Érdemes lesz ellátogatni december 23-án pénteken a Kinizsi várhoz, ugyanis a település lakói 100 fős élő betlehemi játékot rendeznek.

061.hu

A 25 perces dalos programban fellépnek a település óvodásai, iskolásai, pedagógusok, lovasok, dalkörösök, férfi dalárdások, néptáncos felnőttek, nyugdíjasok és természetesen ott lesznek a jászolnál a szamarak és a bárányok is. Az előadásban öt élőképpel jelenítik meg Krisztus születését.

December 23-án 14 órától a helyi termelők mutatják be értékeiket és kóstolóra is lehetőség nyílik. Majd 20 perces, előadással egybekötött várbemutató sétákra várják az érdeklődőket. Szegedi László helytörténész a Kinizsi vár történetéről, Kandikó Csanád helytörténész Kinizsi Pálról, Fábry Szabolcs polgármester pedig a várfejlesztés hatásairól mesél majd.

Ezután 17 órakor kezdődik a 100 szereplős élő betlehem, amelyet Szeles József, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze rendez.

A helyszínen lesz forralt bor, forró tea és sült gesztenye is, a program ingyenes, de jótékonyságra is lehetőség nyílik. Kis csengettyűk vásárlásával nemcsak részt lehet venni a játékban, hanem támogathatják is a nézők a szentestére hangoló, különleges élményt.