Minden eddigi látogatószámot felülmúlva összesen 128 ezer néző látta a Katona József Színház idei évadának 778 előadását, amelyek így átlagosan 106,5 százalékos nézettséggel mentek.

MTI

A színház pénteken tartotta évadzáró ülését, ahol a társulat belső művészeti elismeréseit is kiosztották. A színművész kollégák szavazatai alapján a legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért megítélt PUKK-díjat Mészáros Blanka kapta a Borisz Godunovban nyújtott alakításáért. A Máthé Erzsi-díjat Rajkai Zoltán vehette át, aki idén a legtöbbször, összesen 203 alkalommal lépett színpadra. A következő évadban a Máté Gábor osztályában végzett Dér Zsolt és Rujder Vivien csatlakozik a színház társulatához. Lengyel Ferenc huszonnégy, Ötvös András pedig hat év után távozik a Katona József Színházból – olvasható a közleményben.

A 2017/18-as évad első hónapjaiban a társulat öt bemutatót tart: szeptemberben Bodó Viktor Heidelbergben állítja színpadra Brecht Szecsuáni jólélek című darabját. Októberben Lucy Kirkwood kortárs angol írónő Munkavégzés során nem biztonságos című darabjának premierje a Kamrában lesz Máté Gábor rendezésében, és ugyanebben a hónapban Gogol Háztűznéző című komédiáját Ascher Tamás viszi színre a nagyszínpadon. Decemberben az Ascher Tamás Háromszéken című darabot mutatják be Pintér Béla rendezésében a nagyszínpadon. A naptári év végén még egy bemutatót tartanak a Kamrában, Bognár Péter Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című darabját Gothár Péter rendezi.

A közlemény szerint folytatódik a következő évadban a Mastercard Jazz Brunch nevű vasárnaponként rendezett népszerű élőzenés reggeli, és a Behívó című színházpedagógiai program is. A menekültválsággal és a bevándorlással foglalkozó Kivonulás című darabot a következő évadtól középiskolákban játsszák tovább, és folytatódik az Eltáv program is, amelynek részeként idén Szúcs-Bányatelep mellett Tarnaleleszen és Egercsehiben is elkezdték a munkát, azzal a céllal, hogy a fővárosi fiatalok és felnőttek és a szegregátumokban élő romák közösen éljék át a színház társadalomformáló erejét – olvasható a közleményben.

Kép: Katona József Színház