Az Oscar-díjra jelöltek és dublőrjeik részvételével gőzerővel folyt szombaton az Oscar-gála főpróbája a Los Angeles-i Dolby Színházban, ahol helyi idő szerint vasárnap este  nyolc órakor (közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban) kezdődik Hollywood legjelentősebb rendezvénye. Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia aranyszobrocskáit 91. alkalommal adják át Los Angelesben.

061.hu-összeállítás

A legtöbb résztvevő, köztük a díjazottak is farmernadrágban, tornacipőben sétáltak végig a Hollywood Boulevard-on lefektetett vörös szőnyegen, amelyen megérkeznek a sztárok a Dolby Színház bejáratáig. A több mint 250 méter hosszú és tíz méter széles szőnyeg mentén felállították a kordont és a lelátót, ahol több száz néző, számtalan fotós és riporter kap helyet, akik jelen lehetnek a sztárok bevonulásánál. A női résztvevőknek, köztük a díjátadóknak azonban azt a magas sarkú cipőt, vagy ugyanolyan magasságút kellett viselniük, amelyben részt vesznek a ceremónián a kamerák és a mikrofonok megfelelő beállítása miatt.

A díjat átadó sztárok többségének, köztük Daniel Craignek és Charlize Theronnak, Brie Larsonnak és Samuel L. Jacksonnak, vagy Angela Bassetnek és Javier Bardemnek elegendő volt egyetlen próba, ám mások, köztük Dana Carvey, Mike Meyers és Serena Williams kértek egy második lehetőséget is. Serena Williamset elkísérte egyéves kislánya is, aki vasárnap este is ott lesz a színfalak mögött, amikor Williams díjat ad át. A díjakat átvevőket dublőrök helyettesítették, akik az AP amerikai hírügynökség tudósítása szerint a filmcsillagoknál is ékesebb köszönőbeszédeket mondtak a főpróbán.

Szombat este a gálán fellépő művészekkel köztük Lady Gagával, Bette Midlerrel, Jennifer Hudsonnal és a Queen együttessel tartottak utolsó kamerapróbát. A filmakadémia Oscar-szobrait a testület több mint nyolcezer tagjának szavazatai alapján ítélik oda. A győztesek nevét rejtő borítékokat csak a ceremónia alatt, a színpadon nyitják fel. Idén a legtöbb, tíz-tíz jelölést Alfonso Cuarón Roma című fekete-fehér mexikói családtörténete és Jorgosz Lanthimosz A kedvenc című kosztümös történelmi drámája kapta.

 A legjobb film kategóriájában nyolc produkció verseng az Oscar-szoborért: a Román és A kedvencen kívül a Fekete Párduc, a Bohém rapszódia, a Csillag születik, az Alelnök, Spike Lee rasszizmus elleni politikai filmje, a Csuklyások: BlacKkKlansman és Peter Farrelly roadmovie-ja, a Zöld könyv, amely az amerikai délen játszódik a szegregáció idején. Két jelölt úttörőnek számít: a Fekete Párduc az első szuperhősfilm, a Roma pedig az első, streaming-szolgáltató által forgalmazott alkotás, amely esélyes a legjobb film díjára. A Netflix Romája ráadásul az első idegen nyelvű film lehet, amely elnyeri az elismerést.

Az idei Oscar-gála előkészítése szokatlanul zaklatott volt: a filmakadémiának egy sor dologban visszakoznia kellett, nem lett új díjkategóriája a legnépszerűbb filmnek, nem lesz házigazdája az Oscar-műsornak és a programot sem tudták lerövidíteni néhány díj reklámszünetben való átadásával. A háromórás élő televíziós közvetítés producerei, Donna Giliotti és Glenn Weiss azonban az utolsó simítások közepette bizakodóan beszéltek a show-ról.

Lendíthet a műsor évek óta hanyatló nézettségén, hogy idén a legjobb film díjáért versengő alkotások zöme a mozikban is kasszasiker lett, a nyolc filmre együttesen 1,3 milliárd dollárért (364 milliárd forintért) váltottak jegyet az észak-amerikai mozinézők. A producerek ezért a műsorban a Fekete Párduc, a Bohém rapszódia, a Csuklyások és a Zöld könyv című filmeket állítják a reflektorfénybe. A Los Angeles-i Dolby Színházban rendezett Oscar-gálát világszerte 225 országban és térségben közvetítik, Magyarországon a Moziverzum csatornán látható az élő adás.

Képforrás: ABC.es