A Winelovers – a Pezsgő Június programsorozathoz kapcsolódó – vaktesztjén idén szinte az összes hazai méthode traditionelle, azaz hagyományos champagne-i eljárással készült pezsgő megmérettetett. A 22 versenyző közül egy tízfős szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat. Sopron és Etyek domborítottak!

061.HU

Hazánk jelentős hagyományokkal rendelkezik pezsgőkészítés terén. Az utóbbi időben a tradicionális pezsgők egyre gyakrabban jelennek meg a pincészetek kínálatában, és mind több borász készít habzó- és gyöngyöző bort is. A pezsgő a decemberhez, szilveszterhez kötődik, azonban egyre többen gondolják úgy, hogy a meleg nyári napokon legalább olyan jól esik egy pohár buborékos ital, mint a különleges események alkalmával.

pezsi

A Pezsgő Június célja, hogy a pezsgőkre, habzó- és gyöngyöző borokra irányítsa a figyelmet. A Winelovers júniusi rendezvényével szeretné megalapozni, megerősíteni a nyári szezont, népszerűsíteni az ital fogyasztását, ismertetve a hazai kínálatot, valamint ízelítőt nyújtva a nemzetközi választékból. Június 11-i Nagykóstolóján a Corinthia Hotel Budapestben pincészeteket, vendéglátóhelyeket, kereskedéseket, szaküzleteket vonultat fel és mutat be. A rendezvény három mesterkurzusán az érdeklődők szakértő segítségével járhatnak körül egy-egy témát, és ismerhetik meg a legkiválóbb pezsgőpincészeteket.

Azoknak, akik már a rendezvényt megelőzően is szívesen üdvözölnék buborékokkal a nyarat, a szervezők Winelovers Pezsgőtesztjén megkeresték a legjobb hazai methode traditionelle tételeket. A Borászportál.hu és a Vinoport.hu nevével fémjelzett, a Winelovers Nagykóstolókat megelőző bortesztek rendre Winelovers Prémium Boros Rendezvények tematikájával összhangban keresik az ország legkiválóbb borait. A rendezvények és a tesztek célja országosan népszerűsíteni hazánk borvidékeit és szőlőfajtáit, és széleskörű megjelenési lehetőséget biztosítani a kiemelkedő minőségű boroknak.

pezsi2

A Pezsgő Június Nagykóstoló előtt összesen 22 hazai, tradicionális champagne-i eljárással készült pezsgő közül választották ki a legjobb fehér és rozé tételeket.  Ezek ma a legjobb fehér pezsgők:

  • Taschner Bor- és Pezsgőház Blanc de Blancs Chardonnay brut 2010
  • Kreinbacher Birtok Brut Classic 
  • Francois Pezsgőpincészet President Brut 2013
  • Garamvári Szőlőbirtok Blanc Fleur 2008
  • Légli Méthode Traditionelle Brut 2013
  • A fehérek mezőnyében jól szerepelt még Demeter Zoltán Pincészete, a Sauska Tokaj, és a Frittmann Pincészet.
  • A rozék mezőnyében a Louis Francois President Rosé Brut a legjobb rozé pezsgő.

Ezek ma a legjobb rozépezsgők:

  • Francois Pezsgőpincészet President Rosé Brut 2011
  • Taschner Bor- és Pezsgőház Pinot Noir Rosé 2012
  • Garamvári Szőlőbirtok Evolution Rosé 2008
  • Francois Pezsgőpincészet Pinot Noir Rosé Brut Nature 2012
  • Sauska Tokaj Pezsgő Extra Brut Rosé

A Pezsgő Június Nagykóstolóról bővebb információkat ITT találod. (X)