Elővételben 150 ezer jegy kelt el a Párizsban szombaton nyíló Tutanhamon-kiállításra, amelyen a bemutatott régészeti leletek több mint egyharmada először látható külföldön.

MTI

A Tutanhamon, az aranyfáraó kincsei című tárlat világkörüli turnén van, Párizsba első állomásáról, Los Angelesből érkezett, ahol 700 ezer látogatót vonzott. A francia fővárosból novemberben Londonba, a Saatchi Galériába megy tovább, és a vándorkiállítás ismert állomásai között van még az ausztráliai Sydney is. A 2024-ig tartó, 10-állomásos vándorturné további hat állomását még nem közölték. A leghíresebb egyiptomi fáraó, Tutanhamon sírjában talált tárgyakból 150 látható, közülük 60 először hagyta el Egyiptom földjét, kihasználva azt, hogy a kairói, Tahrir téri Egyiptomi Múzeum anyagát fokozatosan az épülő gízai Egyiptomi Nagymúzeumba szállítják át. 

A kiállított tárgyak között szerepel egy aranyból készült – a kanópusz-felszerelések közé tartozó – miniatűr koporsó, amely Tutanhamon mumifikált gyomrát őrizte, valamint egy Kr. e. 1336-1326-ból való 5 centiméteres aranyszobor, amelyről a kutatók ma már úgy vélik, hogy Tutanhamont, nem pedig nagyapját ábrázolja, ahogy azt korábban feltételezték a tudósok. Nem szerepel a kiállításon a fáraó híres halotti maszkja, amelynek kivitelét Egyiptomból törvény tiltja. A Kr.e. 1342 és 1324 között élő és fiatalon meghalt Tutanhamon szinte teljesen érintetlen sírboltját Howard Carter brit régész fedezte fel a Királyok Völgyében 1922-ben. Múmiáját értékes sírmellékletek között, egy aranyszarkofágban találták meg. Carter és csapata aprólékos gondossággal dokumentálta a mintegy 5400 tárgy, köztük bútorok, fegyverek, ruházatok, edények, ételek, szekerek és kultikus tárgyak megtalálási helyét és kinézetét.

A vándorkiállításból befolyó összeget a várhatóan 2020-ban megnyíló kairói Nagy Egyiptomi Múzeum támogatására fordítják. A vándortárlatot követően a kiállítási tárgyak visszakerülnek Egyiptomba és a múzeum állandó kiállításán fognak szerepelni. A második párizsi Tutanhamon-kiállítás szeptember 19-ig lesz látható a Grand Halle de la Villette kulturális központban. Az első, 1967-ben nyílt kiállítást 1,24 millió érdeklődő kereste fel, a mostani tárlat szervezői ennél is több látogatóra számítanak. A szervezők szerint a kiállított tárgyak mindegyike “felbecsülhetetlen értékű”, mindenesetre a tárlat anyagát együttesen több 800 millió dollárra (222 milliárd forint) biztosították.

Kép: watani