Jó hír az irodalom és a fényképezés rajongóinak, hogy ötven felvételritkasággal bővülve ismét megjelent a Karinthy fotótéka. A Minden másképp van – Karinthy Frigyes összes fényképe címmel megjelent kötet szerkesztője, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) munkatársa, Kovács Ida a 061.hu-nak mesélt az íróhoz fűződő viszonyáról, Karinthy arcairól és a fotók mögött megbúvó megannyi érdekes történetről.

SZABÓ FRUZSINA ANNA– 061.hu

„Karinthy születésének századik évfordulóján rendeztem egy irodalmi kiállítást, amelyhez sokat olvastam, valamint karikatúrák és fotók után kutattam. Így került hozzám közel Karinthy írásművészete, aztán a különös ön-ironikus figurája évtizedeken át velem maradt. Amikor a közelmúltban a Petőfi Irodalmi Múzeum elkezdte régi fotótéka köteteinek felújítását, én is úgy láttam, hogy elérkezett  az 1982-es, általam szerkesztett kiadvány felfrissítésének pillanata– kezdte a történetet a szakember. „Az elmúlt harminc év alatt újabb ötven felvételt sikerült összegyűjtenem, így az új könyvben immár 278 kép sorakozik. A kutatás ideje alatt végigjártam ismét az összes érintett múzeumot, ahol szerencsére új felvételekre is akadtam, ugyanis az eltelt évtizedek a Nemzeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum, de a Petőfi Irodalmi Múzeum is gazdagodott egy-két  Karinthy-fotóval. A kötetben való közlésre ezen felül magángyűjtőktől és az író unokájától, Karinthy Márton írótól, rendezőtől is kaptunk képeket.

A könyv szerkezete alapjaiban nem változott, az elején a legjobb is felvételeket láthatja az olvasó albumszerű elrendezésben, utána következik fotóikonográfia, amelyben a képről tudható legfontosabb információk szerepelnek, mint például, azt hogy mikor, hol és ki készítette, kiket ábrázol és hol található a kép.

A bűvész Karinthy (Forrás: PIM)

De vajon hogyan születhetett celebeket megszégyenítő mennyiségű fotó az íróról? „A ’20-as, ’30-as években a fényképezés történetében hatalmas fellendülés figyelhető meg, hiszen egyre olcsóbban lehetett fényképezőgéphez és filmhez jutni, így, Karinthy rendkívüli népszerűségén túl képeinek nagy számát  a fényképezés fejlődése, elterjedése is befolyásolta. A képek között egyaránt találunk riportfotókat, művészi fotóportrékat valamint családi amatőr képeket. Köztudott hogy Karinthy számos sajtóorgánumnak volt a munkatársa. Gyakran készített riportokat, tárcákat, krokikat például Az Est-lapok vagy a Színházi Élet számára, ilyenkor több ízben fényképészt is vitt magával. Máskor pedig ő lett riportfotók alanya, hiszen népszerűsége az 1910-es évek közepétől egyre nőtt. Szívesen pózolt képeken és természetesnek vette, ha fényképezték. Amikor például kiderült, hogy tagja a Magyar Amatőr Mágusok Egyesületének, a Színházi Élet fotósa készített róla egy sorozatot, amelyen épp bűvészkedik.”

Kovács Ida szerint Karinthy Frigyes maga is érdeklődött a fotózás és a filmezés iránt. „Volt fényképezőgépe, filmfelvevő masinája, gramofonja, alapvetően nagyon izgatták a korszak technikai újításai, a gépek szerkezete és működése, a repülés, a rádiózás, a kép- és hangrögzítés. Írásaiban, mint például a Mozgófénykép metafizikájában vagy az Önarcképben is összekapcsolja e témakört egyfajta önelemzéssel, az általa kedvelt Ki vagyok én? kérdéskörével. De olyan tudományos- fantasztikus felvetései is voltak a képrögzítés kapcsán, mint a gondolat, a lélek vagy az aura  fényképezésének lehetségessége a jövőben.

A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvesboltjában megvásárolható kötet a szerkesztő szerint sokaknak izgalmas utazást jelenthet Karinthy körül. „Azt hiszem azoknak, akik a jövőben Karinthy fényképeket szeretnének kiadványukban megjelentetni, megkerülhetetlen lesz ez a fotógyűjtemény, mert a fellelhető valamennyi képet igyekeztem regisztrálni. Természetesen az sem kizárt, hogy valakinek a padlásán, pincéjében lapul még egy-két elfelejtett Karinthy fotó. Ajánljuk a könyvet az író rajongóinak is, ugyanis akik ismerik és szeretik műveit, tesztelhetik,  hogy a kötetben megbújik-e a bennük élő Karinthy- arc, mondhatnám úgy is, hogy megtalálják-e a saját Karinthyjukat a képek halmazában. Számomra az itt sorakozó fotók megidézik az írásokból megismert  Karinthy- szerepeket, mint például  a népszerű író, a riporter, a társasági ember, a sportos férfi,  a családapa, a mókamester”– lapozgat a kötetben Kovács Ida. 

Karinthy Az Est pavilonjában (Forrás: PIM)

„Ezen a fehér kalapos fotón látható, hogy az író mert grimaszolni, nevetni, csúnya lenni a kamera előtt. Társaságban mindig természetesen és közvetlenül viselkedett. Kortársainak visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy nagyon jó volt a társaságában lenni, élmény volt gesztikulálását nézni meséit, fergeteges humorral előadott történeteit hallgatni.”  

A bal oldali képen: Babits Mihály, Tóth Árpád, Tóth Annus és Karinthy Frigyes 1926-ban Forrás: PIM/ Országos Széchényi Könyvtár

A kötetben szereplő fotók  mögött néha rejtett információk is megbújnak. „Itt ez az 1929-ben készült közismert kép, amelyen Karinthy a Gellért Fürdő egyik aktszobrát karolja át. A fénykép Tóth Árpád hagyatékából, az ő fényképalbumából  került az Irodalmi Múzeum tulajdonába. A két író egy életen át jó barátságban volt egymással, amely nem kapott olyan nagy visszhangot, mint Karinthy és Kosztolányi kapcsolata.”

A kiadványban filmekből kinagyított képkockák is szerepelnek. „Már az 1982-es kötethez is igyekeztem felkutatni mozgóképeket, amelyeken Karinthy is feltűnik. Az elmúlt 34 évben azonban szerencsével határos módon több új ilyen felvétel is előkerült. ’82-ben még csak találgattam, hogy amikor 1931-ben Karinthy a Zeppelin léghajóval repült, készülnie kellett egy rövid híradósnittnek is, mert egyik írásában említi. Akkor nem találtam meg, időközben viszont a MANDA Archívumában megtalálták. Felbukkant egy olyan amatőr filmfelvétel is, amelyen kártyázó társasággal látjuk őt a siófoki Vitéz panzióban, ahol éveken keresztül nyaralt családjával. Jelenleg öt vetíthető mozgófilmmel, illetve filmrészlettel  rendelkezünk.”

Minden másképp van – Karinthy Frigyes összes fényképe című kötet bemutatója február 14. 18 órakor kezdődik a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol ez alkalommal a  könyv 20% kedvezménnyel, kapható valamint  egy rögtönzött aukción Karinthy fotómásolatokra licitálhat az érdeklődő.

 Vezető képen Kovács Ida / Fotó: Horváth Péter Gyula