A napokban jött a hír: az ember, akinek sikerült elérnie, hogy Tarlós István polgármester legyen, most éppen az Eurocities nevű EU-s lobbiszervezet főtitkári posztjára pályázik. Mindenki (legalábbis a budapesti lakosok elég magas hányadának) “kedvenc” Demszky Gábora úgy tűnik, hogy végre nem itthon szeretne széket, hanem inkább Brüsszelben lobbizna az európai nagyvárosok érdekében. Ez az ő esetében nem teljesen tiszta mit is jelent, bár fővárosunk szennyvíztisztítóvá alakításában jeleskedett, szóval még elérheti, hogy Berlinből egy szép dögkút, vagy Londonból egy kellemes hangulatú atomtemető legyen.

MARÓTHY DÁVID –  Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport

De mi is kell ehhez a pozícióhoz? Többek között vezetői tapasztalat a privát szektorban, nem csak székelési tapasztalat egy város élén. Ebből a szempontból az úr megbukik, mivel ilyen tapasztalata nincs, legalábbis akkor, ha a taxisofőrséget, vagy a szamizdatok kiadását nem számoljuk. Sajnos ő is csak egy, azon magyar politikusok sorában, kik belekerültek a közéletbe, aztán pedig valahogy sosem koptak ki onnan. Érthető, meleg anyaméh ez, mely ápol és eltakar. Egyébként pedig azzal a taxisofőrködéssel még mindig többet tett le az asztalra, mint az itthoni elit nyolcvan százaléka.

Ellenben azt már sajnos nem lehet mondani, hogy a taxik vezetésén kívül (ezen képességét sajnos nem volt szerencsém kipróbálni, de mivel halott utasról nem tudok, ezért arra tippelnék, hogy taxit jobban vezet, mint várost) sok olyat nem sikerült alkotni, mely maradandó lenne és emellett hálás ajakinkról üde ajnár szállna feléje. De kezdjük is a bűnök olvasását talán a legszebbel, mely az egész ország újkori történelmét átokként kíséri végig: a négyes metróval.

A négyesmetró-saga valamikor a hetvenes években indult, viszont jelenlegi nyomvonalát 1996-ban nyerte el, később már csak minimális változtatások érintették a megállókat. Sajnos ilyen módosítás volt, az eredetileg a Kosztolányi térre tervezett megálló áthelyezése az Allee és a négyes villamos környékére és emiatt a Volánbuszok végállomását pedig kitétele a pusztába, az Etele térre. Emiatt az agglomerációból érkezők hirtelen szembesültek a kilencvenes évek végének, kétezres évek elejének egyik legszűkebb budapesti tömegközlekedési keresztmetszetével, illetve azzal, hogy átlagos menetidejük nagyjából húsz perccel megnőtt. Mindezt azért, mert egyszer majd lesz metró, ami elviszi őket Kelenföldről. Kellett várni egy keveset…

De az életművel kevert presztízsberuházással nem csak az agglomeráció lakóival babrált ki, hanem a “presztízs” kifejezés okán évtizedekig egy olyan feneketlen kátyúba öntötte az adófizetők pénzét, mely több, mint tíz évig elnyelte a főváros egész fejlesztési költségvetését. Ez pedig abból a szempontból is szomorú, hogy emiatt nem volt lehetőség a felszíni kötöttpályás közlekedési hálózat fejlesztésére, mely ár-teljesítmény arányban lényegesen jobb, mint a földalatti.

A prioritások között viszont első helyen szerepelt az agglomerációból ingázó autósok tömegközlekedésre ültetése, melyet a parkolók és a metró hiánya okán elég nehéz lett volna kivitelezni. Volt persze próbálkozás az összes, Budapest határán belüli eszközre érvényes bérlet bevezetésével, viszont a P+R parkolók hiánya miatt nem sokan fogják a külvárosokban hagyni autójukat. Egyébként ezek az eredeti tervekben szerepeltek, majd később kivették, mivel rontotta volna a megtérülési rátát.

Emellett még loptak, csaltak, hazudtak is egy sort, de azt már mindenki megszokta. Mindenesetre előállt egy olyan ritka helyzet, hogy valaki még a földön jár, viszont a föld alatt van neki szobra. Általában fordítva szokott lenni. Persze az életművön kívül is van még pár olyan pont mely hozzásegítette a budapestieket a tartalmasabb élethez, ilyen például mindenki kedvence, a velünk élő BKV: Bár a kilencvenes években még nem volt divat birkózó köztereseket és egy nyelven sem beszélő orkokat alkalmazni, ellenben a járatok nagy részén nem volt fűtés, illetve gyakoriak voltak a lerohadások is. Összességében véve elég nagy szemétkupac volt a tömegközlekedés, ezért is örült valahol a lelke mélyén mindenki a Hagyó-ügynek. Ezt szerintem nem is kell bővebben kifejteni, elég talán annyit mondanom, hogy “Nokiás doboz”

(http://hu.wikipedia.org/wiki/Nokiás_doboz).

Igazából még napestig lehetne folytatni a sort és egypár egyszerűbb kereséssel lehet is. Nem tisztem, hogy mindezt az olvasó elé tárjam, hisz fővárosunk sötét múltja hetekig földolgozható anyagot szolgáltathat az érdeklődőknek. Ami viszont biztos: Demszky bukásával kicsit jobb lett.

Amit eddig sikerült elérni ebben a városban, azt főleg közös erővel sikerült. A főpolgármesterek szerepe pedig kimerült abban, hogy többé, vagy kevésbé megpróbálták akadályozni azt a folyamatot, mely idővel Budapestet Európa egyik kulturális centrumává teszi.