Elkezdődött a 23. VOLT Fesztivál Sopronban, ami Magyarország legismertebb és legnépszerűbb vidéki fesztiválja. Ennek apropóján beszélgettünk Lobenwein Norbert fesztiváligazgatóval, a VOLT Fesztivál és a MasterCard Balaton Sound projektvezetőjével.
PZL – nullahategy
Régóta meg akartam kérdezni, hogy miért ért véget 2008-ban Budapest Parádé? Az értékrendeddel egyre kevésbé volt összeegyeztethető, vagy egyszerűen elfáradt a brand?
A kisebbik ok valóban az volt, hogy a parádé műfaja kevésbé tűnt izgalmasnak. Ugyan világszerte még működtek Love Parade-ok, de már korántsem volt bennük annyi, mint a fénykorukban. Az igazi ok – ezt magam és a cég nevében is mondhatom – , sokkal személyesebb. Nagyon eltávolodtunk attól, amiért 7-8 évvel előtte elindítottuk a Budapest Parádét. Nem szerettük volna egy az egyben másolni a Love Parade-et – aminek szervezőivel egyébként baráti viszonyban voltunk -, hanem olyan budapesti karnevált akartunk szervezni, amin az akkoriban jól működő klubok és brandek, pl. Tilos Rádió, Cinetrip, tehát a szimbólum értékű fővárosi projektek mutatkoznak be a belvárosban. Persze emellett fontos cél volt, hogy az akkoriban menő kereskedelmi rádiók (pl. Roxy, Juventus) és a máig is jól működő események (pl. Hyperspace) „utcára hívják” a rajongóikat. Ez a sokféle elképzelés, együtt, ráadásul egy szabadtéri, ingyenes rendezvény keretében nem fért meg egymás mellett, és kezelhetetlenné, tőlünk idegenné vált az egész. Amikor meztelen csajok táncoltak fényes nappal az Andrássy úton a kamionok tetején, akkor éreztük, hogy ehhez nem szívesen adjuk a nevünket. De a koronát az tette fel, amikor felhívott a legismertebb magyar pornó producer, és megkérdezte: forgathat-e filmet a Parádén. Nehéz volt elmagyarázni neki, hogy ezt miért nem szeretnénk nappal, a belváros közepén, közterületen, a mi rendezvényünkön… Takács Gábor kollégám máig őrzi az utolsó Parádénkról küldött üzenetemet: „könyörgöm, ezt ne folytassuk!” Akkor már az egész napom azzal telt, hogy rendőrökkel, lakókkal, polgármesterekkel helyszíneltünk a kamionos útvonalon…
Hálát adhattok az Istennek, hogy nem történt tömegbaleset. A biztonsági protokollt sem lehetett ekkora rendezvényen, a mai kor elvárásainak megfelelően betartatni.
Ma már más a hatóságok hozzáállása a hatalmas tömegeket mozgató rendezvényekhez, mint akkoriban. Tegyük hozzá, hogy ezek a szabályok annak idején nem voltak pontosan lefektetve, Berlinbe jártunk tanulmányozni, hogy milyen biztonsági előírásokat vezessünk be, anélkül, hogy ezt bárki számon kérte volna rajtunk. Magunktól jelöltük meg a villanypóznákat, hogy ha valami baj történt volna, precízen lokalizálni tudjuk a helyszínt. Az emlékezetes, augusztus 20-i tragédia után néhány nappal volt az egyik Budapest Parádé is. Akkor éreztük először, hogy a hatóságok komolyabban veszik az eseményt, hirtelen a megszokottnál többet egyeztettünk.
Vannak-e kutatások, objektív mérőszámok, kördiagramok, amelyek alapján egy headliner lista összeáll? Nyilván, vannak súgók, akik járnak külföldi fesztiválokra, van szaksajtó is, de azért a magyar piac specifikus. A CD eladások is szerények, azokra nem lehet alapozni…
Viszonylag sok érzékre, megérzésre és tapasztalatra kell hagyatkoznunk, amikor egy-egy fellépőt kiválasztunk. Minden év szeptemberben leülünk Fülöp Zolival, Gerendai Karcsival és összeírunk az összes fesztiválunk kívánságlistájára nagyjából 30-40 nevet. Olyanokat, akiken senki sem vitatkozna, a Red Hot Chili Pepperstől a Coldplayig, vagy éppen az egy-két szinttel lejjebb lévő, de egyértelmű sztárokat is. Ezt a listát az összes ügynöknek elküldjük, a fesztiválok aktuális időpontjaival együtt. Sok éves tapasztalatunk, hogy a szeptemberben összeállított álom line-up baromi messze van attól, ami aztán egy évvel később megvalósul, hiszen előre nem tudjuk, hogy ki turnézik, ki nem, ki jár felénk… Simán előfordul, hogy egy név sem egyezik meg nyáron az előző évi szeptemberi listánkkal.
Természetesen a közönséget is rendszeresen szondázzuk. Van egy internetes kívánságlistánk a hazai, és a nemzetközi közönségünk részéről. A listán szereplő nevek 70%-a benne van az ikonokat tartalmazó mappánkban is, de mindig feltűnnek olyanok, akiknél gyanús, hogy egy aktív, szűk rajongói kör van a háttérben. Ettől függetlenül abból a szempontból ez a kör is fontos, mert felkelti az érdeklődésünket, felfigyeljünk olyanokra, akikről nem hallottunk azelőtt. Például az All time Low nevű csapat így került az Strand fesztivál programjába. A VOLT aktív rajongói közül olyan sokan, és lelkesen kérték egy éven át őket, hogy dobogós helyre kerültek a listánkon. Kénytelenek voltunk odafigyelni rájuk, meghívtuk őket – a VOLT helyett a Strandra értek rá – most pedig hétről-hétre egyre feljebb csúsznak a sikerlistákon. Emellett persze nyitott szemmel járunk a világban, figyeljük az aktuális magazinokat és portálokat is. Ha bizonytalanok vagyunk, megnézzük a Facebook like-ok számát, vagy a rajongók aktivitását, más fórumokon. A lemezeladás ma már valóban semmit nem számít. Persze, az is előfordul, hogy fél év leforgása alatt egy produkció nagyon beindul, vagy éppen nem történik velük semmi izgalmas. Például a Bastille pár nap múlva lép fel a VOLT-on. Nagyon bírom őket, de egy évvel ezelőtt sokkal nagyobb hájpot éreztem körülöttük, mint most, eközben pl. tavaly a Stromae pár hónap alatt futott be igazán és mire eljutottak a Szigetre, főidős helyet érdemeltek volna a Nagyszínpadon.
Voltak évek, amikor egy-egy fesztivál identitását veszélyeztette a szponzorok erős jelenléte. Ma is érvényes egy ún. szponzori kvóta?
Az elmúlt húsz év igazolja, hogy a rendezvényeken jelenlévő cégekkel együtt mára sikerült megtanulnunk a kulturált és hasznos szponzoráció módszereit, szabályait. Ma már a legtöbb szponzorunk olyan produkciókkal van jelen a fesztiváljainkon, amiket a közönség szeretettel fogad, ami hozzátesz az eseményhez. Két évtizede a színpadok még tele voltak molinókkal, mára ez szinte teljesen megszűnt, és a partnereink sem akarnak ilyen direkt és primitív módon megjelenni. Nem elegáns, semmit nem ad a közönség számára, és nem is jegyezné meg így őket senki. Erre ők is rájöttek. Ma már többnyire olyan élményeket kínálnak, amit a látogató hazavisz, lefotóz, amiben és amivel jól érzi magát…
Egy reklámszövegíró azonosul azzal a márkával, amit hirdetni akar. Te egy tipikus fesztiválozó fiatal gondolkodásmódjával, szokásaival azonosulsz, hogy kitaláld, mit szeretne?
Igen is, meg nem is. Ha fesztiválra megyek külföldön, vagy itthon, szervezőként és közönségként is jelen vagyok. Nagyjából 1-2 napra vagyok hitelesítve közönségként, de addig úgy viselkedek, mint egy ipari kém: mindent lefotózok, mindent kipróbálok. A kezdetek óta az munkál bennem, hogy részem legyen olyan ünnepek megszervezésében, amelyek szebbé, vidámabbá, boldogabbá teszik a hétköznapokat. A mi fesztiváljaink – túlzás nélkül mondhatom – ünnepnapok. Ha mostanában eljössz Sopronba, látni fogod, hogy felöltözik a város. Mint, amikor Karácsony előtt jobb helyeken mindenki kitisztítja és feldíszíti a portáját, Sopronban ilyenkor mindenki azon dolgozik, hogy a szebbik oldalát mutassa. Teraszokat díszítünk fel a helyiekkel együtt, programot viszünk a városba, ők meg akciókkal, kedvességekkel várnak mindenkit. Hihetetlen szerencsésnek érzem magam, hogy ez egy olyan esemény kapcsán valósul meg, amit 23 évvel ezelőtt Fülöp Zoli barátommal indítottunk el, és amit egy szuper csapattal szervezünk egy éven át.
Van bennünk némi skizofrénia, hiszen 40 évesen nem biztos, hogy meg tudjuk ítélni, hogy egy húszévesnek mire van szüksége, de mégis úgy látom: sikeresen tudunk ebbe a szerepbe helyezkedni. Emellett szerencsére van néhány olyan fiatalabb kolléga a csapatunkban, akik már nemcsak asszisztensek, hanem komolyan részt is vesznek a szervezésben, mi pedig adunk a szavukra. Tőlük is sokat tanulunk. Bár nem vagyunk húszévesek, de a lelkesedésünk semmit nem változott. Ma is hajlandóak vagyunk éjjel kettőig a grafikus mellett ülni, hogy a legapróbb vizuális elem is olyan legyen, amilyennek szeretnénk, vagy éppen csillogó szemmel mesélni egymásnak, hogy ki, milyen újításon töri a fejét.
Számodra a rendszerváltás erős identitás élmény. Tavaly kiállítást is szerveztetek a Páneurópai Piknik 25 éves évfordulója alkalmából. Hogy látod, tényleg csak a permanens partizás, bulizás érdekli a mai húszéveseket?
Bizonyos eseményeink esetén nem törekszünk másra, minthogy profi színvonalú szórakoztatást és nyaralást biztosítsunk a vendégeinknek. Ilyen például a MasterCard Balaton Sound, ahol senkit nem „terhelük” plusz kulturális programokkal. Ezzel szemben a Sziget, vagy a VOLT a sokműfajú zenei kínálat mellett tele van szellemi táplálékot is nyújtó előadásokkal, és más elemekkel. E téren nagyon jók a tapasztalataink. Csak nézz körül az idei VOLT-on. Ha délután belenézel egy szabadegyetem jellegű programba, érdeklődő fiatalokat látsz, sokan keresik a beszélgetős programokat, mi pedig olyan előadókat hívunk, akik számukra hitelesek, és akikre érdemes odafigyelni. Ilyen előadónk például Zacher Gábor, akivel pár éve a Hír TV-ben ismerkedtem meg, amikor ketten voltunk vendégek egy fesztiválos műsorban. Akkor tudtam meg, hogy rendszeres VOLT-látogató. Azóta minden évben előadóként is vendégünk.
Zenei szempontból a kezdetek óta az eklektika hívei vagyunk, nagyjából az a színskála áll közel hozzánk, amit idén láthatsz: a Motörheadtől David Guettáig. Korábban ebben úttörők voltunk, de a fesztiválozók jó része számára ma már nincsenek zenei kategóriák, vagy éppen tabuk. Kispált hallgattak a szüleik, ők is eljárnak Kiscsillag koncertekre, de a legaktuálisabb DJ-k dalaiért is ugyanúgy rajonganak. Az ideális közönség számunkra pont olyan, mint azok, akik ma a fesztiválok gerincét alkotják.
5-6 évvel ezelőtt David Guetta ügynöke ragaszkodott hozzá először, hogy a popsztár nagyszínpadon, headlinerként lépjen fel a Soundon. Eleinte idegenkedtünk attól, hogy egyetlen DJ álljon egy harmincezres tömeg előtt, aztán egy fontos ügynök írta nekünk: higgyük el, a következő években a rockfesztiválok nagyszínpadait is meghódítják majd a DJ-k. És igaza lett… Tavaly a Sziget záróprodukciójára, Calvin Harrisre mindenki összegyűlt, a fesztivál minden pontjáról. Tök mindegy, hogy rockot, bluest, vagy éppen technót szeret. A nagy show-ra és a slágerekre szinte mindenki kíváncsi volt. Korábban ilyet nehéz lett volna elképzelni. Sokan persze ferde szemmel néznek erre a jelenségre, de én izgalmasnak találom.
Egy komplex szórakoztatóipari mátrix közepén vagy, rengeteg rendezvénnyel, és más járulékos projekttel. Hogy tudsz ennyi feladatot organizálni?
Fülöp Zolival nagyon sok projektet viszünk, született self-made-man-ek vagyunk. Ha ügyesebben szerveztük volna a korábbi éveket, talán megúszhattuk volna, hogy ne koncentrálódjon ennyi minden a kezünkben, és akkor több időnk lenne másra. Nem kényszerből tesszük, és mindketten maximalisták vagyunk, de ennek a hozzáállásnak vannak azért buktatói is. Szerencsére egy igazán profi csapat vesz minket körül, másrészt évről-évre egyre több feladatot adunk át ügyes és megszállott kollégáknak.
