Szerelemünk, Shakespeare címmel rendez fesztivált június 9. és július 16. között a Madách Színház. A programban zene, tánc, egyetemi és alternatív színházi produkciók, valamint Shakespeare-szakértők előadásai is helyet kaptak. A Madách Színház Szerelmes Shakespeare című előadásának június 9-i bemutatójához kapcsolódva szervezi a fesztivált, amely főhajtás William Shakespeare, az angol nyelvű drámaírás egyik legnagyobb alakja előtt színészek, rendezők, zenészek, táncművészek és irodalomtörténészek bevonásával.

MTI

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Shakespeare a magyar színház szempontjából is kiemelkedő hatású szerző, a legnagyobb színészek, rendezők, elemzők, esztéták foglalkoztak vele és a magyar színjátszás csúcsai fűződnek a nevéhez. Mindaz, ami a színházban vonzó és szép, a szerző műveiben megtalálható: a fantasztikus történet, a nyelvi gazdagság, az emberi karakterről való mély tudás, a filmszerű lebonyolítás. Shakespeare túlélte a vele való kísérletezéseket, az évszázadokat és aktuálisabb, jelentősebb mint valaha – fogalmazott.

Szirtes Tamás a Szerelmünk Shakespeare sajtótájékoztatóján fotó: Madách Színház

M. Tóth Géza, az Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora hozzátette, hogy Shakespeare mint tananyag fontos az iskolák számára is, elemzik és játsszák műveit. Az egyetem hallgatóinak előadásában a fesztivál programján szerepel ifjabb Vidnyánszky Attila Ahogy tetszik-rendezése és Szabó T. Anna Shakespeare-szonett fordításai Hegedűs D. Géza rendezésében. Emellett két rendezőszakos hallgató, Szilágyi Bálint és Markó Róbert a Madách Színház fiatal színészeivel mutat be Shakespeare-meséket.

Az én Shakespeare-em címmel 14 estéből álló beszélgetéssorozatot is rendeznek: neves színházművészek, műfordítók és gondolkodók – Bocsárdi László, Cserhalmi György, Gálffi László, Hegedűs D. Géza, Kállay Géza, Kerényi Imre, László Zsolt, Nádasdy Ádám, Stohl András, Szikora János, Szirtes Tamás, Takács Ferenc, Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor – mesélnek saját Shakespeare-jükről egy-egy estén. Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító például – mint azt a sajtótájékoztatón elmondta – a Lear királyról fog beszélni, amely szomorú, tragikus darab, tele humoros, abszurd, fonák jelenetekkel. Előadása alkalmával azt mutatja be, hogy ezt a mai magyar néző számára hogyan lehet befogadhatóvá tenni.

A fesztivál programjában szerepel költő- és dalverseny is. Jordán Tamás színművész, a verseny házigazdája elmondta, hogy a Rómeó és Júliából választanak majd ki páros jeleneteket. A részt vevő költőknek – Nádasdy Ádámnak, Szabó T. Annának és Várady Szabolcsnak – szonett formában kell megírniuk, hogy amíg az egyik szereplő beszél, addig a másik mire gondol. A versenyben zeneszerzőként Darvas Ferenc, Kocsák Tibor és Sebő Ferenc vesz részt.

A fesztiválon két alkalommal látható a Schilling Árpád rendezte Hamlet.WS című produkció. Koncertet ad Ónodi Eszter és a WH zenekar, amely a mai zenei világba emeli Shakespeare szonettjeit és dalait, és látható lesz #Shakespeare LIVE címmel Hajdu István és Magyar Attila közös produkciója, Kocsák Tibor zenéjével.  Fekete Ernő és Kerekes Éva előadásában egy-egy alkalommal Shakespeare-monológok hallhatók a férfiakról és a nőkről Müller Péter bevezetőjével. Shakespeare, ahogy nekünk tetszik címmel több Shakespeare-darab témájára készült táncelőadást is láthat a közönség.

A fesztivál ideje alatt Legendás színészek – legendás szerepek címmel fotókiállítás látható Keleti Éva fotóiból, amelyeket a Madách Színház 1962-1988 között bemutatott Shakespeare-előadásairól készített. A színház tetőteraszán reneszánsz romkocsma is várja a nézőket, ahol reneszánsz ételeket és italokat kóstolhat és korabeli dalokat hallhat a közönség, és ahol reneszánsz táncházat is tartanak a Szerelmes Shakespeare előadásai után. A Shakespeare-fesztivál nyitó és záró napján, a Szerelmes Shakespeare című előadás előtt utcaszínházzal, a Tűzmadarak cirkuszcsoport fellépésével várják a nézőket az épület előtt.

fotó:Madách Színház