Vajon melyik volt „gyermekkorunk legszebb nyara”? Amikor föld alatti bunkert építettünk a helyi haverokkal, vagy amikor a balatonberényi táborban utolért minket az első szerelem? Mindenki életében más és más a legfontosabb, de az élménypanelek hasonlók, erre építenek a világ legismertebb klasszikus vakációs filmjei is. Összegyűjtöttünk 10 retró vakációs mozit a nyári nosztalgia támogatására!

LEIRER TÍMEA – 061.hu

1.Hulot úr nyaral

Monsieur Hulot, avagy magyarul Hulot úr egy klasszikus francia figura, Jacques Tati alakításában ismerhette meg a világ. Igazi kétbalkezes, aki mindig jót akar, de a tettei mégis balul sülnek el. Hulot urat 1953-ban, a Hulot úr nyaral című filmben ismerte meg a közönség, majd a siker nyomán jöttek az újabb történetek, mint a Hulot úr közlekedik vagy a Nagybácsim című film. Hulot úr bár nagyon igyekszik, hogy mindenkinek a segítségére legyen, botrányosan belegyalogol a fürdőhely idilli nyugalmába, pedig nem akar rosszat, csak nyaralni, és egy kicsit és élvezni az életet. Ha valaki eddig még nem találkozott Hulot úr karakterével, a leírás alapján azonban mégis ismerősnek tűnik, ne csodálkozzon Rowan Atkinson brit színész saját bevallása szerint róla mintázta a későbbi Mr. Bean karakterét, akivel szintén készült egy nyaralós mozi néhány évvel ezelőtt.

 

2.Nyári vakáció

Ha valaki – esetleg koránál fogva – nem ismeri a Cliff Richard és a Shadows főszereplésével 1962-ben készült filmet,  a slágerré vált főcímdal akkor is egészen biztosan ott van a fülében.  A film maga nem is sokkal több ennél: könnyű nyári limonádé, kedves fiatalokkal és fülbemászó melódiákkal. Van persze sztori is, mely szerint négy londoni autószerelő srác, Don, Cyril, Steve és Edwin átalakítanak egy piros, londoni emeletes buszt, hogy európai kirándulásra indulhassanak. Úti céljuk Dél-Franciaország, ám Párizs környékén összeütköznek egy autóval, amelyben három fiatal lány ül, akikhez később egy negyedik is csatlakozik. A lányok énekesnők, fellépésük lesz Athénban, úgyhogy a londoni srácok természetesen elfuvarozzák őket Görögországban. Az út hosszú, belefér rengeteg romantika és még több nyári sláger…

 

3.Vakáció a halott utcában

A Vakáció a halott utcában Csukás István több kiadást is megért ifjúsági regényéből készült film és hangjáték is. Mindegyik nagyon szerethető, de tulajdonképpen a történet több pontján is különbözik egymástól. A sztori kiindulópontja minden feldolgozásban ugyanaz: épül az új lakótelep, de mellette még ott vannak a régi kis házak, melyek lebontásra ítéltettek, lakóik már el is költöztek, de egy-egy ottmaradt tárgy, egy elfelejtett névtábla még emlékeztet rájuk. Az új házakba költöző gyerekek miután felfedezték a „halott utcát” és megtalálták a régi ereklyéket, úgy döntenek, hogy a vakáció idejére beköltöznek és elfoglalják régi lakók helyét: így lesz a négy kisfiúból  úri szabó, állatkereskedő, magánnyomozó és szálloda portás. A bonyodalmak ezután kezdődnek, a halott utca ugyanis valódi bűntényeket rejt, amelyeket ki kell nyomozni. Maga a bűntény minden feldolgozásban más és más, de a nyomozás mindenütt kalandos, rendkívül vicces és szórakoztató, egy gyerek számára pedig irigylésre méltó. Felnőtteknek nosztalgiából is kötelező darab.

Jelenet a Vakáció a halott utcában című filmből – fotó: mandarchiv

4.Tüskevár

A hazai retró vakációs filmeknél maradva természetesen nem hagyhatjuk ki a sorból a Tüskevár sztoriját. Ladó Gyula Lajos és Pondoray Béla egy olyan nyarat tölthettek a Berekben, Matula bácsi „gunyhójában”, amire mindannyian vágytunk gyerekkorunkban. Szabadság, kaland, sok-sok állat, víz és napsütés. A Kis-Balatont nem sok filmben csodálhatjuk úgy, mint a Tüskevár című sorozatban gyönyörű – bár még fekete-fehér – felvételeket láthatunk a Kis-Balaton érintetlen világáról, köré pedig kapunk egy nagyon szerethető történetet két budapesti fiú és egy idős „ berekbéli” ember barátságáról. Hiába csípnek a szúnyogok, vágja a lábunkat a nád és töri össze kalap nélküli fejünket a jégeső, azért valljuk be, ha lehetne még ma is beköltöznénk Matula és a pulikutya, Csikasz kunyhójába a Kis-Balatonnál.