A mi életünkben az április-május-június a legkritikusabb: ilyenkor zajlanak az előkészületek, aztán júniustól szeptemberig VOLT, Sound, Sziget, Strand, B.my.Lake, Mol Nagyon Balaton, és még tucatnyi más esemény… Egy kívülálló általában csodálkozik, vagy éppen hülyének néz minket, és valószínűleg nem érti, hogyan lehet mindezekre koncentrálni. A Sziget attól működik, hogy Gerendai Karcsi szerelmes belé, és a mi fesztiváljaink is attól olyanok, amilyenek, mert apait-anyait beleadunk, és semmit nem veszünk félvállról.
Barátságos cégvezető vagy, sajátos pozícióban. Kidolgoztál már arra valami életvezetési stratégiát, hogy miképp kezeld, amikor letámadnak a fiatal zenekarok, vagy a már nem olyan népszerű, de veled jó viszont ápoló idősebb zenészek…
Az elején nem tudtuk, hogyan kezeljük a jelentkező zenekarok kérdését, de aztán hamar rájöttünk, hogy őszintének kell lennünk. Mi nem fogadunk el jelentkezéseket, ha valaki korábban CD-ket küldött nekünk, a legtöbb esetben meg se hallgattuk. Nem gőgből, vagy lustaságból – bár ez is benne volt – hanem azért, mert úgy gondolom, a fesztiváloknak nem feladata a tehetségkutatás. Ha Murak (a VOLT magyar zenei szervezője – a szerk.), Fülöp Zoli vagy én azt halljuk, hogy Pécsett, Debrecenben, vagy éppen az Akváriumban elkezdenek 2-300-an járni egy zenekarra, arra felfigyelünk, meghívjuk őket, de annak semmi értelmét nem látom, hogy egy ismeretlen zenekar a tűző napon, délben fellépjen nálunk a szüleik és a barátaik előtt. Ráadásul helyünk sincs, hiszen sokkal több produkciót szeretnénk felléptetni, mint ahányan elférnek a programban. Nem mondom, hogy nincs pár protekciós banda, akiket mondjuk egy baráti szponzorunk kérésére hívunk meg be, de ez nem jellemző. Mi a „tehetségmutatásban” látunk több fantáziát, erről kíván szólni a Nagy-Szín-Pad! című versenyünk, aminek koncepcióján még dolgoznunk kell, de látom értelmét a munkának.
Akad pár olyan csapat is, akikkel együtt kezdtünk, sokáig rájuk építhettünk, de ma már nem igazán divatosak, nem rájuk kíváncsi a törzsközönségünk. Ettől függetlenül a tisztelet és a ragaszkodás okán nekik mindig találunk helyet a programban, mert tudjuk, hogy mit köszönhetünk nekik, és mit köszönhet nekik a generációnk.
Voltak-e a fesztiválszervezés évei alatt nagy tévedéseid?
Természetesen akadt, bőven… Talán a StarGarden című fesztiválunk az egyik legnagyobb, ami egyetlen évet élt meg, 2010-ben. A nemzetközi fesztiválpiacon sok példát találunk arra, hogy a „nagy öregek”, élő legendák fesztiválokon lépnek fel együtt, egy idősebb, fizetőképes és igényes közönségnek. Ez nálunk nem működött. Ha lett volna lehetőségünk még pár évet próbálkozni, talán megtaláltuk volna a megfelelő formát, de első alkalommal annyira szerencsétlenül alakult minden, hogy még szponzort se találtunk… Sajnos, abba is hagytuk, az első év tetemes vesztesége után.
De például az Arctic Monkeys tavalyi meghívását is részben kudarcként éltem meg, a hatalmas öröm és büszkeség mellett. A Sziget kívánságlistáján az Arctic Monkeys már évek óta megelőzi a Red Hot Chili Pepperst is. A VOLT-nál, amikor bejelentettük őket, a közönség egy jó része ódákat zengett róluk és rólunk, de legalább ennyien még csak nem is hallottak róluk. Akkor, amikor éppen ismét Nagy Britannia legjobb bandájának választották őket. Óriási presztízs számunkra, hogy felléptek a VOLT-on akkor, amikor a legnagyobb fesztiválok headlinerei voltak, de be kellett látnunk, hogy csak a hazai piacra nem lehet építeni minden produkció esetében. Ezzel szemben a VOLT idei kínálata sokkal sikeresebbnek ígérkezik: klasszikusokat, aktualitásokat és finomságokat is talál benne a közönség. Ehhez persze a patikamérleg és a pénztárca mellett egy nagy adag szerencse is kell…