Syd Barrett brit rockzenész, énekes, gitáros, dalszerző, a Pink Floyd együttes alapítója hetven éve, 1941. január 6-án született.
MTI
Roger Keith Barrett Cambridge-ben látta meg a napvilágot egy középosztálybeli család harmadik gyerekeként. Zárkózott kisfiú volt, érdekelte a zene, a festészet és a csillagászat, voltaképpen minden, ami valamiképpen kapcsolódott a misztikához. Tizenegy éves volt, amikor egy ukulelét, tizenegy, amikor egy bendzsót, tizennégy, amikor akusztikus gitárt kapott a szüleitől. Első elektromos gitárját már ő vásárolta spórolt pénzéből, és erősítőt is ő fabrikált hozzá. Ekkortájt kezdte használni a Syd nevet, amelyet egyesek szerint iskolatársai ragasztottak rá, mások szerint egy cambridge-i jazzdobos iránti tiszteletét fejezte ki e módon. 1961-ben meghalt az apja, anyja pedig – hogy kizökkentse a végtelen szomorúságból – arra nógatta, hogy töltsön minél több időt zenekarával, amelyben barátai, Roger Waters és David Gilmour is megfordultak.
1964-ben a dél-londoni Camberwell College of Arts hallgatója lett, a majdani Pink Floydot (Rick Wright billentyűk, Nick Mason dob, Roger Waters basszus) a következő évben alapította meg. (A banda nevét két nem igazán ismert amerikai blueszenész, Pink Anderson és Floyd Council nevéből gyúrta össze.) Hamarosan a kultikus londoni klub, az UFO kedvencei lettek, ők voltak az elsők, akik vetítésekkel tették érdekesebbé koncertjeiket, amelyeken a hagyományos hangszerek mellett ipari zajokat, autódudákat, madárhangokat és elektronikus zörejeket is megszólaltattak. 1967 tavaszán jelent meg első lemezük, a The Piper At The Gates Of The Dawn, amely szinte teljes egészében Barrett szerzeményeit tartalmazza. A dalok erdei manókról, bolygók között tévelygő alakokról, más képtelen lényekről szólnak. Az addigi rockhangzástól idegen gitárfutamok, a sejtelmes orgonajáték, a kísérteties dob és basszus egy addig ismeretlen világba röpítették a hallgatót, a korong leghíresebb felvételei az Astronomy Domine és az Interstellar Overdrive.
A hirtelen jött siker, az állandó fellépések megviselték a zenészt, aki minden kábítószert kipróbált, végül az LSD-nél kötött ki. A színpadon is teljesen kiszámíthatatlanná vált, megesett, hogy hosszú percekig egyetlen hangot pengetett, ezért társai a biztonság kedvéért felvették mellé gitárosnak a gyerekkori barátot, David Gilmourt. A következő albumon (A Saucerful of Secrets, 1968), amely világhírűvé tette a Pink Floydot, Barrett már csak egyetlen dalt jegyzett, s végül elhagyta az együttest. A zenekar legendáriuma szerint erre 1968. április 6-án, este 18 óra 30 perckor került sor, amikor kilépett a londoni stúdió ajtaján.
Stílusa és személyisége azonban még éveken át befolyásolta a Pink Floyd szerzeményeit, hatása az Atom Heart Mother (1970) és a Meddle (1971) lemezeken is érezhető. A többiek nem akartak belenyugodni elvesztésébe, azt szerették volna, hogy továbbra is ő írja a dalokat, még ha nem is nem lép fel velük, s önzetlenül segítettek szólóterveinek megvalósításában is. Az első, a The Madcap Laughs (1969) még viszonylag jól sikerült, de a következő, Barrett (1970) című korongot a kíméletlen kritikusok “kényszerzubbony-rocknak” nevezték. A gitáros ezután hosszú időre eltűnt, a legkülönfélébb legendák terjengtek róla. Zenésztársai azonban nem felejtették el, megidézték a The Dark Side Of The Moon (1973) Brain Damage című dalában, a Wish You Were Here (1975) pedig kimondottan róla szól, az “őrült gyémánt” (Shine On You Crazy Diamond) is ő. Alakja még a The Wall (1979) című albumon is felbukkan néhány dalban.
A hetvenes években teljesen visszavonult, magányosan élt szülővárosában. A nyolcvanas években már egykori társaival sem találkozott, a kilencvenes évek végétől cukorbetegség keserítette meg az életét. Kerülte az embereket, egy-két lesifotós felvételén azonban látszik, hogy az egykor nádszál vékony, fürtös fejű fiatalember teljesen megkopaszodott és elhízott. Syd Barrett 2006. július 7-én, hatvanéves korában hunyt el Cambridge-ben. Bár csak néhány évet töltött a zene világában, a popszakma őt tekinti a pszichedelikus zene egyik megteremtőjének. A különleges hangeffektusok használatával kitolta a rock határait az ipari zene felé, a szürrealista költészet és az okkultizmus határán egyensúlyozó dalszövegei miatt pedig sokan a hatvanas évek Rimbaud-jaként emlegették.