Megjelent a Quimby együttes új, az Üzenet nincs című számhoz forgott videoklipje. A zenekar tavaly ünnepelte 25. jubileumi születésnapját, a mostani turnén pedig a Micsodaországhoz hasonló látványvilágot viszik mindenhová, amihez jól illeszkedik a most megjelent videó is.

061.hu

Az Üzenet nincs a zenekar tavaly megjelent új albumán, a Jónás Jelenésein szerepel és bár csak most indul igazán a szezon, máris koncertslágerré avanzsált. Most, a dalban megálmodott világ filmen is megelevenedik, amelyről így mesél Kiss Tibi, a zenekar frontembere:

„A dal egy képzeletbeli tengerparti városban játszódik, szellősen ehhez a környezethez fűződő kalandokról és érzésekről szól. Enyhén filozofikus, szemlélődő szemszögből vizsgálja külső és belső világunkat. Zeneileg latinos, laza, táncos szertartás, ami amolyan tűz körül táncolós hangulat.”

 

A klip az Umbrella támogatásával készült, rendezője Emil Goodman így beszél a videó születéséről:

„Nagy kihívás úgy készíteni klipet, ahogy sok évvel ezelőtt szerettem csinálni. Egyedül, gyors trükköket alkalmazva, sokszor szabadon asszociálva készítve a jeleneteket. Így a legtöbb jelenet reggel kávé mellett lett kitalálva, aminek estére már el is kellett készülnie. A hosszú dal és a dinamikus vágás miatt sok jelenetet kellett gyártani, így egy hosszú napba négy teljesen kész jelenetnek is bele kellett férnie. A zenekar tele van izgalmas vizuális ötlettel, azok egy részét is beleépítettem. Kevert technikával zöld háttér előtt felvett jelenetek kerültek a digitálisan épített környezetbe. A filmecske egy tengerparti városka éjszakájába mutat bele ahol egy párhuzamos világ történései egyre jobban épülnek bele a való világba. A zene táncra perdíti az ember belső világát. A zene ritmusáról nekem mindig egyfajta szeánsz jutott eszembe így az is egy fő motívum lett. A csillagász belelát a túlvilágba. A buszon utazó könyvet olvas, és a képek megjelennek a fejében…”

A zenekar a tavalyi születésnap után idén tavasszal megjelentette az azt megörökítő DVD-t, a Micsodaországot, a nyár kezdetével pedig egy hatalmas ugrással vetette bele magát ismét a koncertezésbe. A budapesti éjszaka legközelebb július 5-én lesz tőlük hangos, amikor a Kobuciban fordítják ki a helyet a négy sarkából. És bár Üzenet nincs, azonban erre a linkre kattintva lehet, hogy mégis találunk meglepetést a palack alján, amely könnyen elrepíthet egy alternatív univerzumba.