A péntek 13-tól való félelem az egyik legelterjedtebb babona a világon. Van, aki ilyenkor szabadságot vesz ki és fel sem kel az ágyból, nehogy valami baj érje, van, akinek pedig elég annyi, hogy különféle „szerencsehozó tárgyakkal” pakolja tele a táskáját és zsebeit ezen a napon, melyek hite szerint megóvják majd péntek 13. démonjaitól. A különlegesnek titulált dátum az írókat, zenészeket, filmeseket sem hagyta gondolatok nélkül. Jó néhány remek és kevésbé remek művet köszönhetünk a “szerencsétlen nap” szellemének. Jöjjön hét ajánlat péntek 13 bűvöltében, nem csak babonásoknak!

LEIRER TÍMEA – 061.hu

1.Dan Brown, amerikai művészettörténész, tanár és regényíró 2003-ban megjelent és nagyon gyorsan rekord olvasottságot elért világhírű regénye A Da Vinci-kód hívta fel a figyelmet arra a hiedelemre, hogy 1307. október 13-án, pénteken IV. Fülöp francia király katonái elfogtak és bebörtönöztek, majd 7 éven keresztül kínok között vallattak 1300 templomos lovagot. A regényben az áll, hogy ez az esemény az eredete a babonának.

2.Talán kevesebben ismerik Thomas W. Lawson amerikai író és üzletember 1907-ben kiadott Péntek 13 című regényét, amely arról szól, hogyan próbálja egy bróker a baljós nap körüli babonákat felhasználva megvezetni az egész Wall Streetet. Fölöttébb érdekes módon, szintén 1907-ben, a Thomas W. Lawson nevét viselő hajó éppen pénteken, 13-án süllyedt el. Bár nincs rá bizonyíték, hogy a két sztorinak bármi köze lenne egymáshoz, tény, hogy az írónak nem hozott szerencsét a dátum, Lawson elszegényedve halt meg 1925-ben.

3.A horrorfilm történelem egyik legismertebb és legsikeresebb szériája a Péntek 13. Az első részt 1980-ban mutatták be. Sean S. Cunningham alacsony költségvetésből forgatott alkotása a filmtörténet egyik leghíresebb horrorja lett, melyhez az évek folyamán számos folytatást készítettek. Az első részt az Amerikai Egyesült Államokban annak idején egyszerre 1100 filmszínházban mutatták be, és már az első hétvégén 5,8 millió dollár bevételt hozott. A sztori réme Jason Voorhees, a horrorfilm történetének legproduktívabb, azaz a legtöbb halottat hátrahagyó főszereplője. A film – bár rettenetes kritikákat kapott – óriási kasszasiker lett, így nem maradt el a folytatás. Mára 11 filmmel és a Freddy vs Jason című mashuppal 500 milliós üzletté nőtte ki magát a péntek 13. rémületes táborozása, amihez 205 áldozat adta filmbéli vérét. A szériának készül egyébként a folytatása is, az alkotók egy reboottal térnének vissza a Kristály-tavi öldökléshez.

4.Sokkal szelídebb szórakozást ígér az 1953-ban Latabár Kálmán és Kiss Manyi főszereplésével készült Péntek 13 című magyar rövidfilm vígjáték. A jópofa kisfilm a babonákban való oktalan hiszékenységet, a felesleges hiedelmeket gúnyolja ki. A sztori szerint Ákos felesége, Klári hihetetlen mértékben babonás. Ha egy lópatkót talál az utcán, akkor is kiszedeti férjével a kövezetből, ha közben elakad miattuk a forgalom. Nem csak babonás, hanem rendkívül szigorú is a férjéhez, akinek nem szabad kávéznia, dohányoznia, de még rádióznia is csak halkan. Egy napon egy szintén babonás szomszédasszonya beajánlja aznap estére egy Borbála nevű jósnőhöz és ekkor kezdődnek a végtelennek tűnő, babonákkal teli bonyodalmak. Egy kis nosztalgia és babonás természetünk megmosolygása a klasszikus hazai filmvilág legjobbjaival.

 

5.Nemcsak az írókat és filmeseket, de a zenészeket is megihlette a különlegesnek hitt nap. Szinte minden zenei műfajban születtek felvételek péntek 13 kapcsán, talán még olyanban is, amelyre talán nem is gondolnánk. A kiváló jazz zongorista, Thelonious Monk és Sonny Rollins szaxofonos1954-ben adott ki közös lemezt. Ezen szerepel egy Friday, the 13th című szám, amelyet a zenészek a lemez felvételei közben, kiegészítésként írtak. A felvétel csak azért született, mert kellett gyorsan még egy track a lemezre. Monk és Rollins azért adták neki a Péntek 13 címet, mert abban bíztak, ezzel megelőzik a balszerencsét.

 

6.A könnyedebb műfaj legjobbjai között is vannak babonások, például a Maroon5 zenekar tagjai. A zenekar 2005-ben május 13-án pénteken addott koncertet Californiában, Santa Barbarán. A koncert később megjelent  DVD-n Live Friday the 13th címmel. Végignézve a koncerten Adam Levine-nal együtt éneklő szinte csak nőkből álló tömeget nézve, a babonás dátum biztosan szerencsét hozott a Maroon5-nak.

 

7. A magyar fesztivál szcénát is megjárt angol csapat, a The Stranglers szintén egy péntek 13-i koncertjét érezte megörökítésre méltónak. Huszonegy évvel első albumuk megjelenése után tartottak egy koncertet a londoni Royal Albert Hallban egy 18 tagú vonós együttes közreműködésével. A Friday The Thirteenth albumon az itt készült változatban hallgathatók a Strangles legismertebb slágerei, mint a No More Heroes, a Waltz in Black vagy Golden Brown.

 

Ha valakinek ez sem volt elég, 30 és 30.000 dollár között bárki vásárolhat az internetes fórumokon péntek 13 témájú olajfestményt vagy akvarellt, akár neves alkotóművészek vásznaiból is. Néhány alkotó esetében az árak aránytalanul alacsonyak, elképzelhető, hogy az emberek nem szívesen vásárolnak péntek 13 tematikájú képeket. Bárhogy is, ne feledjük el, ez a nap, olyan mint a többi. De azért kerüljük a létrát és a fekete macskákat.

fotók: bbc.com, miningswindles.com, youtube.com, hdwalls.com