A harmincas évek Budapestje önmagában is elég noir, de ha ezt felülstilizáljuk, és találunk hozzá egy narrátort is, aki történetesen egy ballonkabátos zsaru, aki másnapos borostával és másnapos szemekkel kóvályog a macskaköves Terézvárosban, és az Abbáziára átkeresztelt Centrál kávéházban, nos, akkor valójában Budapest lehet a hard boiled európai fővárosa. Már csak egy történet kellett hozzá, és egy filmes megvalósító stáb. Budapest Noir, 2017, illetve Budapest Noir, 1936.

PZL – 061.hu

Az atmoszféra is megvan, de ahhoz, hogy ez a világ jól körülírható legyen és filmként is működjön, némileg mindent felül kellett stilizálni. Így kissé felülfogalmazták a vonat füstjét, a ködöt, és a barna esőt is, hiszen 1936-ban, ebben a félfeudális díszletek között parádézó hivatalnokvilágban még nem volt városképileg visszaigazolható az ún. hétköznapi fasizmus. A bűn, a mocsok, a darutollas úrhatnámság, a mágnás dölyf és a potyakorpáért sorban álló intézők világa igen, de nem volt intézményes a megfélemlítés. A második zsidó törvényt 1939-ben ratifikálták, addig a félelem légköre nem volt a maga teljességében annyira jelen, mint ahogy azt a film sugallja.

A nyitó képsorokban rohamsisakos katonák sorfala között viszik Gömbös Gyulának a náci Németországból hazaérkező koporsóját a Keleti Pályaudvaron. Szóval, a fasizálódó Budapest atmoszféráját akarja bemutatni a film, ott van például az a jelenet, amely valóban a félelemmel teli Budapestet mutatja meg, de az is a Cabaret lenyúlása. Egy fiú az Abbáziában előadja Zerkovitz Béla Tanulj meg fiacskám komédiázni című dalát, majd a begőzölt antiszemita kamaszokat kidobják a kávézóból. Arról nem beszélve, hogy a film történelemszemlélete zavarba ejtően szerény, középiskolás fokon, ezerszer halott bombasztokkal beszéli el a harmincas éveket.

No, de ez mind csak atmoszféra, korrajz és kulissza, a legfontosabb mégis a bűnügyi történet, ami egy jól megírt krimi. A film ügyesen adaptálta a történet csomópontjait, jók a dialógok is, azt mondhatjuk, hogy megképződött a Budapest Noir-élmény, a film korrekt alkotás, és csak szurkolni tudunk, hogy az alkotóknak összejöjjön a százezres nézőszám, ami tulajdonképpen benne is van a moziban, amelyhez úgy tűnik erős marketinges műveletek társulnak majd.

A Budapest Noir klasszikus noir zsáner, Chandler Los Angeles-i art deco villák és koszos motelek között játszódó világa után megszületett a műfaj európai változata, először Philip Kerr írta meg a szintén a harmincas években a Berlin Noirt, és innen volt szép nyerni: amikor is Kondor Zsigmond arra vállalkozott, hogy létrehozza a zsáner budapesti verzióját, nem akart több lenni, mint ami: jellegzetes magyar történelmi kifestőkönyvre írt élvezetes hard boiled krimi. Ragályi Elemér költőien fényképezett budapesti tájai városimázsnak is tökéletes víziók, Gárdos Éva jó ritmusban mesél, a dialógok többé-kevésbé a helyükön vannak, bonmot-szerű dumákra futnak ki a zárlatok, remek volt a casting, a mellékszereplők is erős karakterek. Tenki Réka meggyőző, Kolovratnik Krisztiánon nem lötyög a depressziós zsaru ballonkabátja, ami mégis csak a film kulcsa, hiszen a noir-mozikat alapvetően a karikás szemű,  másnapos zsaruk viszik a vállukon, akik irodájában nemcsak a bauhaus bútorokban pattogó szút halljuk, de azt is, ahogy növekszik a főhős másnapos borostája.

Peter Sparrow látvány-Budapestje is atmoszférikus. Bár látunk egy attraktív bauhaus nappalit, néhány szivarszagú kávéházi enteriőrt, ugyanakkor 1936-ban nyilvánvalóan nem nézett ki olyan romosan minden bérház, hogy egy 1976-os HÉT riport jusson eszünkbe, amelyben egy aládúcolt házban nyilatkozik a VIII. kerületi IKV-s  kartárs… Mindezek ellenére remekül sikerült visszaadni a városélményt, a noir zsánert, és bár a film itt-ott kiszámítható, mégis kedvünk támadna meginni egy bourbont, vagy végigsétálni a Dalszínház utcában, ahol a neonfényben megcsillannak a vérfoltok a macskakövön.

Budapest Noir
színes magyar krimi
rendezte: Gárdos Éva
főszereplők: Kolovratnik Krisztián, Tenki Réka
Bemutató: 2017. november 2.
Forgalmazó: Big Bang Media