Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Rövidesen védőfalat építenek a Berlini Fal művészek falfestményei díszítette része, az East Side Gallery mentén, hogy megvédjék a grafittiktől.

MTI

 A német főváros egyik fő attrakciója elé építendő védőfal a pszichológiai védőkorlát szerepét tölti majd be – hangsúlyozta a Friedrichshain-Kreuzberg kerület zöldövezeteiért felelős Adalbert-Maria Klees, akinek a munkatársai gyakran távolítanak el a várost 28 éven át kettészakító betonépítményen turisták által hátrahagyott firkákat és a világ minden nyelvén írt üzeneteket.

A mintegy 80 centiméter magas átlátszó korlátot ez év végén, vagy 2016 elején állítják fel a faltól mintegy 1,3 méterre. A kíváncsiak továbbra is megcsodálhatják a művészek alkotásait, ugyanakkor a védőfal azok tiszteletben tartására figyelmezteti őket. “Nem igaz az a Berlinben is elterjedt hiedelem, hogy törvénysértés nélkül nyomokat lehet hagyni a falon” – emlékeztetett Sascha Langenbach, a kerületi önkormányzat szóvivője. Elmondta, hogy “hihetetlen méretű” rongálások tanúi voltak az elmúlt hetekben, hónapokban is.

Az angol és német nyelvű táblák ellenére, amelyek felhívják a látogatók figyelmét arra, hogy a Berlini Fal 1991 óta védett műemlék, a fal leghosszabb fennmaradt darabját minden évben megcsodáló turisták milliói közül sokan éreznek késztetést arra, hogy otthagyják nyomukat az építményen. “Úgy vélem, a védőfallal elkerülhető lesz a grafittik legalább 90 százaléka, ami hihetetlen siker lesz” – mondta Adalbert-Maria Klees. “Nem vehetünk őrizetbe embereket azért, mert szóróflakonnal támadnak a falra” – tette hozzá.

Az állandó védőfal, amely a szerdán, az október közepén elvégzett tisztítási munkálatok után felállított ideiglenes korlátokat váltja majd fel, 150 ezer eurójába (47 millió forint) kerül a berlinieknek. A 1,3 kilométer hosszú falszakaszt mintegy 100, a fal leomlásának 20. évfordulója alkalmából az alkotók által 2009-ben újrafestett freskó díszíti. A rendszeres tisztítás évente 60 ezer eurójába kerül az önkormányzatnak. A világ minden tájáról több mint száz művész 1990-ben pingálta ki a Berlint átszelő Spree folyó mentén húzódó építményt, amelyet ma “a világ legnagyobb szabadtéri galériájaként” tartanak nyilván.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •