Máthé Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze május 16-án lesz kilencvenéves. 

MTI

Mertz Erzsébet néven Budafokon született 1927-ben. A kereskedelmi iskola után egy faárudában helyezkedett el, titkárnőnek készült. 1945-ben a május 1-jei műsorban a Sasfiók egyik monológját adta elő, s főnöke beszélte rá, hogy próbálkozzon meg a színészettel. A Színművészeti Főiskolára nem vették fel, így az Országos Színészegyesület Színiiskolájának hallgatója lett, mesterei többek között Rátkai Márton, Ascher Oszkár, Lázár Mária, Várkonyi Zoltán és Gobbi Hilda voltak. 1948-ban friss diplomásként rövid ideig a Vígszínházhoz szerződött, a színházak államosítása után Pécsre ment. 1952-től az ország első számú társulatának, a budapesti Nemzeti Színháznak a tagja volt, majd 1983-ban alapító tagként szerződött a budapesti Katona József Színházhoz.

Máthé Erzsi rendkívül sokoldalú művész, zengő, tiszta hangjával gyönyörűen beszéli a magyar nyelvet. Alkati adottságai miatt – királynői tartás, zengő, mély orgánum – pályája kezdetétől fogva sok klasszikus hősnő és kemény, nagyszájú, olykor kegyetlen nőalak megformálását bízták rá. Fenséges volt mint Klütaimnésztra (Aiszkhülosz: Oreszteia), Margit királyné (Shakespeare: III. Richárd), Xiména (Corneille: Cid), Gertrudis (Katona: Bánk bán), Rhédey Eszter (Móricz: Úri muri), Goneril (Shakespeare: Lear király). A Katona József Színházban eltöltött csaknem harminc év sokféle szerep eljátszására adott számára lehetőséget, volt Philaminte (Moliere: Tudós nők), Volumnia (Shakespeare: Coriolanus), Klumpetné (Parti Nagy: Mauzóleum), Brigitta asszony (Heinrich von Kleist: Az eltört korsó), Maria Josefa (Lorca: Bernarda Alba háza), az öregasszony (Spiró: Koccanás) és Madame Gatteau (Goldoni: A karnevál utolsó éjszakája).

Kiváló humorérzéke, karikírozó képessége vígjátékokban is kitűnően érvényesült, Kamillaként (Szigligeti: Liliomfi) és Kukuskinaként (Osztrovszkij: Jövedelmező állás) is sziporkázott. Televíziós kívánságműsorokban ma is rendszeresen kérik egyik emlékezetes sikerét, a fergeteges humorú kabaréjelenetet, amelyben egy írástudatlan, idős parasztasszonyt alakított, partnere Balázs Péter volt. A televízióban Tábori Nórával együtt évekig ők voltak a Szeszélyes évszakok Juliska-Mariska párosa. Máthé Erzsi több filmben és számos tévéjátékban szerepelt: Gázolás, Külvárosi legenda, Ház a sziklák alatt, Égrenyíló ablak, A hamis Izabella, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, A szeleburdi család, Mielőtt befejezi röptét a denevér. Ő játszotta Marjáknét, a házvezetőnőt a Fekete város című Mikszáth-regény nagy sikerű, Zsurzs Éva rendezte televíziós változatában.

A Katona József Színházban – ahol legutóbb 2012-ben lépett színpadra – jó szerepeket kapott, szeretetteljes légkör vette körül. Hivatásáról egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy mindig csak és kizárólag a színészetnek élt, együtt akart élni a szerepekkel, a külvilág nem létezett számára. Magánéleti kudarcait, tragédiát is csak a pálya tudta feledtetni. 2003-ban díjat alapított, amelyet a Katona évadzáró társulati ülésén adnak át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó társulati tagnak. 2006-ban alapítványt hozott létre, melynek célja a Pécsi Nemzeti Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a határon túli magyar nyelvű színházak tagjainak, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak segítése. Egész pályafutása során lámpaláz nehezítette életét. Még kislányként egyszer azt mondták neki, hogy sohasem lesz színésznő belőle, azután mindvégig ezzel küzdött, de a szövegébe csak egyetlenegyszer sült bele színpadon.

Mint mondja, a színház volt az élete, pályafutásában volt minden, csalódás és bánat, de öröm is, ma már elégedett, csönd van benne. A színésznő, aki egyetlen gyermekét kiskorában veszítette el, 2002-ben alapítványt hozott létre a kora- és újszülöttek intézményen belüli és otthoni ellátásának támogatása érdekében. Máthé Erzsi hatvanöt éven át szolgálta Tháliát, és mindent megkapott, amit ezen a pályán csak kapni lehet. Kétszeres Jászai Mari-díjas (1956, 1971), érdemes művész (1976), kiváló művész (1981), Kossuth-díjas (1985), a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (1998), 2000 óta a nemzet színésze. 2004-ben a legjobb női mellékszereplőnek járó Vastaps díjjal tüntették ki, a 2007. évi, 38. Magyar Filmszemlén életműdíjat kapott, 1997-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Kállai Ferenc-életműdíjat 2013-ban nyerte el.

Kép: MTI