Virágot formázó szobrot akar a Holdra küldeni Anilore Banon párizsi művész. A floridai űrközpontból szombaton indul útnak egy modellel a Nemzetközi Űrállomásra egy teherűrhajó (ISS), ahol tesztelik majd azt, hogyan viselkedik az anyag az űrben.

MTI

A projekt megvalósulása érdekében Banon négy éve dolgozik együtt űrkutatókkal és egy mérnöki irodával. Tanácsukra ultrakönnyű anyagból készítette el alkotását. A szobrot a Hold szélsőséges hőmérséklet-ingadozásaitól egy speciális fólia fogja védeni. A Nemzetközi Űrállomás asztronautái különböző hőmérsékletek mellett súlytalanság állapotában tesztelik a modellt. A Vitae (Élet) nevű szobor egy közösségi projekt – közölte Banon. Mint elmondta, a virág kelyhében az egyes kontinensek lakóinak kéznyomatait fogja megörökíteni, ami az emberiség jobb jövő utáni kutatását szimbolizálja.

A virág kelyhe éjszakánként kinyílik, míg nappalra becsukódik: erről egy nikkel-titán ötvözet gondoskodik, mely éjszaka az alacsony hőmérsékletre reagál. Banon egyelőre szponzorokat keres. Ahhoz hogy a Vitae-t a Holdra juttassák, a művész becslései szerint hárommillió dollárra (375 millió forintra) van szükség. Nem ez lesz az első műalkotás a Holdon: 1971-ben az Apollo 15 egy kis alumíniumszobrot vitt a Föld csatlósára. Paul Van Hoeydonck belga művész Fallen Astronaut című szobrával az űrmissziókban elhunyt űrhajósokra emlékezett.

Kép: culturebox