A Kiscsillag zenekar jelenleg a Semmi konferencia című anyagán dolgozik, ami “nem rockopera”, lesz, hanem olyan dalok füzére, amit karakterek fűznek össze, és azokat pedig egy dramaturgiai szál. Még az is lehet, hogy “rockopera” lesz… Vagy valami más. Lovasi András, a Kiscsillag énekese ezt is elárulta a nullahategy.hu-nak, de beszélt arról is, hogy “kértek-e tőle valamit”, miután átvette a Kossuth-díjat.
PZL – nullahategy
Öt-hat éve rendszeresen előkerül az új szólólemez “aktája”. Már nem foghatod a nyuszira. Mikor készül el végre?
2017-ben leszek 50 éves, az mondjuk egy jó határidőnek tűnik. De az első is azért készült el anno , mert a Kispál akkori tagsága nem érezte magáénak azokat a dalokat. Most egy erős alkotói időszak van a Kiscsillagnál, oda koncentrálok inkább.
A Kispál anno “teret csinált” olyan zenekaroknak, mint a Kaukázus vagy akár a 30Y… Vannak olyan bandák, amelyeken érződik a már tíz éves Kiscsillag attitűdje, hangképe?
Hirtelen nem tudok ilyet, de a Kiscsillag nem is lesz olyan hatású, meghatározó zenekar mint a Kispál volt a maga idejében, más az idő, más a konstelláció amiben vagyunk. Ezek a dalok már nem tudnak olyan fontossá válni, mint amazok anno. De amúgy nem is nagyon bánom, büszke vagyok arra , hogy van egy jó zenekarunk és a jelenben vagyok, nem a múltban. Az is jól esik arra a két hónapra, amíg újra van Kispál, de tudni, hogy jó dolgokat fogok még csinálni, sokkal fontosabb, mint az, hogy mi volt, mondjuk 96-ban.
Amikor valaki klasszicizálódik, és belebonyolódik önmagába, nagyobb ívű művekben gondolkodik, rockoperákban, színházi megfejtésekben. Bár sokszor te is tágítod körülötted a teret, folkkal, dramaturgiai kis színesekkel, de alapvetően – így Zoránosan mondva – maradnak a dalok. Főleg a 3-4 percesek…. Miért nem gondolkodsz nagyobb egységekben?
Mindig gondolkodtam, csak a nagyobb egységek nem gondolkodtak bennem. Szóval mindig szerettem volna egységes, feszes albumokat, gondolati ívvel stb., de aztán valahogy nem voltam elég öszeszedett soha ehhez. Amúgy a rockoperák is dalokból állnak, csak van köztük pár olyan amelyiken túl kell esni, míg a főhős felér a sziklacsúcsra és elénekli a fődalt. Viccet félretéve, a popzenének ez a forma, ez a 3-4 perces dalforma áll a legjobban, bár minden ambiciózus szerző próbálja a maga módján tágítani a határait, nagyon kevés az általam is ismert sikeres kísérlet, főleg ha az itthoni termést nézzük. Egyébként most pont a Semmi konferencia című anyagon dolgozunk a zenekarral, tehát jól belekérdeztél a dologba, nem rockopera, de olyan dalok füzére készül, amit összekötnek karakterek és azokat pedig egy dramaturgiai szál, tehát ha látnám az alagút végén a fényt, vagyis azt , hogy mi a fene kerekedik ebből, még azt is mondhatnám, hogy rockopera. Így csak azt mondom , hogy pont jó arra, hogy sokkal bátrabban gondolkodjunk, és tágabbak legyenek azok a keretek, amikbe zárjuk magunkat. Aztán majd meglátjuk.
A Kiscsillagot (és korábban a Kispált) is jórészt elkerülték a nagy újító gesztusok… Sosem vágytál arra, hogy meghökkentsd a közönséget? Nem színes hajjal és kályhaezüsttel lefújt csizmával (lásd: David Bowie), hanem olyasmivel, amit nem várna tőled a közönség…
Volt néhány bátortalan dolog, pl. a sziget Nagyszínpadon 95-ben talán, felléptem egy papír dobozzal a fejemen, amire rá volt írva, hogy a magyar szopógép, de komoly koncepció nem volt a dologban, inkább csak pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, de miután sehogy nem ment bele a dobozba a fejem meg a mikrofon egyszerre, kínos bénázás lett belőle. Szóval inkább csak ilyen alkoholgőzös nekibuzdulások voltak, amúgy is ezen a kis magyar piacon nagyon nehéz, és sok pénzbe kerül átírni azt a képet, ami az emberek fejébe ragadt nagy nehezen rólad, talán szándék sem volt bennem, és David Bowie amúgy is kakukktojás az angolszász popban is… A nagy popikonok pont a változatlanságuk miatt lettek nagyok. Mint a képregényhősök.
Az, hogy nemrég újrahangoltad az életed, és szellősebb lett körülötted minden, elvitte valamilyen irányban az alkotó energiáid? A rálátás a régi életedre, (akár Kispálra), elvitt egy “bölcs bácsi” irányába, vagy az ember ötven felé a körülmények ellenére sem változik?
