Reigl Judit a Semmi szétzúzása című alkotása is szerepel a 20 éves fennállását ünneplő Virág Judit Galéria jubileumi aukcióján, amelyet október 5-én rendeznek a Budapest Kongresszusi Központban.

MTI

A Virág Judit Galéria 1988. október 5-én tartotta első aukcióját. Ez alkalomból pontosan húsz évvel később ugyanazon a napon rendezi a galéria jubileumi árverését, amelyen 212 tételt kínálnak az érdeklődőknek – mondta el Virág Judit, a galéria vezetője a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Az évforduló alkalmából rendezendő árverés egyik kiemelt darabja lesz Reigl Judit Franciaországban élő Kossuth-díjas festőművész Semmi szétzúzása című festménye , amelynek kikiáltási ára 36 millió forint – mondta el Kelen Anna művészettörténész.