A téli karbantartás után szombattól ismét látogatható a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum, mely idén új látványosságokkal bővül –  közölte az intézmény ügyvezető igazgatója.

MTI

Kiss János tájékoztatása szerint a bő kéthetes karbantartás eredményeként a turisztikai látogatóközpont megújulva várja a látogatókat. Megújult a 3D moziterem, ahol a burkolatokat és szőnyegezést teljesen kicserélték. Ezzel párhuzamosan átalakították a létesítmény honlapját. Elkészült továbbá a 2600 négyzetméteres, többszintes főépület látogatótereinek tisztasági festése, míg az akváriumrendszer vízminőségének és esztétikájának biztosítása érdekében mintegy 20 tonna speciális szűrőhomok érkezett Spanyolországból. Az igazgató elmondta: a tervek szerint 2018-ban a komplexumhoz tartozó szabadidőparkban fülesbagoly-bemutatót alakítanak ki, a Makrovilág teremben új természetismereti játékok lesznek, valamint hamarosan benépesül a korábbi Szitakötőház helyén kialakított kismadárröpde is.

Pályázat készül a szabadidőparkban található, országos műemléki védettség alatt álló poroszlói Tájház felújítására, a munka akár már ősszel megkezdődhet. Kitért arra is, hogy a március 20-án, a Halak napja alkalmából a világ jellegzetes vizes élőhelyeit bemutató időszaki kiállítás nyílik a konferenciaterem galériájában és az esztendő folyamán elkészül az Ökocentrum emlékkönyve is, mely a létesítmény 6 éves történetét dolgozza fel az itt élő állatfajok részletes, képes bemutatásával együtt. A szombati szezonnyitón Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke 11 órától az év halává választott balinról tart tájékoztatót. Az intézmény március 29-ig téli üzemben működik, ebben az időszakban naponta 10 órától 16 óráig tart nyitva, a belépők árai azonban alacsonyabbak a nyári jegyárakhoz képest – hangsúlyozta Kiss János hozzátéve, hogy 2018-ban is célul tűzték ki az elmúlt években sikerrel teljesített 200 ezres látogatószám elérését. 

Kép: Tisza Balneum