Szülői összefogásnak köszönhetően a hétvégén utánpótlás vízilabda mérkőzésektől lesz hangos a margitszigeti Hajós Alfréd Uszoda, ugyanis itt rendezik meg az első REWARD POOL CUP-ot.

“Magyarországon nincs ehhez hasonló kezdeményezés, hogy szülők próbálnak egy egyesület  és egy csapat mögé támogatókat szerezni. Azonban nekünk is haladnunk kell a korral, és meg kell tanulnunk a XXI. század ritmusát felvenni, és az elvárásainak megfelelni. A kupa önmagában újdonság, hiszen nem rendeztek még ilyen jellegű összefogásból született versenyt a vízilabda világában. Ezenkívül  az is példaértékű lehet, hogy szeretnénk ezt az eseményt  a következő években is megrendezni. Így a támogató cégek részt vehetnek egy csapat felnevelésében, sikereik elérésében és reményeink szerint együtt énekelhetjük velük a Himnuszt a nagy világversenyek eredményhirdetéseikor”- magyarázta Csizmadia Barbara, a kupa egyik főszervezője.

“Ez egy prémium játék  a mi gyerekeink számára, amely meghaladja a sportág szövetségének és az egyesületük  lehetőségeit. Jutalomjáték ez a meghívott csapatok számára is, és mindenkinek többletet jelent, hiszen a sportág legjobbjai mérhetik össze a tudásukat egy-egy ilyen eseményen. Nem titkolt célunk a rendező UVSE Vizilabda Sportegyesülettel, hogy a felnövekvő nemzedék ezáltal a torna által, minél jobban megismerje a külföldi vízilabdások technikái, stílusát és fogásait, így biztosítva azt, hogy későbbi világversenyekről akár aranyéremmel a nyakukban térjenek haza. “

Aki kíváncsi a jövő magyar reménységeinek mérkőzéseire, a horvát és az olasz csapatokra, menjen ki szombaton és vasárnap délelőtt szurkolni a Margitszigetre.