A világhírű német filmrendező először mutatkozik be operarendezőként.  A Berlini Állami Operaházban jövő szombaton tűzik műsorra a 71 éves filmszakember színre állításában George Bizet Gyöngyhalászok című operáját. A karmesteri pulpituson Daniel Barenboim áll majd.

MTI

Wenders elmondta: a zeneműbe a hetvenes években első hallásra beleszeretett, a dallamai nem eresztették, és később lemezen is megvásárolta. “Fantasztikusnak éreztem, hogy George Bizet mindössze 25 évesen írta” – fűzte hozzá. Bizet (1838-1875) 12 évvel a Carmen sikere előtt komponálta a Gyöngyhalászokat. A darabban minden együtt volt, ami a 19. századi közönséget foglalkoztatta: csavaros szerelmi történet egy távoli vidéken, nagy kórus, és szép áriák. “Akkoriban az emberek szívesen hallottak egzotikus vidékekről, amelyekről nem nagyon tudtak semmit” – idézte fel a rendező.

A háromszögtörténet főbb szerepeit az orosz szoprán, Olga Peretyatko-Mariotti, Francesco Demuro olasz tenor és a Sepsiszentgyörgyből származó bariton, Orendt Gyula énekli. Az utóbbi években már felmerült, hogy Wenders operát rendezzen. A Wagner-jubileum alkalmából, 2013-ban úgy volt, hogy részt vesz Bayraeuthban A Niebelung gyűrűje nagyszabású megrendezésében, de végül ez meghiúsult, mert nem sikerült megállapodni egy közös művészi koncepcióban.

A berlini operaházba Barenboim hívta meg egy rendezésre. Wenders pedig a Gyöngyhalászokat választotta, amelyet még a zeneigazgató karmester sem vezényelt korábban. Az idei évadban az opera Gyöngyhalászok-előadásaira már minden jegy elkelt.

Fotó: szinhaz.org