Carlo Gozzi 18. századi olasz drámaíró Turandot című darabját Térey János új fordításában, Juronics Tamás rendezésében, Petrik Andreával a címszerepben mutatták be márciusban a Radnóti színpadán. A férfiakat szenvedélyesen gyűlölő Turandot és Kalaf herceg szerelmének története egy huszadik századi fiktív diktatúrában született újjá A csodálatos mandarin zenéjére.
CSETE BORBÁLA- 061.hu
A Turandot műsorra tűzésével Petrik Andrea számára kerestek testhez állónak vélt szerepet, és valóban, az ő jelenlétére van kihegyezve az előadás. Az este kapcsán azonban mintha számos döntést nem hozott volna meg a rendező: komolyan vehető-e a diktátor lányáról, aki kegyetlenségben, pofátlan cinizmusban, öldöklésben szempillantás alatt túltesz apja fénykorán, hogy csupán képmásával elszakíthatatlan vonzalmat ébreszt kérőiben, akik majd szédült légyként a pók hálójába igyekszenek, igazán halvány reménysugárral, hogy birtokolják szerelmét, és a majdnem biztos tudattal, hogy a halálukba rohannak? Erről az eunuchhal cicázó, szobalányait alázó bokszbajnoknőről egy másodpercig sem, hiába kapott testvonalat domborító power kosztümöket, szexi fehérneműszetteket is testi bájai aláfestésére.
A történet szerint a férfigyűlölő Turandot a felhozatal függvényében új meg új kérőket tesz próbára. Akinek nem sikerül megfejtenie a lány feladta rejtvényeket, életével fizet az elhibázott válaszért. Turandot önhitten véli, játéka ismét tragédiába fullad Kalaf herceg felléptével, a legújabb kérő (Szatory Dávid) azonban mindhárom kérdésre hibátlan választ ad, majd látva a lány örjöngő ellenkezését, felajánlja, amennyiben másnap reggelig megfejtik a nevét, hóhér elé áll, akárcsak a többi kérő…
A szöveg szellemes commedia dell’arte típusokat vonultatna fel; a miniszteri kar haknizó digó tanácsadói testület – az előadásban nem is komikus, mint inkább suta egyenmaszkokkal, és olyan ötletekkel, hogy mondjuk egyikük, Gazsó György dadogjon. Lebeg a helyszín: A díszlet (Cziegler Balázs) dícséretesen kitágítja a Radnóti dobozkaszínpadát, ám inkább a Nemo kapitányt, netán egy elszálltabb metrómegállót idéz fel, túlburjánzik a megidézett kínai kapu zár-rendszerével. A jelmezek diktatúrákat sejtetnek: hófehér tábornok a császár Bálint András, a lódenkabátos-bőrdzsekis világ talán az ötvenes évekre hajaz, a szolgák ruhája kínai elemeket vonultat fel… ugyanakkor színes tárcsázandó telefonok sorjáznak a kis birodalmi íróasztalon, felfüggesztett képernyőről követhető a validált válaszok helyessége – mintha egy vidéki kocsmában vagy szállodai szobában lennénk- és ez a kuszaság a formai megrendezettség ellenére az előadásra is ráül. A sorsát kihívó Kalaf nevelője ellenálló merénylőként ötletszerűen bombákat aktivál – ilyen ötletek sora az előadás számos eleme: mintha nem bízott volna a rendező egy letisztultabb, a levágott fejű valóságot kevéssé az arcunkba toló, elegánsabb vonalvezetésben, melynek kísérletei néha meg-megcsillannak.
Ám hiába képes A csodálatos mandarin részletekben adagolva zilált feszültséget teremteni, ha mindössze annyi történt, hogy a hisztérika királylány igazából báb apját lecserélte a frissen beújított báb férjre, hogy zavartalanul pókkirálynőként uralkodhassék.
A néző még kicsit sajnálhatja, miért nem Kurta Niké vagy Martinovics Dorina kapott főbb szerepet, vagy az egyébként kúl faktort sziporkázón biztosító Térey-sorok ezúttal talán túl sok hangjegy társaságában zengtek a pesti, akarom írni keleti estben.
Fotók: Dömölky Dániel