Bölcs bácsi, ez tetszik, ez jó. A bölcs mint jelző hiánycikk, nemcsak a popzenében , de az a néhány bölcsnek tűnő ember akit ismerni vélek, bölcsen kerüli a nyilvánosságot, és sajnos „bölcsember„ hiány van nagyon. Nem én fogom csökkenteni ezt a hiányt, egyelőre beérem annyival, hogy képességesnek tartom magam. Bácsizni már szoktak, nem zavar, jót röhögök rajta, szeretem azt az időt, amiben vagyok.
Rengeteget játszottál a Kispállal, és a Kiscsillaggal is. Más zenészek ettől megborulnak, például Révész Sándor 1981-ben elment egy hajóra… Te, aki mindig ezer irányba szakadtál, megőrizted meghitt viszonyod a normalitással, és az alkotói energiád sem apadt el. Mi a titok?
Lelkesnek kell lenni, nyilván szeretni a szereplést, a fontoskodást, a koncertezést, és megőrizni az amatőr punk attitűdöt, az örömöt, amikor belebaszol a gitárba. És kitartónak kell lenni. Nem a legtehetségesebbek, a legkitartóbbak maradnak.
Azt mondtad egyszer, hogy „új barbarizmus van kialakulóban”. Ezt már tíz évvel ezelőtt is érzékeltetted, többek között az Etetés című Kispál-szövegben. De a négy méter magas kerítés “megéneklésével” is vátesz lettél. Voltak olyan sorok még, amiben tetten érhető, hogy te vagy a bömbölő beat Nostredamusa?
Igen, ez vicces tényleg, de hát a gazdagabbak így próbálták-próbálják a cuccaikat védeni a kevésbé gazdagoktól, és mivel szeretek sétálni, sok kerítést és falat megcsodáltam már a Rózsadombtól Rióig. Azért mondom Riót, mert ott van a legtöbb szögesdrót a világon szerintem. Persze most már mi is zárkózunk. Így hirtelen még a „Légy szíves” sorai jutnak eszembe 2008-ból: Meg lehet-e menteni sok mindenkit srácok, de mi is a jó abban, ha sok a menekült… Na mit szólsz?
A Kossuth-díjnál átvétele után előjött az “egyszer még kérünk öntől valamit Pelikán elvtárs” – effektus? Kaptál dorgáló e-mail-eket azután, hogy kiálltál a házasság szentsége mellett? Egyáltalán, nem kerül túl sok energiába az autonómia megőrzésére?
Nem emlékszem ilyenre… mi is volt…? Bajnai gratulált, beszélgettünk utána, előtte nem is ismertem, de azóta se kért semmire, ha véletlenül találkoztunk. Normális pasinak tűnt, idén pl. volt egy napra fishingelni és hozott ajándékba egy nagyon jó bort. Mondom, hogy normális.
A mandineres cikk után? Ja, megtaláltak ezek a harcos nénik-bácsik, de ebből is csak az látszik, hogy Magyarországon jelen pillanatban két politikai-közéleti szélsőség van, aki hallatja a hangját ezeken a fórumokon, egyik hülyébb mint a másik, és ez az egyik. Ha ellenzed a melegházasságot, főleg annak az egyházi lehetőségét, akkor homofób vagy? Meg náci is nem…? Istenem, szegények… nem csodálom, hogy a jobberek begőzölnek ezektől az arcoktól, és még nagyobb marhaságokba lovalják bele magukat. Na, mindenesetre én mindenkivel szívesen vitatkozom, vagy vitatkoznék, de erre már nincs igény, mindenkinek kész minták vannak a fejében, érvekre nincs szükség, hiedelmek, babonák , téveszmék… és valami zsigeri gyűlölet és frusztráció. Valahogy így képzeltem azt a barbárságot… gondolom.
Van abban valami Bowie-érzés, hogy mintha megtagadnád a rock and rollt, ahogy nem akartad eljátszani a Húsrágó hídverőt… Szóval, szégyelled a rock and rollt, mint egy afféle szegény vidéki rokont, vagy megbékéltél vele?
Hmm, nem véletlenül beszélek popzenéről, szerintem a rock and roll szellemisége nagyjából eltűnt a mostani popból, vannak persze jó dolgok, de azok inkább olyanok, amik ízléssel, humorral, biztos tudássa,l és mégis kísérletező kedvvel nyúlnak ahhoz a matériához, amit ez a műfaj felhalmozott a hatvan éve alatt. Ilyenek vannak, pl. remélem az új Kiscsillag is ilyen lesz, de rock and roll nincs, mert ahhoz más, pozitívabb közeg kéne, olyan, hogy benne van a rock and roll a levegőbe, de 2015-ben, és nem csak Magyarországon, nincs benne, nagyon nincs.
Mit tartogat még 2015? Mi lesz a következő nagy dobás?
Kivágom az erkélyről a macskát…
Fotó: Sarkadi Bálint