A világ legrégebbi tengeri csillagórájaként ismerte el a Guinness Világrekordok az asztrolábiumot, amelyet egy 1503-ban az ománi partoknál elsüllyedt portugál hajó roncsában találtak 2014-ben. Egy 1498-ban öntött hajóharangot, amelyre ugyancsak a Vasco da Gama portugál felfedező flottájához tartozó Esmeralda hajó maradványai közt bukkantak, a maga nemében szintén a világ legrégebbi tárgyaként ismert el a világrekordok könyve.

MTI

A csillagórát, más néven asztrolábiumot, mint bolygók pályájának és pillanatnyi helyének meghatározására szolgáló eszközt már az ókorban is ismerték, de csak a késő középkorban használták a hajózásban, például az Indiába tartó portugál felfedezők a 15. század végén, a 16. század elején.

A 17,5 centiméter átmérőjű, két milliméternél vékonyabb bronzkorongot 2014-ben hozta fel az Omán partjainál elsüllyedt hajó fedélzetéről David Mearns Nagy-Britanniában élő amerikai roncsvadász. A nagy-britanniai Warwicki Egyetem kutatói az International Journal of Nautical Archaeology hétfőn megjelent számában publikálták az asztrolábiumon végzett kutatásuk eredményét.

Az egyetemen végzett kutatás megerősítette, hogy egy olyan eszközről van szó, amellyel a középkori hajósok a Nap magasságát délben megmérve a saját helyüket és a továbbhajózás irányát határozták meg. Az első ránézésre semmitmondó, kopottas fémlemez peremén 3D-s lézertechnikával kimutatták az 5 fokonként elhelyezkedő rovátkákat, amelyek bizonyítják, hogy navigációs eszközről van szó.

A Warwicki Egyetem kutatói szerint a csillagóra 1496 és 1501 között készülhetett, vagyis körülbelül három évtizeddel korábbi az eddig ismert legrégebbi tengeri asztrolábiumnál. A korongon jól látható Portugália és I. Mánuel portugál király címere. A roncs az Esmeralda nevű hajóé, amely részt vett Vasco da Gama második indiai expedícióján (1502-1503), és amelynek kapitánya a nagy felfedező nagybátyja volt. A hajó viharban süllyedt el 1503-ban, a roncsról 2013 óta csaknem 3000 tárgyat hoztak fel búvárok.  Vasco da Gama az első európaiként jutott el tengeri úton Indiába, megnyitva az utat a gyarmatosítás, az Európa és Ázsia közti kereskedelem korszaka előtt.  A portugálok élen jártak a tengeri asztrolábiumok fejlesztésében, legkorábbi bizonyíték a használatukra 1480-ból származik. A hajózásban használt csillagórák rendkívül ritkák, mindössze 104 ismert példány van.