Megújult környezetben folytatódik az Eszterházi Vigasságok programsorozat a szeptember 25-én kezdődő Őszi fesztivállal a fertődi Esterházy-kastélyban.

MTI

Az idén júniusban lezárult rekonstrukciós munkálatoknak és fejlesztéseknek köszönhetően 18. századi pompájában tündöklik a hercegi rezidencia, ahol október 24-ig tart a komolyzenei koncertsorozat. Szeptember 25-én 19 órától a Marionettszínházban a Londont, Washingtont, New Yorkot és Los Angelest is megjárt Voces Intimae trió ad koncertet, másnap pedig a Budapesti Fesztiválzenekar, amely Bach 42. és 8. kantátáját játssza.

Október 9-én a Liszt Ferenc Kamarazenekarral Haydn és Mozart szimfóniákat ad elő Devich Gergely, aki tavaly az Ifjú Zenészek Eurovíziós Versenyén Kölnben a harmadik helyen végzett, így a verseny fennállása óta a legjobb eredményt szerezte meg Magyarországnak. Másnap a Muzsikás Együttes és a Mendelssohn Kamarazenekar ad közös koncertet, ahol a népzene és a műzene egymásra hatását mutatja be a két együttes. Műsoron lesznek többek között Csemák Antal, Ruzitska Ignácz, Haydn, Mozart és Bartók Béla művei.

Az Eszterházi Vigasságok idei utolsó hétvégéjén, október 23-án Schubert Téli utazás című művét adja elő az Óbudai Danubia Zenekar Hámori Máté vezényletével. Október 24-én pedig Éljen a magyar címmel mások mellett Haydn és Beethoven azon művei csendülnek fel korabeli irodalmi szemelvények kíséretében, amelyekben valamilyen módon megjelenik a magyar népzene. A harmadik alkalommal megrendezett, Haydn és zenésztársai előtt tisztelgő programban mintegy 110 fellépő ötven koncertet és hangversenyt ad április eleje és október vége között.