Idén hatodik alkalommal hirdette meg a Design Terminál a Gombold újra! Közép-Európa öltözéktervezői pályázatot. A pályázat célja a regionális együttműködés erősítése, valamint a közép-európai tervezők támogatása. Design Terminál programján a legjobb fiatal dizájnerek mutatják be terveiket és megvalósult álmaikat. A jelentkezési határidő jövő hétfő, a még lamentáló dizájnereknek tehát még van idejük jelentkezni. A Gombold újra! múltjáról, jelenéről és jövőjéről Borókai Fannival, a Design Terminál által szervezett Mercedes- Benz Fashion Week Central Europe projektvezetőjével beszélgettünk.

 LEIRER TÍMEA – 061.hu

A Gombold újra! az évek folyamán öltözéktervezési pályázatból regionális divatplatformmá fejlődött, a döntőjét már a Mercedes Benz Fashion Week Central Europe részeként rendezik meg. Változott a célkitűzés az évek során?
Ahogy nőtt és egyre szélesebb körben ismertté vált a rendezvény, úgy változtak a célok, sőt, megváltozott a tematika is. A pályázat kiírását is a korábbinál speciálisabb érdeklődés övezi, mert csak olyan tervezők jelentkeznek, akik nagyon elhivatottak, felkészültek és egy nemzetközi platformon szeretnék megmutatni tehetségüket. 2011-ben az EU soros elnökségi mandátum egyik záró rendezvénye volt a Gombold újra! divatshow, amelyre tradicionális magyar öltözékeket kellett újraálmodni a tervezőknek.  Remek alkotások születtek már az első évben is, a rendezvény sikerét pedig mi sem jelzi jobban, mint hogy a helyszínnek kiszemelt Szépművészeti Múzeum kicsinek bizonyult az épület előtt hosszú sorokban kígyózó közönség számára.  Az óriási érdeklődést látva a következő esztendőben már nem csak egy divatbemutatót, hanem egy egész napos rendezvényt szerveztünk a Gombold újra! pályázat köré és találtunk egy nagyobb helyszínt hozzá a Millenáris Parkban. Később inspirációs forrásként már megjelent a közép-európai tematika, hiszen előbb a visegrádi országok – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – tervezőivel, később pedig Szerbia és Horvátország dizájnereivel bővült a résztvevők köre. Az volt a célunk, hogy a különböző országok tehetséges fiataljai megismerjék egymás kultúráját.

Borókai Fanni, a Design Terminál projektvezetője 2016.08.10. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

A tematika az idei esztendőre tovább bővült, nyitottatok a környezetvédelem felé.
Igen, az idei pályázat témáját a fenntarthatóság, a fenntartható divat kérdésköre adja. A feladat, hogy a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet a kollekciók segítségével. Ezzel az a célunk, hogy egyrészt a tervezőket új, környezettudatos megoldásokra ösztönözzük, másrészt pedig a közönség figyelmét is szeretnénk felhívni az ökológiai problémákra.

Ezek szerint a környezettudatosság nemcsak az anyagokban és a gyártási technológiában, hanem a dizájnban is megjelenik majd?
Igen, az a cél. A pályázatra „kapszula kollekciókkal”, azaz öt szettből álló mini kollekciókkal lehet nevezni. Ezek nem feltétlenül hordható darabok, hanem inkább látványos, meghökkentő, a pályázat tematikáját mind kreatívabban kifejező darabok. Bármilyen anyaggal és bármilyen látvánnyal előállhatnak a versenyzők, direkt nem adtunk meg a pályázati kiírásban alternatívákat, hogy még véletlenül se szabjunk akaratlanul is gátat a fantáziának. Számítunk PET palackokból, kávékapszulákból és ehhez hasonló anyagokból készült kreációkra, de biztos vagyok benne, hogy néhány egészen elképesztő ötlet megvalósulása is a közönség elé kerül majd.

gomboldujra

Elképzelhető, hogy a környezettudatos trendi viselet előbb-utóbb hordható, utcai verzióban is megjelenik majd?
A nagy nemzetközi márkák közül már számtalan brand van, amely ezt a szemléletet követi, elég, ha csak Stella McCartney világára gondolunk. Az öt darabos kollekcióban csak egy image darabnak, egy nagyon előremutató és látványos szettnek kell szerepelni. Ennek kell leglátványosabban és legkifejezőbben megjeleníteni a kiírás tematikáját, a többi – ha nem is hétköznapi – de mindenképpen a hordhatóság felé mutató darab is lehet.

Borókai Fanni, a Design Terminál projektvezetője 2016.08.10. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

A pályázati határidő augusztus 15. Bárki jelentkezhet a Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe weboldalon olvasható részletek szerint? Nem kell semmiféle már elkészült portfólió vagy jelentősebb szakmai tapasztalat?
Ezekre nincs szükség. A kiírás pályakezdő divattervezőknek szól. Induló márkákat keresünk, olyan tervezőket, akiknek az elmúlt négy egymást követő szezonban nem volt saját kollekciója. Olyan dizájnereknek szeretnénk lehetőséget adni, akik most indítják a pályájukat és a rendezvényen szeretnének bemutatkozni.

Borókai Fanni, a Design Terminál projektvezetője 2016.08.10. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mit nyerhet, aki pályázik nálatok?
Szakmai elismerést, széles körű ismertséget, lehetőségeket újabb bemutatókra és természetesen van egy jelentős összegű fődíjunk, melyet majd a vállalkozása elindítására, fejlesztésére fordíthat a nyertes. A nemzetközi díjunk egy 10 000 euró értékű vállalkozásösztönző csomag, a legjobb magyar tervezőnek járó Design Terminál-díj, pedig egy külföldi szakvásáron való bemutatkozási lehetőséget jelent majd a győztes számára a Magyar Nemzeti Kereskedőház támogatásával.

Mi a további útja a kiválasztott pályamunkáknak?
A beküldött online pályázatokat először egy szakmai zsűri értékeli. Ennek tagjai Áron Eszter az ÁERON, magyar divatmárka tervezője, Olo Krizova – cseh Fashion Council vezetője és Karolina Tomaszewicz-Koteleky – lengyel Harper’s Bazaar divatszerkesztője. Ezt követően szeptemberben kerül sor a prezentációkra, melyek közül végül a zsűri kiválasztja azt a 15-20 márkát, akik bemutathatják kollekciójukat a döntőn is. Azt gondolom, aki eddig eljut, az már önmagában nyert, mert olyan tapasztalatokkal gazdagodott a pályázatnak köszönhetően, amivel még hatékonyabban tud tovább építkezni. A korábbi években feltűnt és mára már nemzetközi szinten is sikeressé váló Tomcsanyi, Nubu vagy Agnes Kovacs márkák példái is jól mutatják, hogy egy jó ugródeszka a Gombold újra! pályázat. A Design Terminál arra törekszik, hogy ne engedje el a tervezők kezét a verseny végeztével sem, bemutatókat, hazai és külföldi megjelenési lehetőségeket szervezünk számukra. Ha valaki kitartó, lelkes és proaktívan részt vesz a folyamatokban, látványosat léphet előre karrierjében.

A Design Terminál Gombold újra! Közép-Európa öltözéktervező pályázatára augusztus 15-ig lehet még jelentkezni. Részletek olvasható a http://mbfw-centraleurope.com/gombold-ujra-kozep-europa-palyazat oldalon.

Fotó: Horváth Péter Gyula
Divatfotók: Gombold újra!