Újra megjelent a 30 évvel ezelőtt óriási vitákat kiváltó Turbo című Judas Priest-album, ami kétségtelenül törést hozott a zenekar karrierjében, de mindehhez hozzájárult az is, hogy 1986-ban a Master Of Puppets megjelenésével csúcsra jutott a thrash metál. A Judas érdekes módon nem a thrash irányába fordult, hanem inkább a glam-rockkal bonyolódott vérfertőző nászba.
PZL – 061.hu
És erre több oka is volt. Először is a Judas Priest British Steel albumán hallható meglepően populáris Living After Midnight a Breaking The Law mellett felkerült a slágerlistákra, így a zenekar a következő, 1981-es, Ibizán rögzített Point of Entry albumát már teljes egészében annak szentelte, hogy betörjön az amerikai piacra. Ez akkor nem jött össze, de olyan erős volt a Breaking The Law sikere, hogy a zenekart nem törte meg, és 1983-ban sikerült korrigálniuk, és elkészítették az egyik kulcslemezüket, a Screaming for Vengeance-t. Az 1982 nyarán megjelent albumon olyan sikerek szerepeltek, mint Take These Chains is, a Screaming for Vengeance, az Electric Eye, a Riding on the Wind vagy a You’ve Got Another Thing Comin.
Ezt követte pályafutásuk egyik koronaékköve, a metál műfajának egyik csúcsteljesítménye, a hangzásában is verhetetlen Defenders Of The Faith. Az 1984 elején megjelent albumon olyan klasszikusok szerepeltek, mint a Freewheel Burning, a Jawbreaker, vagy a Love Bites. És innen már azt csinált a zenekar, amit akart. A csúcsra ért, telt házak előtt játszottak Európában, ők voltak az Iron Maiden mellett a műfaj legnagyobbjai, és már csak egy dolog maradt hátra: bevenni végre az amerikai piacot. A Turbonak semmi más célja nem volt, mint hogy az USA meghódításával a Judas Priest legyen a földkerekség legnagyobb metál zenekara, olyan eladásokkal, amit heavy metál zenekar még nem produkált.
De kétfrontos háborút ritkán lehet megnyerni, mindenkinek pedig nem lehet megfelelni, így az album végül is bukás lett. A gitárszintetizátor használata miatt sokan kidobták a hónaljig érő csuklópántjukat, de most 30 év elteltével érdemes megvizsgálni, hogy milyen album is a Turbo. Nos, sokkal jobb, mint amire emlékeztünk. Kétségtelen, hogy az első két lemez, és a Point Of Entry mellett ezt Judas-albumot szerettük a legkevésbé, de most azt kell mondjuk: ideje rehabilitálni, és feltenni a Judas-klasszikusok közé. A gitárszintetizátorok ennyi év elteltével már tűnnek olyan kellemetlennek, mint amilyenek voltak 1986 hideg telén, amikor a hangszerről elsősorban a Modern Talking jutott mindenki eszébe, ami persze hülyeség volt, a hangszert nem Dieter Bohlannak fejlesztették ki, és a Judas hangzásában közel sem olyan domináns, mint ahogy 30 éve éreztük.
A lemez tele van metál himnuszokkal, a Turbo Lover mellett ott van a Hot For Love, vagy a Reckless, a Locked In, de ami a legnagyobb meglepetés volt: nem találtunk kimondottan gyenge dalt. Az albumnak más a hangképe, mint a Defenders Of the Faith című etalon albumnak, nem olyan hideg és fémes, de a dalszerkezetek, a felépítmény a Judas Priest klasszikus felállásának alkotása, ott van rajtuk a zsenik kézjegye, így aztán azt kell mondjuk, hogy a maga nemében a Turbo is mestermű. A 30. évfordulóra kiadott albumhoz kapunk kísérőajándékokat, két bónusz lemezt, az 1986-os, Kansas Cityben rögzített koncert felvételét. Már itt is nyilvánvaló, hogy a nyersebben előadott Turbo-dalok milyen lazán belesimultak a setlistbe. A Turbo coverén látható grafikán (Doug Johnson alkotása) egy érzéki módon marokra fogott sebességváltót láthatunk. Lehet, hogy a gépet 1986-ban visszatették négyesbe, de azért bőven van, amivel kárpótolják az utast.
Judas Priest
Turbo 30
Sony
9+11+9 szám 130 perc