A Mörk zenekar jó két éve része már a hazai könnyűzenei körforgásnak. Jazzes, popos, fülbemászó zenéjükkel fokozatosan nyerik meg a közönséget, idén nyáron már ott lesznek szinte minden hazai fesztiválon. A Nagy-Szín-Pad tehetségmutató döntőjébe is bejuttatta őket a közönség, de nem teljesen úgy alakult a koncert, ahogy azt eredetileg tervezték. Siker volt, de kicsit másképp, hiszen az énekes, Zentai Márk betegsége miatt instrumentális koncertre kényszerültek. A Mörk azonban így is elégedett, készülnek a nyárra és a jövő évi Eurosonic fesztiválra. A zenekar énekesével, Zentai Márkkal és billentyűsével, Ifj. Novai Gáborral “Novan”-nal beszélgettünk.

LEIRER TÍMEA – 061.hu

Másképp alakult a fellépésetek a Nagy-Szín-Pad döntőjén, mint várható lett volna. Nem volt hangod, de mégis kiálltatok… Felmerült, hogy lemondjátok a fellépést?
Márk:
Talán csak egy pillanatra, de aztán el is szállt ez az ötlet. Szeretjük a nehéz, kényelmetlen és olykor kellemetlen helyzeteket. Miért pont ezt hagytuk volna ki?
Gábor: Egy ilyen bonyolult helyzetben nagyon fontos, hogy zenekaron belül is egyezzen a tagok véleménye. Abban egyetértettünk, hogy nem mondhatjuk le a fellépést, ha már bejutottunk a döntőbe. Valamit mindenképp ki kellett találnunk és az instrumentális produkció tűnt a legmegfelelőbbnek, már a koncert így egyáltalán nem hasonlított a Mörktől megszokott produkcióra. De egész jól sikerült.
Márk: Benne volt a pakliban, hogy a zenekar valamelyik tagja az utolsó pillanatban mégis bevallja, hogy ezt mégsem tartja jó ötletnek, sőt – mint utóbb kiderült – a srácok attól féltek, hogy mégiscsak magamhoz ragadom a mikrofont és énekelni kezdek. Szerencsére egyik sem történt meg. A zenekar tagjai bátran kiálltak és én is fegyelmezett voltam és betartottam az orvos utasítását.

Hogy sikerült ennyi idő alatt egy vadonatúj koncertprogramot összerakni?
Gábor:
Aznap találtuk ki, hogy mit fogunk csinálni, az utolsó pillanatban gondoltuk ki a gegeket, állítottuk össze a playlistet és rajzoltuk meg a plakátokat.  Nem is volt időnk próbálni, lényegében a döntő teljesen spontán volt.  Zeneileg elméletben átnéztük, de a teljes produkciót nem láttuk át. Úgy voltunk vele, hogy vagy nagyon ciki lesz, vagy nagyon jól jövünk ki belőle.

Mi volt a kulcsa, hogy jól működjön?
Gábor:
Az, hogy nagyon egységes a csapat. Ugyanazt akarjuk elérni és egyformán erre koncentrálunk és toljuk a banda szekerét.
Márk: És persze a közönség reakciója, akik rendkívül pozitívan álltak az ötletünkhöz, ezúton is nagyon köszönjük nekik. Ha ők csak bambán néznek és nem veszik a lapot, nagyon rosszul sült volna el a dolog. De bámulatos közönség gyűlt össze aznap este az Akvárium Klubban.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mennyire estetek kétségbe, amikor kiderült, hogy nem énekelhetsz? Hiszen itt egy ekkora lehetőség, egy fantasztikus megjelenési felület és nyilvánvaló volt, hogy így nem nyerhettek.
Márk:
Nem is foglalkoztatott minket, hogy nyerünk-e vagy sem. Óriási elismerésnek éreztük, hogy beválogattak erre a tehetségmutatóra és örültünk, hogy így még többen megismernek minket. Hogy nyerünk-e vagy sem, nem is számított.  Sokkal jobban zavart, hogy végre kaptunk egy kis figyelmet és nem tudjuk azt nyújtani, amilyen a Mörk valójában.

