi, gyermek- és “zöld” program is szerepel. Az Iciri-piciri játszóházat Ungár Andrea vezeti, és a kisiskolás, óvodás korosztálynak szól az Öko-játékok elnevezésű környezettudatos élményprogram is. A zeneterapeuták és gyógypedagógusok interaktív előadásokra várják a fiatalabb korosztályt.

A SimorÁg TánCirkusz két produkciót, a Dobronka cirkusz pedig egy “világszámot” mutat majd be a Pajtaszínházban, a Ziránó Színház és az Évkerék Társulat mesés előadással lép fel. A Templomszeri Pajta Bisztróban a Makám zenekar ad interaktív családi koncertet – sorolta a rendezvény főszervezője. Hozzáfűzte: a túrák, a csillagnéző és vendégváró nyitott porta programok arra is lehetőséget adnak, hogy a látogatók közvetlen közelről is megismerhessék az Őrséget.

A természetismereti séta egyik helyszíne Szalafőn lesz, a Pityeszeren eurázsiai vadlovakat és európai bölényeket mutatnak be. A Malom Látogatóközponttól induló kerékpártúrák elvezetnek az Őrség forrásaihoz: többek közt a szőcei tőzegmohás láprét forrásaihoz és a Vadása-tó menti Rókalyuk forráshoz is el lehet majd jutni.

A Hétrétország Köztivál programjához tizennyolc őrségi településen csaknem ötven vendégváró porta csatlakozott. A kézműves műhelyek, műtermek, vidéki udvarházak nyitott kapukkal és őrségi ételkülönlegességekkel várják a vendégeket, akik a látogatás során megismerkedhetnek az állattartók, gazdálkodók napi munkájával.

Fotó: fesztivalok.varosom.hu