Vasárnap ünnepli fennállásának 154. évfordulóját a Fővárosi Állat- és Növénykert, az intézményben a közeljövőben látható lesz a napokban született szumátrai orángutánkölyök is – hangzott el az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

MTI

A világ egyik legnagyobb múlttal bíró állatkertjében több mint 300 növény- és 900 állatfaj él, az intézmény kiemelten fontosnak tartja a folyamatos megújulást, hogy az elmúlt 154 év után a következő másfél évszázad is méltó legyen az állatkert hírnevéhez – mondta el Szabó Roland főigazgató-helyettes. Hozzátette, hogy ez az esztendő különösen nehéz, hiszen a pandémiás helyzet miatt több mint 60 napra be kellett zárni az intézményt, ez a dolgozóknak megterhelő időszakot jelentett, mivel az állatokat a rendkívüli helyzet alatt is el kellett látniuk.

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője kiemelte, hogy idén is rengeteg kisállat érkezett és született, példaként említette a napokban világra jött szumátrai orángutánkölyköt. A szumátrai orangután (Pongo abelii) hossza megközelítőleg 78-97 centiméter, a súlya körülbelül 40-90 kilogramm között változik. Az emlős többek között duriánnal, fügével és rovarokkal táplálkozik. Magyarországon csak a budapesti állatkertben él szumátrai orangután, amely 50 évig is élhet.

Orángután a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2020. augusztus 6-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az állatkert idén is elnyerte a Suberbrands-díjat, amelyet Serényi János, az elismerés hazai alapítója adott át csütörtökön az intézménynek.

A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és a legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje, 1866-os megnyitásától egészen az 1950-es évekig, az első vidéki állatkertek megalapításáig az ország egyetlen ilyen intézménye volt. Ma Magyarország egyik leglátogatottabb kulturális közintézménye, évente 1 millió látogatója van. A korszerű állatkertek többségéhez hasonlóan fő tevékenységi köre a természetvédelem, az oktatás, természetközeli szabadidős programok biztosítása, valamint a tudományos kutatás. Történetéből és ezzel összefüggő sajátosságaiból adódóan további célkitűzései közé tartozik a kulturális örökség védelme és gazdagítása is.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán