Egy év alatt tizenkétezer lelettel gazdagodott az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum fémkereső civilekkel kötött megállapodás eredményeként. Az intézmény a leletek raktárba vételére 24 órás akciót indított pénteken – mondta Rózsa Zoltán igazgató, régész.

MTI

Kifejtette: tavaly tavasszal a fémkeresős tevékenységet szabályozó rendelet új fejezetet nyitott az orosházi múzeum életében. Felidézte, hogy 2015. április 1-től magánszemély csak hatósági engedéllyel használhat fémkeresőt, bármilyen régészeti lelet a magyar állam tulajdona, a megtalálónak bejelentési kötelezettsége van a területileg illetékes múzeum felé. A múzeum megállapodást kötött öt, fémkeresős tevékenységet folytató magánszeméllyel, az együttműködés példaértékűvé vált, egy év alatt 12 ezer lelet került az intézménybe – mondta Rózsa Zoltán.

A leleltek között több mint háromezer érme található, emellett ékszereket, övvereteket, gyűrűket, késeket, gyűszűket, ólomplombákat és könyvvereteket is nagy számban találtak. A tárgyak többsége, körülbelül tízezer darab az 1400-as, 1500-as évekből származik. Ebben az időszakban főként pénzváltással foglalkozó muszlimok lakták Orosházát és környékét, akik az akkoriban fellendülő marhakereskedelem révén nagy vagyonra tettek szert.

A gyűszűk és ólomplombák nagy valószínűséggel Angliából vagy Németalföldről kerültek a békési vidékre, a könyvveretek jelentős része Nürnberg környékéről származhat – mondta az igazgató-régész. Rózsa Zoltán kifejtette: a leletek leltárba vétele mellett kormeghatározást is végeznek, a középkori darabok tudományos vizsgálatát saját maguk végzik el. Találtak azonban számos római kori érmét is, azokat leltárba veszik ugyan, ám a pontos vizsgálatukat a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai végzik el a későbbiekben.

A szakember elárulta: kidolgoztak egy programot arra, hogy a megtalált tárgyak eredetét minél jobban felkutathassák. Több leletet eljuttattak budapesti és szegedi egyetemek számára, ahol néhány vállalkozó kedvű régészhallgató – egy-egy, a kutatást irányító és támogató nyugdíjas régész segítségével – dolgozza fel a tárgy történetét. Több dolgozat született máris például a könyvveretekről, de egyéb szakdolgozatok és doktori disszertációk is készülőben vannak – mondta Rózsa Zoltán.

Hozzátette: a szombat 10 óráig tartó, 24 órás leltárazás során az érmékkel kezdik a munkát, valamennyi tárggyal biztosan nem végeznek ennyi idő alatt, így az akciónak lesz folytatása. Az igazgató-régész a legfontosabbnak azt a példaértékű szemléletet tartja, amely a fémkeresős civilekkel a bizalomra épít és a partnerségen keresztül egy nagyon újszerű jövőkép irányába mutat. A leletek megtalálásán túl, azok nyilvántartásba vételével is közösen foglalkoznak.