Beyoncé nemrég családfakutatást végzett, amelyből kiderült, hogy felmenői között egy rabszolgatartó is volt, aki beleszeretett és elvett egy rabszolgát. Az amerikai énekesnőnek idő kellett ahhoz, hogy mindezeket megeméssze, végül arra jutott, hogy valószínűleg ez az oka annak, hogy ikrekkel, egy lánnyal és egy fiúval lett terhes. A sztár arról is mesélt a Vogue-nak, hogy ikergyermekeit sürgősségi császármetszéssel kellett világra hozni 2017 júniusában.

061.hu

Az énekesnő azt mondta az interjúban, korábban a családjában a férfi-női kapcsolatokat az erőszak és a kihasználás jellemezte, de most “a két energia egymás mellett jött létre és növekedett a véremben” a családban először. És pont ezért gondolja azt, hogy ő most képes megtörni ezt a családi átkot, és a gyerekeinek ezután könnyebb élete lesz. Ez segített a saját személyes problémáit is megoldani férjével, Jay-Z-vel, akiről azt a hír járta, hogy megcsalta az énekesnőt.

Beyoncé arról is beszélt, hogy ikergyermekeit sürgősségi császármetszéssel kellett világra hozni 2017 júniusában. “Kilencvenkilenc kilogramm voltam azon a napon, amikor életet adtam Ruminak és Sirnek” – árulta el. “A testem feldagadt vérmérgezés miatt, és már több mint egy hónapja ágyban feküdtem. A saját és a gyermekeim egészsége is veszélyben volt, ezért sürgősségi császármetszést kellett végrehajtani”.

Az ikrek több hetet töltöttek a kórházi intenzív osztályon. A nehéz időszakban tanúsított viselkedése miatt pedig az énekesnő más szemmel kezdett nézni férjére, Jay-Z-re. “A férjem egy katona volt, igazi támogatógépezetként működött mellettem” – idézte fel a Grammy-díjas énekesnő.

A 48 éves Jay-Z és Beyoncé első gyermeke, Blue Ivy már hat éves. Az énekesnő felidézte, hogy első terhessége után kötelezte magát arra, hogy három hónapon belül visszanyerje az alakját. Az ikrek megszületését követően azonban már másképpen gondolkodik erről, és nem siet megszabadulni a “kis pocakjától”. Írásában arra is kitér, hogy fontos számára a fiatal tehetségek támogatása.

A róla készült címlapfotót a magazin történetében először egy afroamerikai fotográfus készítette.

Fotó: vogue.com