A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) az elmúlt tíz napban hét európai városban adta elő Gustav Mahler monumentális 3. szimfóniáját hangos sikerrel, teltházas hangversenytermekben. A turné állomásai között volt Róma, Milánó, Barcelona, és a terrortámadások áldozatául esett Brüsszel is.

061.hu

A Budapesti Fesztiválzenekar a remény üzenetét vitte el a Scalába – olvasható a zenekar milánói fellépése után megjelent beszámolóban. Gustav Mahler grandiózus 3. szimfóniáját az elmúlt tíz évben senki sem adta elő a Scalában, a zenészek pedig úgy játszottak, mintha az életük múlt volna rajta – írta a Bachtrack szerzője. Fischer Iván karmester a koncert előtt úgy nyilatkozott: „ha jól játszunk, könnyeket csalunk az emberek szemébe”. Ígéretét pedig a cikk szerint be is tartotta. „A szimfónia zárásában mindenből szenvedély áradt, dicsőséges, megrázó csúcstámadás volt.” Ezzel a római koncert kritikusa is egyetértett, amikor kifejtette, a mű pont úgy ért véget, ahogy Mahler azt elképzelhette. A szerző arra is kitért, hogy fantasztikus az összhang Fischer Iván és muzsikusai között, ami semmit sem érne a karmester ötletei és a zenekar virtuozitása nélkül. „Az este csodálatos utazás volt Mahler hangzásvilágába” – tette hozzá.

A bolognai koncerttel zárult olaszországi koncertsorozat után a BFZ Brüsszelben folytatta turnéját. A Fesztiválzenekar és zeneigazgatója ezúton is szeretné kifejezni együttérzését a robbantásos merénylet áldozatainak családtagjai felé. Fischer Iván a zenekar blogján így írt: „Szeretném mély együttérzésemről biztosítani a brüsszeli közönség tagjait, megígérve, hogy a zene hangjait nem nyomják el az erőszak hangjai, hogy újra jövünk, és muzsikálni fogunk.” A zenekar a lengyelországi Wrocławban is muzsikált, miután a kritika tökéleteshez közelinek nevezte a zenei megformálást: „Állítólag nincs tökéletes forma, a zenészek azonban ezt kartávolságra megközelítették, az elkápráztatott közönség pedig a sikeres koncert után nem a kabátjáért állt sorba, hanem mintha a föld fölött lebegett volna. A lebegés nálam megmaradt, és egyelőre nem múlik el. Gondtalanul vitorlázom Fischer Ivánnal és a BFZ-vel a zenekar nemes hangzásától elragadtatva.”

Egy másik lengyel beszámoló szerint „Fischer Ivánnak olyan nagyszerű együttes áll rendelkezésére az összes szólamban a vonósoktól a fúvósokon át az ütőhangszerekig, hogy velük még az olyan embert próbáló darabok kidolgozása is érdekes utazásnak tűnik, mint Mahler 3. szimfóniája. A barcelonai koncert esetében az előadást átszövő gyermeki kreativitást emelte ki a kritika, és a játék művészetét, melynek szeretete mindvégig érzékelhető volt a hangverseny során. A turné a francia Aix-en-Provence-ban zárult – a Le Figaro szerzője igazi csúcsélményként írt a koncertről, egy másik kritika a meleg színeket, a kivételes hangzást és a pontos játékot emelte ki. Egy harmadik beszámoló szerint a zenekar csodálatos életerőtől duzzad, a muzsikusok minden másodpercben egymásra figyelnek, játékukból pedig végtelen képességek rajzolódnak ki.

A munka itthon sem áll meg. A BFZ a 100 perces szimfóniát a napokban lemezre veszi a Channel Classics gondozásában. A következő nemzetközi turné májusban lesz, amikor a Fesztiválzenekar egy Mozart-programmal koncertezi végig London, Brugges, Baden-Baden és Amszterdam hangversenytermeit. Előtte azonban a közönség itthon is meghallgathatja a Requiemet, az A-dúr klarinétversenyt és az angol nyelvű A varázsfuvolát május 4-én, 6-án és 8-án a Müpában.