Új dallal búcsúztatja a 2016-os esztendőt a budapesti See The Sun. A dream-rock trió igazán június óta vált aktívvá, hiszen előbb az 1STE, pár hónap múlva pedig a Nagylevegő című szerzeményeket jelentették meg, december 21-én pedig itt, a 061.hu oldalán debütál az új felvételük, a Szívritmuszavarók.

061.hu

„Sokáig gondolkodtunk azon, hogy melyik készülő dalunkkal jöjjünk ki még idén, de végül a Szívritmuszavarókra esett a választásunk” – mondta a basszusgitáros Maci. „Nehezen adta meg magát a nóta, a producerünkkel, Hájer Gergővel többször is nekifutottunk a munkálatoknak, mire sikerült eltalálni egy olyan verziót, amivel mindenki elégedett lett. Az első két dalunk könnyedebb hangvétele után ezúttal szerettünk volna egy kicsit más irányba kalandozni, a Szívritmuszavarók pedig egyértelműen egy kísérletezősebb, komorabb és némileg keményebb szám lett. A szerkezete sem éppen hagyományos, fokozatos és kissé feszült építkezés jellemzi, amivel elcsíptünk egy olyan hangulatot, amitől akár a Nine Inch Nails vagy IAMX rajongóinak is bejöhet a nóta.”

Ahogy az a csapatra jellemző, a dal címe most is egy szójátékot takar, de a mögötte meghúzódó mondanivaló nagyon is komoly. „Talán nincs is olyan ember, akinek az élete során ne bukkana fel egy szívritmuszavaró” – mesélte a dal szövegéről Kata, a See The Sun énekesnője. „Egy olyan valaki, aki pont akkor lép egyet feléd, amikor te hátrálnál, és pont akkor távolodik, amikor te a közelségét keresnéd. Ez a mi-lenne-ha állapot egy darabig nagyon izgalmas, egy idő után viszont már csak fájdalmat és kiábrándultságot okoz. Ahogy nő benned a düh és a csalódottság, úgy akarod egyre inkább, hogy vége legyen ennek az egésznek, de persze a másik pont ilyenkor nem akar elereszteni. De muszáj erősnek lenned, és elengedni azt, aki nem tesz boldoggá”. A See The Sun tervei szerint tavasszal egy öt dalt tartalmazó EP-vel jelentkeznek, amire a három már ismert szerzemény mellé két vadonatúj felvétel kerül fel.

Képek: See The Sun