 

5.Családi vakáció

Chevy Chase vakációs filmjei lehetnek bármennyire egyszerűek, valamiért mégis mindig megnézzük őket és nevetünk a Griswold család lehetetlen történetein. A Családi vakáció az első volt a Chase féle vakációs filmek sorában, de a népes rajongótábor szerint az 1983-as film a legjobb az összes közül. Ha valaki nem ismerné a sztorit: Clark Griswold elhatározza, hogy kerül amibe kerül, elviszi feleségét és két gyermekét Chicagóból Kaliforniába, hogy kikapcsolódjanak egy mesésen szórakoztató vidámparkban. A kirándulás nem egészen úgy sikerül, ahogyan elképzelték, bár végeredményben ők is egészen jól szórakoznak, nem is beszélve a nézőkről.

 

6.Go Trabi Go

A rendszerváltás utáni „szabadságot” megjelenítő német mozi sokunk 80-as évekbeli nyaralását idézheti, amikor a világútlevél lehetőségeitől megrészegülve kétes műszaki állapotú autóikkal családok százai indultak felfedezni a tengert. Rogyásig pakolt tetőcsomagtartók, sátrak, utánfutók és teltházas trabantok, wartburgok és skodák töltötték meg az utakat és otthonról vitt magyar házi koszt illata töltötte meg a tengerparti kempingek  jó részét. Valami hasonló nyaralásra vállalkozott a Go Trabi Go című filmben szereplő,  Lipcse közelében élő Strutz család is. Nyári utazásra indulnak George-val, a kék Trabanttal és a tetejére erősített kinyitható sátorral.  A cél az aranyló tengerpart Itáliában. Velence felé száguldanak, bár az apa, Udo örökös szlogenje, melyet a Trabant csomagtartójára is felfest: “Nápolyt látni és meghalni!” Persze odáig nagyon hosszú út vezet, Trabanton száguldva különösen hosszú.

 

7. Szerelmes biciklisták

A „békebeli”, 60-as évek balatoni világát idéz fel Bacsó Péter filmje, a Szerelmes biciklisták. A sztori tulajdonképpen ma is játszódhatna: András, Albert és Bence biciklitúrára indulnak a Balatonra, akárcsak a mai srácok és lányok. Minden együtt van, ami egy fantasztikus nyárhoz kell: napfény, vízpart és csinos lányok. Csaknem felhőtlen a boldogság, amikor egyszer csak megjelenik egy lány és vele együtt természetesen a bonyodalmak is. A sztoriból is látszik, lehet, hogy az árak emelkednek és a kínálat növekszik, de vannak dolgok, amelyek a Balaton mellett sem változtak az elmúlt ötven évben. A Szerelmes biciklisták története egyébként különösen érdekes lehet a Balaton körül ma kerékpározóknak, hiszen a helyszínek és a változások nagyon jól felismerhetők az 1965-ös filmben.

 

8.Dirty Dancing

Kevés olyan tini volt a 80-as években, aki legalább egy rövid időre ne lett volna szerelmes Patrick Swayze-be, miután végignézte a Dirty Dancing – Piszkos tánc című filmet. Az 1987-ben bemutatott mozi után valószínűleg minden nyaralóhelyen az egekbe szökött a helyi tánctanfolyamok, versenyek és zenés estek népszerűsége, hiszen ki tudja, lehet, hogy épp ott találja meg az ember lányát az igaz szerelem és a földön túli kaland – akár Jennifer Greyt a Dirty Dancingben! A zene- és a táncőrületet elindító Dirty Dancing a romantika és a tánc nagyon jól sikerült ötvözete, mára igazi kultusz filmmé vált.  Az első filmes Emile Arnoldino talán maga is csodálkozott az elemi erejű lelkesedésen, hiszen a filmjében levő szükséges pluszt, ellenállhatatlan vonzerőt és a tömeghisztériát nem magyarázza sem a forgatókönyv, sem a rendezés. A film táncjeleneteit azóta is ezrek utánozzák, zenéje  Oscar-díjat kapott,  vetítése pedig bármelyik nyári éjszakán óriási siker még 2017-ben is.

 

9.Utazás egy mosolyért

A 70-es évek végének többször is vetített lengyel ifjúsági sorozata volt az Utazás egy mosolyért. Aki akkoriban már elég bátornak érezte magát, talán neki is vágott, hogy a film két főszereplője nyomdokain haladva autóstoppal induljon vakációzni. Igazán helyes, romantikus történet, a felnőtté válás rögös útját keresztezve a  korabeli döcögős lengyel utak buktatóival. Az embernek kicsit az az érzése, mintha a mi Tutajosunkat és az ő Bütyök barátját látná, csak ezúttal nem a Tüskevárban, hanem a lengyel főút mellett stoppolva.

 

10. Római vakáció

A szabadságra vágyó hercegnő története tulajdonképpen nem egy tipikus vakációs, nyaralós film, de ha jobban belegondolunk, mégiscsak az.  Hiszen mire is vágyhatott volna jobban egy „aranykalitkában élő” hercegnő (Audrey Hepburn), mint egy romantikus kalandra a testőrök , a hivatalnokok és a család nélkül Rómában? Egy új frizura, egy hétköznapi ruha, az olasz fagylalt és az elmaradhatatlan száguldás a robogóval… Mi is kellhetne még? Talán egy kis romantika, amelyet meg is hoz a hercegnő számára a Gregory Peck által megformált dörzsölt újságíró figurája. A film jeleneteiről készült fotók, klipek és plakátok mára a római élet szimbólumává váltak.  Ha egyszer eltölthetünk egy hétvégét Rómában, mind azt szeretnénk, hogy olyan legyen, akár  a hercegnőé.