Azt mondjátok, nem az volt a cél, hogy nyerjetek. Nem is érdekeltek a díjak? Sem a fesztiválok nagyszínpada, sem a Eurosonic fellépés lehetősége, sem semmi más?
Márk:
Nagyon erős volt a mezőny, ráadásul nagyon különböző stílusú, különböző tapasztalattal rendelkező zenekarok versengtek egymással, akiket igen nehéz egymás mellé állítani és összehasonlítani. Mondhatnám a Bartóktól vett idézetet is, hogy a verseny nem művészeknek, hanem lovaknak való, de szerintem lovaknak sem.
Gábor: Ráadásul az emberek, ha meghallják a „verseny” szót, egészen másképp reagálnak, másképp állnak a dolgokhoz. Minket például egyáltalán nem motivál, de van akit felspannol és energiával tölt fel ,de olyan is akad, aki pánikba esik tőle. Nehéz helyzetben összemérni az emberek tudását és kvalitásait.
Márk: Ezzel együtt a Nagy-Szín-Pad versenyt óriási lehetőségnek tartjuk, hiszen megjelenést, kiugrási lehetőséget biztosít, amiből nem túl sok akad ma egy zenekar számára. Ezért is vállaltuk el, hogy részesei legyünk.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mindenről együtt döntötök?
Márk:
Igen nagyon demokratikus zenekar vagyunk. Nálunk csak az működik, amivel mindenki egyetért. Ami egy kicsit is nem tetszik a csapat valamelyik tagjának, azt nem csináljuk, legyen szó fellépésről, zenei stílusról vagy dalszerzésről. Nincs többségi döntés és rábeszélés. Ami nem mindenkinek egyértelműen tetszik, azt elfelejtjük.

Nem nagyon nehéz így? Nem tartja ez vissza a zenekart?
Gábor:
Szerintem nem, sőt azt gondolom, hogy ez lehet a hosszú távú együttműködés titka. Ha mindenki magáénak érzi a projektet, sokkal szívesebben dolgozik benne. Közösek a sikerek és a kudarcok is, nincs miért a másikra mutogatni. Mondjuk úgy, ez egy kísérlet arra, hogy négy ember tud-e teljes egyetértésben hosszú távon együttműködni, van-e olyan erős a „közös nevező”, hogy nemcsak együtt tartja, de sikerre is viszi a csapatot. Egyelőre úgy tűnik, jó úton haladunk.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ha nem is érdekelt titeket, hogy nyertek-e vagy sem, tiétek a lehetőség, hogy megmutassátok magatokat jövőre a Euorosonic fesztiválon, ami Európa egyik legnagyobb show-case rendezvénye Hollandiában. Ezeken a fesztiválokon ott a zenei szakmai és a média színe-java, tényleg nagyszerű ugródeszka lehet egy zenekar számára.
Márk: Azzal együtt, hogy nem foglalkoztunk vele, hogy nyerünk-e vagy sem, nagyon nagy vágyunk volt, hogy ott lehessünk a Euorosonicon és végtelenül boldogok vagyunk, hogy ez összejött. Szeretnénk magunkat minél több ehhez hasonló fesztivál nagyszínpadán megmutatni, hogy megismerjék a Mörk zenéjét az emberek külföldön is. Azt hiszem ez a következő lépés a zenekar életében.

A szobakoncertek után, amikor lakásokban 10-20 ember előtt játszotok? Hiszen tavalyelőtt ezzel az ötlettel álltatok elő, óriási sikere is lett.
Márk:
Akár az után, vagy akár azzal együtt is. Ma már sok fellépésünk van, a nyári fesztiválokon is ott leszünk, de szobakoncertek mind a mai napig működnek, külföldön többet is adtunk az utóbbi időben. Nagyon érdekes kontraszt volt a minap, amikor egyik nap még Csehországban játszottunk egy lakásban, másnap pedig Hamburgban 6000 ember előtt énekeltünk egy fesztiválon. Mindkettőt élveztük, mindkettő zseniális élmény volt.  A hamburgi Elbjazz Fesztiválon ugyanúgy énekelt velünk együtt 6000 ember, mint előző nap húsz. Mindkét helyen talán akkor hallották a dalainkat először, fantasztikus élmény volt.

Van stratégiája a Mörknek?
Márk:
Inkább úgy mondom, hogy vágyaink vannak, amikért dolgozunk. A kis sikereket szeretnénk egyre nagyobbra gyúrni. Nagyon sikeresek voltak a hazai szobakoncertjeink, a sok kis buliból egészen szép és masszív rajongói bázist tudtunk kiépíteni. Ezért szeretnénk valami hasonlót felépíteni a nemzetközi zenei színtéren is. A jelennek élünk és arra koncentrálunk, hogy amit éppen csinálunk, abból ki tudjuk hozni a maximumot. A jövőt már ennek az eredménye hozza majd magával.

 

Vezető kép: Horváth Péter Gyula