SZABÓ FRUZSINA ANNA- Pesti Mese/ Nullahategy Facebook- csoport

Hónapokkal ezelőtt a csapból is Pharrell Williams Happy című száma folyt, amelyből szinte minden országban készült egyénileg koppintott verzió, szigorúan happy hangulatban. Ám a nagy boldogságáradatot most Békési Zoltán slammer, alias Zebulon Dudora megtörte Depi című számával, amelynek csupán trailer-ét is pár óra alatt ezrek nézték meg a legnagyobb videómegosztón.

Portálunk megkereste Zebulon Dudorát azért, hogy meséljen nekünk a klip bemutatása előtt pár műhelytitkot az alkotás keletkezéséről, mondanivalójáról. “Magyarországon szerintem szinte semelyik történelmi korban nem lehetett volna ezt a Happy című klipet hitelesen felvenni, hiszen ez az echte amerikai boldogság a sírva vigadó magyar népre nem igazán jellemző. Így egy nem túl bonyolult szójáték adta a Depi ötletét, de nem akarta a stúdióba vagy a kamera elé állva a manapság jellemző kreténkedést lenyomni. Nagy kihívásnak tartottam a szöveg megírását, mert egyrészt mindenképp szerettem volna a magyar valóságot tükrözni, másrészt szerettem volna, ha hangzásban, fonémákban hasonlít az eredetire, ugyanakkor tökéletesen ellentételezni az angol dal mondanivalót. Lényegében a szöveg egy tipikus magyar párbeszédet jelenít meg, ami pillanatokon belül átcsap egy panaszáradatba, ezek a panaszok vannak kifejtve a dalszövegben. A nézők aztán majd saját szájízük szerint gobozhatják ki, mi is  Depi mondanivalója.”

De hogyan kerül a Depi klipjébe Magyarország egyik ikonikus mesefigurája, Süsü? “A klip főszereplője egy depressziós figura, aki mellé szükséges volt egy ellenpont. Nem tudom már pontosan hogyan jött a képbe Süsü, de azt hiszem az örök jókedvű, kissé naiv, bumfordi, hurráoptimista figura a legjobb választás volt. “

Békési azt a titkot azonban a klippreimer előtt nem árulta el, hogy a mi Süsünk is végül tiszta depi lesz-e a sztori végére. ” A nálam jóval nagyobb és erősebb Süsünek megígértem, hogy nem árul el hogy valójában happy vagy depi?”

 A filmben Békési Zoltán alkotótársai Kerekes András,  Fogarasi Gergely (aki a klipet is rendezte) és Zöldi Kovács Máté voltak. A bemutató szeptember 5-én, pénteken 19 órakor lesz a Dürer kertben.

Vezető kép: Facebook