Az idei év egyik legnagyobb irodalmi sikere Nádas Péter Világló részletek című 1300 oldalas, önéletrajzi ihletésű, történelemmel átitatott könyve, amely a 12 évvel a háromkötetes Párhuzamos történetek után jelent meg. Íme, itt egy különös emlékirat, ami egyfelől regényes családtörténet, másfelől az emlékezet működésének precíz leírására tett kísérletek sora. És persze, a könyv a huszadik századi történelem és művelődéstörténet megírása is egyben, aminek középpontjában az elbeszélő áll, akitől most összeszedtünk 11 ún. idézetet. 

PZL- 061.hu

  1. „Egy idő után unja is az ember, amit élvez, úgy érzi, hogy nincs több variáció.”

  2. „Nem igazodtam ki ebben a szeretetben. Annyiféle formáját emlegették, oly különböző, néha bizarr aspektusból, hogy sokáig, az emberélet egészéhez képest… nem értettem, helyesebben mások szempontjai szerint nem tudtam értelmezni a szót, a szeretetet. „

  3. „Az embernek gyorsan ható ellenméregre van szüksége Freud után.”

  4. „Szókratész is úgy véli, hogy az ember csak azt tanulja meg, amit már tud.”

  5. „Bácska, Baja, légoltalom, vigyázz! Életemnek ez az első, összefüggő mondata, amit hibátlanul ki tudok mondani.”

  6. „Olyan öröklött magyar hazafiságot ápoltam egy életen át, amely csupán az én fejemben élt, a haza fejében igen korlátozottan…”

  7. „…léteznek szükséghelyzetek, amikor az emberek többnyire nem a tisztességük után mennek, hanem minden kérdésben egyedül a túlélési ösztönük dönt. Olyan helyzet nincs, amelyben ne akadnának készséges kollaboránsok, és nincs olyan gyalázat, aminek ne lennének lelkes kollaboránsai.

  8. „Az önfeláldozás azonban nem számonkérhető. Az ellenállást legfeljebb önmagától várhatja el az ember.”

  9. „Az unatkozás az ostobák szórakozása.”

  10. „A világ hézagtalan, a hangköz és a szünetjel is a zenéhez tartozik.”

  11. „Ezek szerint az ember értelmes lényként úgy van megteremtve, hogy bárkivel közösülni tudjon. Amire az állatok nem képesek hiszen nem a rítus, hanem a kiválasztási ösztönük után kell menniük.”